Végre igazi látványpékség nyílt a Balaton felé

Végre igazi látványpékség nyílt a Balaton felé

Tudjátok, általában mit jelent az, hogy “látványpékség”? Hát hogy a szemed előtt rakják be a sütőbe a zacskóban érkező, fagyasztott péksüteményt, amit aztán a szemed előtt is vesznek ki onnan.

Ennyi.

A kifejezés baromi jól hangzik, csak éppen nem sokat ad hozzá az ízekhez, mert az alapanyag többnyire ipari és a végeredmény pont annyira finom, mintha valahol hátul, titokban, szégyenkezve sütötték volna ki. A látványpékség általában nem tár fel semmi olyan titkot, ami a péksütemény minőségéről árulkodna.

Ebből lett elege régi partnerünknek, a Budapest és Balaton közt félúton található Albaparknak, amikor fogták a már legendás Erzsike nénit, kiszedték hátulról, kialakítottak neki egy üveggel leválasztott kis konyhát a bejárat mellett és azt mondták, hogy csinálja, amit közel negyed évszázada, csak most már közönség előtt: készítgesse a saját kis süteményeit.

Igen, a legendás fahéjas csigát, a szuper pogácsákat, a fantasztikus rákóczi túróst, mindazt, ami miatt pörög az étterem.

Aki esetleg lemaradt volna róla, a péksütikről itt írtunk, ezekben a videókban meg Erzsi néni mesél arról, hogy mitől lesz jó egy édesség, miután a Konyhafőnökből ismert Ági lefőz egy-egy szuper balatoni receptet nektek:

 

 

 

Szóval Erzsi néni most már élőben is megfigyelhető, ahogy dagaszt, sodrófázik, sütöget, így biztos lehetsz abban, hogy amit elveszel a kosárkákból, az friss és helyben készült. 

Az egész környezetben sokkal kevesebb a flanc, mint a bájosan szerethető, őszinte retró, ami egyébként illik is Erzsike néni karakteréhez, meg a látványkonyhasághoz úgy általában.

Szóval ha Budapest és a Balaton közt félúton megéheznél, és vennél egy finom péksüteményt közvetlenül a mestertől, akkor nyugodtan állj meg az Albaparknál, nem fogod megbánni. Ide kattintva tudjátok megnézni a pontos címet.

Disclaimer: az Albapark az I love Balaton partnere.

Végre igazi látványpékség nyílt a Balaton felé Tovább
Címkék:gasztró albapark

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr397700294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hejes sírás 2015.08.16. 17:03:47

Ízpékség mikor nyílik?
süti beállítások módosítása