Malackrumpli: a hamburger, ami évekig készült

Malackrumpli: a hamburger, ami évekig készült

Sok jó hamburger van már a Balaton partján, de a Malackrumplié mindegyiktől különbözik, ezt ugyanis évekig készíti a tulajdonos.

Évekig.

A legtöbb étteremben úgy állnak neki a hamburgerkészítésnek, hogy ledarálják a húst, Járosi Tamás viszont a térség legismertebb biofarmját is viszi, szóval a sztori úgy kezdődik, hogy megellenek a mangalicái. Utána jön a takarmányozás, nevelgetés, aztán amikor az állat már elég nagy, a kíméletes vágás, ami iszonyú fontos része a projektnek, mert Tamás evett már olyan disznóból, amit az Istennek se tudott normálisan leszúrni a böllér: az adrenalintól lényegében ehetetlen lett a hús, szóval igazi win-win helyzet, amikor a mangalicát kíméletesen, nyugodt körülmények közt ölik le, szinte halálba untatva érdektelen sztorikkal.

Amikor kész a hús, indulhat a sütés, ezekhez egyre több spéci berendezést szereztek be az elmúlt években és ott vannak a kizárólag biogazdaságokból, főleg saját kertből származó friss zöldségek, amik egyrészt megvadítják a burgert, de folyton alakítják is: mivel Tamásék szezonális alapanyagokkal dolgoznak, a hamburger egészen más tavasszal, mint nyár végén.

dsc06551.jpg

De a hús, ami az egésznek a gerincét adja, folyamatosan szenzációs: nagy, szaftos, tökéletesre darált, hibátlanul elkészített, annyira jó, hogy ha semmi más nem lenne mellé, akkor se panaszkodnánk. De kiegészítve ezzel a házi sütésű bucival és a remek zöldségekkel nemcsak kiváló, de egyedi, helyi alapanyagokra építő, saját útját járó hamburgere is van a Balatonnak.

dsc06557.jpg

Malackrumpli
Balatonfüred, Széchenyi u. 28. (a kempingtől jobbra Tihany felé)
06206198074

Malackrumpli: a hamburger, ami évekig készült Tovább
Címkék:gasztró hamburger

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr297706364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gorillaso 2015.08.17. 17:26:33

Mi ettünk itt, soha többet. A hambihúsban - amit angus marhaként árulnak pff... - hatalmas porcogóra sikerült ráharapni, de az íze is borzalmas volt, valami undorító zsiradékban úszott a padlizsán - azt most hagyjuk hogy minek bele. A mellékelt koktélparadicsom alapvetően ehető lett volna ha nem öntik le ezt is valami gusztustalan fűszerolajjal. A sült krumplival nem volt gond bár gyanúsan gyorsan kezdett alábbadni a frisseségéből. A lepényük ehetőbb volt, bár azt is eláztatták olajjal. A szilvás sör nem rossz, az alkoholmentes fröccs is iható. Az oké hogy rendes séf nem megy idénymunkára de azért ettől jobbakat is kereshettek volna. Senkinek sem ajánlom, drága és ehetetlen.

Köldök_szösz 2015.08.17. 18:22:06

Kezdem azt hinni hogy a balatonon akkor is rosszul jársz ha van pénzed

tengeres 2015.08.18. 04:02:04

Egy nagy lehúzás az egész! Már az is árulkodó volt, hogy július közepén egy délutáni napszakban csak páran voltak.
Pincérek helyett suhancok szolgálnak fel, gondolom a konyhában is hasonló a színvonal. Ahhoz képest, hogy alig voltak páran, félórát meghaladó várakozás egy levesre és egy hambira. A hambihoz le is maradt a saláta. Szóltam a pincérutánzatnak, aki lazán közölte, hogy a saláta már elfogyott! Az "elnézést kérünk" meg elmaradt. "Mit hozhatunk helyette?" szintén.
Mindezt nagyon drágán képesek előállítani és talán nem véletlen, de előre kell fizetni!!! Utólag ezért a minőségért senki nem fizetne. Kifelé jövet még a bodegában ücsörgő fickó - akinél fizetni kellett előre - arcátlanul megkérdezte, hogy mindennel elégedettek voltunk-e? Persze, egy nagy tapasztalattal, hogy ide soha többet! Mi is egy ehhez a cikkhez hasonló pr cikk alapján választottuk ezt a marketing éttermet bringázás közben.
Szerintem a média is hibás, hogy ilyen szinvonalú éttermeket próbálnak futtatni, ezzel megtévesztve másokat.

fekete-barany.blog.hu 2015.08.18. 09:43:06

@tengeres: Kedves Tengeres,

Szomorúan olvastam a kommentjét, szeretnék egy pár dolgra reagálni (én vagyok a fickó a bodegából aki biztosan nem ücsörgött mert vendéggel állva beszélgetünk csak, de azért kérdeztem meg, hogy elégedettek-e mert őszintén érdekelt a véleményük, szeretjük tudni, ha hibáztunk, fontos számunkra a visszajelzés, az építő kritika...)

Szóval:

- Szerencsére igen nagy forgalma van az étteremnek, bár ez nem a 40 fokos délutáni hőségben mutatja magát
- Friss ételt készítünk (az éttermek többségétől eltekintve), sajnáljuk, ha a várakozási idő soknak tünt, nincs mikrónk és az ételek többsége (nyílván a leves nem ebbe a kategóriába tartozik) akkor kezd el készülni amikor a vendég rendeli, tehát pl. a főzelékek vagy a lecsó is akkor indul nulláról amikor bejön a rendelés (máshol ezek készételek amiket melegítenek). A burger készítése is akkor indul amikor a vendég rendeli, sütjük és utána melegfüstöljük a húst, ehhez szükséges némi idő.
- A suhancokra és pincérutánzatra vonatkozó megjegyzést nem nagyon értem, remélem nem voltunk udvariatlanok és nem követtünk el a fent leírt problémákon kívül olyat amivel ilyen haragot váltottunk ki Önből. Kétségkívül hibáztunk ha nem kapta meg a salátáját ezért elnézést kérek, talán ezért is kérdeztem meg Önöktől, hogy minden rendben van-e. OTT HELYBEN SZERETTÜK VOLNA KORRIGÁLNI A HIBÁNKAT AKKOR, HA TUDUNK RÓLA.
- A konyhai színvonalhoz csak annyit szólnék, hogy a séfünk több külföldi Michelin csillagos étteremben tanult és dolgozott, itthon a Dining Guide beválasztotta a 10 legjobb séf közé (67 Étterem), mindannyiunk szándéka az, hogy a Balaton partján egy teraszétteremben, akár hamburgert sütve is a legmagasabb minőséget legyünk képesek nyújtani, a legjobb alapanyagból, a legkevesebb beavatkozással.

Sajnálom, hogy ez nem sikerült, elnézést kérünk azért mert csalódást okoztunk.

Üdvözlettel

A tulajdonos

fekete-barany.blog.hu 2015.08.18. 10:17:23

@gorillaso:

Kedves Kommentelő,

Sajnáljuk, hogy csalódást okoztunk.

Mindamellett szeretném megjegyezni, hogy:

1. Az a padlizsán az cukkini
2. Tudom, hogy szokatlan a minőségi marhahús íze, ezt nem mindenki tudja befogadni, elszokott a szánk az igazi élelmiszer ízektől
3. A paradicsom egy lágy vinegrette mártásban van megforgatva (nem fűszerolajban)
4. Szerintem igen rendes a séfünk, én legalábbis kedvelem

fekete-barany.blog.hu 2015.08.18. 10:55:45

@fekete-barany.blog.hu: Bocsánat, elfelejtettem, hogy a "koktélparadicsom" pedig magyar sárga körte paradicsom, nem összekeverendő az import ipari szeméttel

tengeres 2015.08.19. 00:29:18

Kedves Tulajdonos!

Őszintén: nem értem a válaszát!
Ha Ön ellátogat egy vendéglátóhelyre, ahol ELŐRE fizet, majd nem kapja meg azt amit kifizetett, majd jelzi ezt a felszolgálónak, aki kb egy vállrándítással letudja. Se elnézés, se semmi. Szóval, ha ez Önnek nem elég arra, hogy többet erre a helyre ne látogasson el, akkor én azt javaslom, hogy valami más vállalkozásba kezdjen, mert mind a felszolgálóval, mind az Ön gondolkodásával komoly problémák vannak (vagy csak nagyon eltérő a véleményünk) . Javaslom, hogy nézzen szét jópár, akár balatoni étteremben, ahol ilyen eset egyszerűen nem fordulhat elő. Ha egy felszolgáló magától nem érzi ezt az esetet problémának, akkor az nem felszolgáló, hanem valami egynyári felszolgáló utánzat. Ebben szerintem egyet kell, hogy értsünk. Ez NEM fordulhat elő egy magára adó étteremben.
Rosszul gondolja, nekem ez elég ok arra, hogy ide többet ne menjek. Nagyon nem alacsony árakon dolgoznak, de még így sem azt kapom, amit kifizettem. Jelzem a problémámat és semmi nem történik. Tehát, ott helyben tudtak a problémáról. Egy délalföldi faluból itt vakációzó felszolgálónak is érezni kell, hogy valami nem kerek, de látszólag nagy rutinnal kezelte a helyzetet, gondolom nem először rendezte így a problémát.
Megkérdezném Önt: Ön elégedetten távozott volna egy ilyen kiszolgálás mellett bármely étteremből?

Két másik asztalnál ültek páran, illetve velünk együtt érkeztek még egy másik asztalhoz. Nem értek a vendéglátáshoz, de szerintem egy levesre illetve egy hamburgerre több mint 30 percet várni ilyen forgalom mellett, szerintem sok. Halkan hozzáteszem, hogy az ital se sokkal korábban érkezett. Leves, hamburger együtt. Erre egy képzett felszolgáló figyel.

És akkor egy szót sem szóltam a minőség/mennyiséggel kapcsolatban. Szerény véleményem, hogy az utóbbi miatt én alapban erősen túlárazottnak érzem.
Továbbá: egy levest, akármilyen forróság is van, kizárólag melegen szabad felszolgálni. Se hidegen, se langyosan. Főleg egy húslevest nem. Az izekkel nagy problémám nem lett volna, de ilyen összegért már normális ebédet, nem pedig "csak" hamburgert lehet fogyasztani, akár az Ön étterméhez közeli csárdában is.

Lehet, hogy csak nekem van vele bajom, de ez az előrefizetős megoldás eddig sem volt túl szimpatikus, de most már tudom, hogy az ilyen helyeket el kell kerülni.
Kisértetiesen hasonló eset fordult elő, az Ön éttermének profiljához igen hasonló keszthelyi étteremben, ahol a pincér azonnal "ha Önnek is megfelelő, akkor az italra vendégeink voltak" megoldást választotta a vállrándítás helyett. Lehetne így is...

fekete-barany.blog.hu 2015.08.19. 09:25:36

@tengeres:

Tisztelt tengeres,

Sajnálom, hogy nem érti a válaszomat. Nem szeretném ismételni magamat (holmi ételkészítési időkről, vagy a cikkben is említett alapanyagokról, stb.), csak ismételten sajnálatomat tudom kifejezni, hogy ekkora csalódást okoztunk. Tudomásulvettem, hogy nem lesz többet vendégünk és további jó pihenést és sikeresebb (kellemesebb) gasztró élményeket kívánok Önnek.

Üdvözlettel

Malackrumpli
süti beállítások módosítása