Elkészült a magyar Gravity

Elkészült a magyar Gravity

Őszinte leszek, egyáltalán nem számítottam semmi jóra, amikor tegnap este beugrottam a Balaton Method premierjére. Azért mentem el, mert témába vág, az ország egyik legolvasottabb balatoni élményoldalának a szerzőjeként mégsem szabad kihagyni egy olyan filmet, ami kizárólag a Balatonról szól, na de őszintén: miért lenne jó egy mozi, amiben másfél órán keresztül magyar együttesek énekelnek, miközben a háttérben hullámzik a tó?

Miért?

Fogalmam sincs, de olyan átszellemülten csatlakoztam a vastapshoz a premier végén, hogy még akkor is éljeneztem, amikor a producerek neve volt felsorolva a vásznon, annak ellenére, hogy a tömeg nagy része ekkor már elhalkult. Pedig minden stábtag, aki részt vett ebben a projektben, megérdemelte a tapsot, olyan fantasztikus mozit hoztak létre.

balatonmethod-werk2_foto_szemerey-bence.jpg

Mondom a lényeget: valóban csak zenekarokat hallgatunk a balatoni háttér előtt másfél órán keresztül, de mindezt olyan minőségben, olyan látvány és annyi ötlet mellett, amire magyar filmben csak nagyon ritkán van példa. Tovább megyek: nemzetközi szinten is van súlya annak, amit Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr a csapatával letett az asztalra.

Az egymás után következő dalok vizuális háttere ugyanis egyedülálló, a kamera úgy mozog sokszor dalonként egyetlen snittben, hogy hasonlót utoljára a Gravity-ben láthattunk (és oldalról beköszön a Nagy Szépség képorgiája), a kép kúszik, hajlik, forog, emelkedik, visszasüllyed a hibátlanul koreografált jelenetekben, amik annyi vizuális geggel vannak tele, hogy a huszadik perc után nem érted, hogy a francban volt ehhez elég muníció. Másfél órával később meg csak leesett állal tapsolsz.

balatonmethod_elefant.jpg

A képek változatosak, nincs két hasonló jelenet, más a ritmusuk, más a hangulatuk, és remekül illenek a dalokhoz, amik szintén szenzációsak: annak is érdemes megnéznie ezt a mozit, akinek a magyar popzenéről csak a Bonbon jut eszébe, mert másfél óra alatt kiderül, hogy bőven van itt tartalék, van mit hallgatni, csak az előadók többsége nem jut el a hallgatók többségéhez.

A lista nagyon masszív, van Quimby, Punnany Massif, Akkezdet Phiai & Amoeba, Bin-Jip, Subscribe
Elefánt, Napra, Soerii & Poolek, Middlemist Red, Grand Mexican Warlock, Fran Palermo, Jónás Vera, Hó Márton és a Jégkorszak, Dirty Flow Club, W. H., Mindenkinek megvan a maga története (Egyedi Péter), Kamikaze Scotsmen, őrületes a lista.

És minden előadó kapott egy olyan blokkot, ami jól elhatárolhatóan különbözik a többiekétől. Hó Márton és a Jégkorszak a Balatonban kezd zenélni, majd váratlanul a víz alól felbukkan körülöttük a Honvéd férfizenekar néhány viccesen zavart tekintetű kóristája, és hangosan nevet a mozi.

zenekar.jpg

Aztán jön Akkezdet Phiai & Amoeba klipje egy vidéki művház színpadán, de olyan ügyesen mozog a kamera, annyi az ötlet, hogy a végső, minden díszletet megmutató képig fogalmad sincs, hol vagy, sőt, azt se tudod, mi a fent, mi a lent, és hogy a földhöz képest épp milyen szöget zárnak be a zenészek.

balatonmethod_akkezdetphiai.jpg

De a Grand Mexican Warlock nyugodt snittjei a révfülöpi vasútállomáson, a Bin-jip csodálatosan szép képei a Sió katamaránon, a KGST-autók tetején doboló ütőszenekarral is fantasztikusak, és most azért hagyom abba a felsorolást, mert végignéztem a jegyzeteimet és rájöttem, hogy minden egyes jelenetet külön le kéne írni, meg kéne magyarázni, pedig sokkal jobb tanács az, hogy menjetek el a moziba és nézzétek meg, csalódás kizárt.

balatonmethod_bin-jip.jpg

Jól jelzi a Balaton Method ritmusát, hogy amikor már 45 perce ment a film, megállapítottam, hogy egész gyorsan elszaladt az idő, aztán rájöttem, hogy elnéztem az órámat, és valójában már 1 óra 15 perce kezdődött a vetítés. Nem állítom, hogy mindenkinek tetszeni fog a mozi, mert ez nem a Transformers, vagy a Godzilla, de aki szeret élvezhető zenéket hallgatni, aki kicsit is szereti a Balatont és aki nyitott a szünet nélkül érkező vizuális gegekre, az menjen el rá, nem fogja megbánni.

balatonmethod_subscribe.jpg

balatonmethod_wh.jpg

balatonmethod_soerii-es-poolek-feat-szabi.jpg

Elkészült a magyar Gravity Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr927299623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása