Fura lények a Balatonban: a gyilkos rák

Fura lények a Balatonban: a gyilkos rák

1950-ben a pontusi tanúrákkal egy időben véletlenül három Dikerogammarus faj is bekerült a Balatonba, kiszorítva az addig őshonos tüskés bolharákot (Gammarus roeseli). A jövevények között volt a kétpúpos bolharák (Dikerogammarus villosus), vagy másik nevén gyilkos bolharák is.

01_10.jpg

Ez a ránézésre nem túl félelmetes állatka inváziós faj, ahova csak beteszi a lábát, ott kíméletlenül elszaporodik. Egész Európát meghódította már, szóval fura lett volna, ha épp a Balatonban nem talál otthonra.

A kétpúpos bolharák gyorsan szaporodó és fejlődő faj, ivarérettségét 4-8 hét alatt eléri, és már gyártja is az utódokat. Ahol megjelenik, ott kiszorítja, vagy ami még kegyetlenebb, felfalja az őshonos bolharák fajokat.

02_10.jpg

Mindenevő, fő táplálékát a gerinctelen állatok és a halivadék jelenti. És hogy miért hívják gyilkosnak (killer shrimp)? Na, ez egy nagyon szép történet: azért, mert a prédáját gyakran csak simán, mondhatni kedvtelésből megöli, de nem fogyasztja el.

És ilyenekkel kell együtt úszkálni strandolás közben!

Még több fura balatoni lény itt.

(via Balatoni természetkalauz, szerk.: Dr. Vörös Lajos)

Fura lények a Balatonban: a gyilkos rák Tovább
Címkék:balaton rák élővilág Balaton balatoni lények

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr417767208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mismásoló szalon 2015.09.22. 12:33:45

Szörnyű.
És van vagy 5 mm-es.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2015.09.22. 13:25:02

Annál jóval nagyobb, de azért nem kell a végtagjaid félteni :-)

károly szántana 2015.09.22. 15:21:57

@doggfather: Ott van az elsö mondatban. A pontusi tanúrákkal együtt, ami "mindössze 6-8 milliméter hosszú állatka, nem tagja a Balaton eredeti gerinctelen faunájának, szándékosan telepítette a tóba az '50-es években Woynárovich Elek professzor a soroksári Duna-ágból." Ezért nem szabad állatokat telepítgetni ide-oda...

kvadrillio 2015.09.22. 17:18:59

BRRR !!!!! HOVA HÁNYJAK ! AKIKNEK EZ NEM TETSZIK, KÜLDJÉK EL A SZARUKAT ÉS MINDET ETESSÉK MEG BELŐLE NAGYKANÁLLAL !!!
FT
FT követés
2015.09.22. 12:21

Morálisan a lászlópetrai szinteket karcolgató sztori jelent meg a 444-en. Állítólag egy budapesti iskola, a Kürt Alapítvány Gimnázium diákjai köptek és öntöttek "gyanús folyadékot" a menekülteknek sütött több ezer pogácsába.

A tésztát kétszáz diák, tanárok és családtagok szaggatták, közülünk 50-60 ember lehet érintett az ügyben. Az iskolában nyomoznak, órák maradtak el, illetve összevont órák keretében próbálják kideríteni az igazságot.
Fotó: Huszti István / Index

A tettesek egyelőre nincsenek meg, a köpködésről állítólag Snapchat-videók is készültek, amik az alkalmazás sajátossága miatt a megtekintésük után azonnal el is tűnnek. Tehát kézzel fogható bizonyíték egyelőre nincs, a diákok pedig egyelőre nem tettek egymásra terhelő vallomást, azaz ezúttal senki sem köpött.

A pogácsák nagy részét az Oltalom Karitatív Egyesületnek juttatták el, a diákok és tanárok is megkóstolták, de a pénteken sütött pogácsáktól még nem betegedett meg senki.

Vincenzo6 2015.09.23. 00:22:00

@kvadrillio: Eltévedtél, öcsi! Mi a szart keres ez itt? Közéleti híreket az indexen, vagy szakblogokban légyszi! Bár ez a pitiáner faszság inkább a BORS-ba való a "leverte élettársa szemüvegét" mellé.

Dr. Trebitsch 2015.09.23. 11:26:30

Amikor azt olvastam az Index ajánlójában, hogy egy állatról lesz szó, amelyik kedvtelésből öl, és együtt úszkálunk vele a Balatonban, komolyan azt hittem, hogy embertársainkra gondol. Mizantróp-e vagyok?
süti beállítások módosítása