A legjobb balatoni étterem nyomában: Pura Vida Dine

A legjobb balatoni étterem nyomában: Pura Vida Dine

Néhány héttel ezelőtt nyílt meg Tapolca legújabb étterme, a Pura Vida Dine. Az étterem tulajdonosai, Attila és Erika 2006-ban döntöttek úgy, hogy eladják budapesti lakásukat, és a Balaton-felvidéken kezdenek új életet. Végül egy csendes kis falu, a Tapolca melletti Zalahaláp külterületén találták meg a tökéletes helyet. A ház azonban sokáig üresen állt, a tulajdonosok ugyanis egy időre Spanyolországba költöztek. Új tervekkel tértek haza 2011-ben: a házat prémium kategóriás magánszálláshellyé alakították. Családi okok miatt tavaly ezt is abbahagyták, és úgy döntöttek, inkább nyitnak egy éttermet.

 

pv10.jpg

 

pv15.jpg

 

A villában is ők készítették az ételeket. Utazásaik és dél-spanyolországi tartózkodásuk idején ugyanis főzni is megtanultak. Nem is akárhogy.

 

Felmerül azért a kérdés, hogy mennyire van igény Tapolcán egy mediterrán, prémium kategóriás étteremre. Attila azt mondja, hogy a három hét alatt már 4 telt házas estéjük volt, (ez 20 főt jelent), tavasztól pedig a teraszra is kiköltöznek – további 30 főt tudnak kiszolgálni majd.

 

pv8.jpg

 

A mesés dizájn is a család munkája, annyira rendben van, hogy percekig csak a falat, a gyertyákat és az eredeti téglafalat bámulod majd, ha csak nem vagy farkaséhes. A kínálat természetesen nem a rántott hús – sült krumpli tengelyen mozog: a napi ajánlatban mindig szerepel egy leves és egy rizottó; olyan előételek közül választhatsz, mint a bélszín carpaccio, vagy a pácolt bivaly mozzarella, ezenkívül tésztákat, piadinákat, salátákat, halakat és steaket is találsz az étlapon. Nem veszik szigorúan a mediterrán vonalat, mert van néhány magyaros fogás is (borjúpaprikás), és burgert is adnak a streetfood rajongóinak.

 

pv12.jpg

 

Fokhagymás-fehérboros fekete kagylóval kezdek, ami a „Jim kedvence” névre hallgat. Azóta függő vagyok tőle, amióta egyszer Brüsszelben megkóstoltam – ott esténként ez az egyik alapfogás a főtéri éttermekben. A tapolcai verzió simán hozza azt az ízvilágot.

 

pv2.jpg

A házilag pácolt lazac mustármagos zellersalátával szintén nagyon rendben van. A pác receptje titkos, és nagyon jó, hogy a köretek a szezonális zöldségekre – a zelleren kívül a pasztinákra, sárgarépára alapulnak.

 

pv1.jpg

 

 A grillezett bélszín vargányás krumpli-rizottóval szintén nagyon ott van, annyi, hogy a krumpli egy kicsit maradhatott volna még a serpenyőben.

 

pv3.jpg

Kipróbáltunk még egy hibátlan fogasfilét is karamellizált téli zöldségekkel, és még szorítottunk egy kis helyet a tömény csokitortának és a téli hideg citruslevesnek. A grapefruit, lime, pomelo kesernyés ízvilágát hozó levest eheted a menü elején is, de mi inkább desszertkategóriába soroltuk.

 

pv14.jpg

 

Az alapanyagok közül amit lehet, a környékről szereznek be, amit nem, azt Budapestről. A borlapot egy sommelier barátjuk állította össze, főszerepben a balatoni borokkal.

 

pv5.jpg

 

A Pura Vida Dine nem tartozik az olcsó helyek közé, de végre nem kell Köveskálig utazni, ha egy igényes helyen akarsz enni, és tényleg minőséget kapsz a pénzedért.

 

Pura Vida Dine
Tapolca, Fő tér 6-8.
0687687080
hétfőn és kedden zárva

Sz-Cs és V: 11-22.00

P-Szo: 11-23.00

http://www.puravidadine.hu/

 

 

A legjobb balatoni étterem nyomában: Pura Vida Dine Tovább
Címkék:bor étterem mediterrán tapolca Balaton pura vida dine

A bejegyzés trackback címe:

http://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr217109481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Parajpuding 2015.01.26. 16:31:27

A cím és az írás erősen reklámszagú. Attól függetlenül, hogy nekem a cikkel és az ételfotókkal cseppet sem sikerült kedvet csinálni hozzá, őszintén sok sikert kívánok nekik!

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2015.01.26. 18:01:43

...végre nem kell Köveskálig utazni...
Attól függ, honnan támadsz, ha Letenyéről, akkor tényleg nem, de ha Budapestről, akkor kicsit még igen.
Isten (meg főleg a sok vendég) adjon hosszú életet a helynek!

righthook 2015.01.26. 20:02:21

Jártam itt decemberben, többek között fogast és bélszínt ettúnk. Nem volt rossz, de az ár-érték-arány kissé torz. Négyen 30000-t fizettünk, különösen az italok ára borsos.

sz.s. 2015.01.26. 21:58:36

Tapolca mióta Balaton?

civil 2015.01.27. 07:50:27

"bivaly mozzarella" - milyen van még?

vivike22 2015.01.27. 08:54:47

Ez mitol spanyol? Mert spanyol a neve, es fekete kagylot es lazacot Spanyolorszagban is esznek? Semmi mas koze nincs hozza, egy spanyol etteremben nem ez a kinalat, de mindegy.

László Böle 2015.01.30. 06:46:55

Hát igen jó hogy van ilyen éttermünk ahogy elnéztem a képeket az ételekről, csak is oda járunk !Csak a fizetésünknek kéne hozzá igazítani!Röhejes

László Böle 2015.01.30. 06:50:02

@Parajpuding: Hát ezt nem is nekünk találták ki majd jönnek a Pestiek meg a felsőbb réteg azoknak meg mit számít mi mennyibe kerül!

peNge 2015.02.24. 13:54:27

hatalmas csalodas volt a hely!
a cikk elerte a celjat. csak emiatt mentunk oda. hiba volt...

en egy chilit (chili con carne) kertem. amit kaptam, az tobb volt, mint meglepo. nem kellett sok, hogy visszakuldjem! kaptam egy kis talkanyi rizst. kis talkanyi chilit, harmadik kis talkaban pedig tortilla chipset.

tehat kapasbol harmadoltak a chili mennyiseget. de nem is volt baj, mert kb 2-3 naposra tippelnem.
es egyebkent sem volt jobb egy kozepes menzai kajanal.

kedvesem egy paradicsomos spagettit kert ki. abban sem volt semmi extra. a paradicsomkonzerven kivul talan egy keves bors ... es annyi.

az etlap rovid. valasztek szegenyes. a foetel utan eszunkbe se jutott sutizni, kavezni.

a hely igenyes es tenyleg hangulatos. kaja kritikan aluli. es tenyleg nem olcso

2 foetelnek mondott valami, pohar bor, pohar almale = 6.000+ HUF

nikike24 2015.08.25. 15:28:57

@Parajpuding:
szerintem nem reklámszagú ez az írás
itt is jókat írnak a helyről:
www.ittjartam.hu/tapolca/ettermek/pura-vida-dine-tapolca/