Az előző két blogbejegyzésemet a Lelle Express I. részt és a Lelle Express II. részt kattintva elolvashatjátok.
Szóval a probléma abból adódott, hogy az időjárás két jelenséget idézett elő. Egyrészt, minden kisgyermekes család egyértelműen a Lelle Express-t választotta, másrészt az útviszonyok elég viszontagságosan alakultak.
.jpg)
Az volt a szép mindenben, hogy egyáltalán senkinek nem szegte kedvét a zsúfoltság, és az hogy négyen ülünk egymás ölében. A kisvonatra megpróbáltak minél többen felszállni, úgy ahogy sikerült is tulajdonképpen. Éppen ezért egy picit nehéz dolga akadt a Kishegyre tartó borgőzösnek. Aztán ott volt még a szemerkélő eső, amely elég csúszóssá tette az utat a Lelle Express lába alatt. Lenyűgöző módon szépen döcögött még a városban, ahol tett egy szép nagy kört, érintve a fontosabb látványosságokat Balatonlellén.
Ezután a kisvonat elindult a kb. 300 méter magasan fekvő, szőlőlugasokkal körbevett dombocskára, a Kishegyre. Ez a feladat azért tűnt nehezen végrehajthatónak, mert a poros-földes, nyálkás emelkedőkön azért annyira nem süvített felfelé. Minden előre látható emelkedő előtt már jó előre elkezdtünk izgulni, hogy vajon felérünk-e. A Lelle Express hihetetlen küzdésének köszönhetően majdnem minden nehézségen át is jutottunk, persze hangos kacagások közepette, mivel kivétel nélkül mindenki szakadt a röhögéstől, hogy szegény gőzös mit leküzd.
Már szinte láttuk utunk végét, mikor megpillantottuk a legmeredekebb emelkedőt, amilyennel addig még nem találkoztunk. A kis Thomas nekivágott, küzdött, küzdött, de nem bírt a csúszós úttal, ekkor a férfierőtől duzzadó hős apukák lepattantak a kisvonatról és bőszen elkezdték tolni azt. Ennek eredményeképp a Lelle Express felért a Kishegyre, ahol mesés kilátás fogadott minket. Csodás panoráma nyílt a szőlőültetvényekre, amelyeken úgy augusztus környékén már ott ringtak a lédús fürtök.
Fent egy kisebb sétát tettünk, gyönyörködtünk a tájban és leöblítettük a helyi csárdákban a nagy izgalmat. Az egyik ilyen kis csárdából még bort is vittünk haza, annyira ízlett nekünk. A visszaút is hasonlóan izgalmas volt, de akkor már minden gond nélkül robogtunk lefelé, így több időnk maradt a táj szépségére is. Természetesen az eső is elállt már a lefele úton, de a Lelle Express egy örök élményt nyújtott nekünk, amit soha nem felejtünk el.
