Sportlegendákkal együtt úszhatsz az I love Balaton Öbölátúszáson

Sportlegendákkal együtt úszhatsz az I love Balaton Öbölátúszáson

Alig több, mint egy hét, és jön a nyár egyik legszórakoztatóbb sporteseménye, legalábbis nagy erőkkel készülünk rá, hogy az legyen, az I love Balaton Öbölátúszás. Július 19-én vasárnap 11:30-tól indulnak a rajtidőpontok attól függően, hogy milyen távon úszol, választhatsz 800 méteres szupermini távot is, aminek még egy kényelmesebb teve is nekivághatna, és lesz 3600 méteres táv is (meg a kettő közt egy 1500 méteres). Rajt minden esetben a Tihany Hajóállomási strandon (ide buszokkal szállítunk a célállomáson létesített versenyközpontból), a Napsugár Beachen, cél Balatonfüreden, a Marina Hotelnél, ahol óriási meglepetés fogad (oké, már nem lesz meglepetés):

Verrasztó Evelyn, Európa-bajnok magyar úszó, olimpikon, ötvenkétszeres magyar bajnok és testvére, Verrasztó Dávid, Európa-bajnoki magyar úszó gratulál majd, hogy teljesítetted a távot.

Ez olyasmi, mintha a kondiban kinyomnál egy nagyobb súlyt és utána Arnold Schwarzenegger veregetne büszkén hátba.

A mezőnyben lesznek igazi sztárok is, de a legnagyobb vállalást Kovács Koko István olimpiai és világbajnok ökölvívó tette, aki úgy ússza le a 3,6 kilométeres távot veletek, hogy előző este még lefutja az I love Balaton Éjszakai Futás versenyén (eufemizmus: versenyünkön) a 21 kilométeres távot, méghozzá két óra alatt. Ő lesz az iramfutó, aki húzza magával a mezőnyt, de ez sem tántorítja el attól, hogy másnap lenyomja a 3,6 kilométert a nyár egyik legszórakoztatóbb sporteseményén (legalábbis nagy erőkkel készülünk, hogy az legyen).

koko-ilb-20150709_136.jpg

A verseny honlapján minden infót megtudhatsz, ha még nem tetted, jelentkezz most, a három táv közül biztos találsz olyan, amelyik megfelel, hogy elmondhasd magadról, megcsináltad, átúsztad az öblöt.

 

Sportlegendákkal együtt úszhatsz az I love Balaton Öbölátúszáson Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr427607816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása