Ilyen luxusban éltek az elvtársak Aligán

Ilyen luxusban éltek az elvtársak Aligán

Hogyan kapcsolódott ki a kommunista elit? Miért voltak légvédelmi ütegek Balatonaligán, és hogyan került pornófilm a pártüdülő kertmozijának vásznára? A BUPAP őszi kihelyezett sétáján a legendás nyaralóhely történetéről és híres lakóiról mesélt Csonka Laura történész.

Az egykori pártüdülőnek otthont adó terület 2007 óta magántulajdonban van. Egy része fesztiválhelyszín, a retró üdülők és a villák egy része mai is kibérelhető, az épületek másik része azonban nagyon rossz állapotban van. Sok közöttük életveszélyes, és csak a korhadó spalettákon, homályos ablaküvegeken át lehet belesni, és elképzelni, hogyan lazultak itt azok, akiket a párt méltónak talált a beutalóra.

latkep.jpg
Miért éppen Aliga?

A párt több üdülőt tartott fenn az 1950-es évektől, hogy a kádereket és családtagjaikat nyaraltassák. Volt ingatlanjuk Balatonföldváron, Tihanyban, Balatonőszödön, Dobogókőn és Leányfaluban is. Valójában Vadas Sári, Vass Zoltán, az Országos Tervhivatal vezetőjének felesége volt az, aki beleszeretett az 50 hektáros, gyönyörű ősfás aligai arborétumra, és meggyőzte a férjét, hogy béreljenek itt villát. Az üdülésre elhívták a kollégájukat, Rákosi Mátyást is, és ezzel Balatonaliga sorsa eldőlt.

Rákosi elvtárs ugyanis 1948-ban kisajátította a területet  - az itt lakókat egyszerűen a környékbeli falvakba telepítették. Minden magas rangú politikus választhatott magának villát, így Gerő Ernő, Rajk László, Szakasits Árpád és Kádár János is. A nagyszabású beruházást egyáltalán nem reklámozták, csak "aligai objektumnak" nevezték a készülő luxus üdülőhelyet.

seta.jpg

aliga1000.jpgA villák egy része nagyon rossz állapotban van

Aki menő volt, lakosztályt kapott

Pontosabban nem is egy, hanem két üdülőhely épült itt: az Aliga I. a közép- és felsővezetők, megyei és fővárosi pártbizottság-tagok, valamint az oktatási és médiaszakemberek helye volt, az Aliga II. pedig a párt első embereinek drótkerítéssel elzárt és szigorúan őrzött birodalma volt. Itt a paranoia határát súroló biztonsági intézkedéseket követeltek meg a lakók, főleg Rákosi elvtárs. Fegyveres őrök voltak szolgálatban, a vízen motorcsónakok cirkáltak. Rákosi Mátyásnak saját testőrsége volt, ő bekerítette a villáját, és biztos, ami biztos, légvédelmi ütegeket is telepített az üdülő természetes határa, a löszfal tetejére. Aliga II. gyakorlatilag a későbbiekben is "láthatatlan" maradt, hatalmas fenyők takarták el a pártvezetők villáit, hogy a Balatonról se lehessen kikémlelni, mivel töltik az idejüket.

xxiii.jpg

A XXIII. számú villa - az egykori Aliga I. területén van és ma is bérelhető

Először az Aliga I. ma is használatban lévő épületeit jártuk körbe. Az, hogy milyen jellegű és fekvésű szállást kaptak az Aliga I-en az elvtársak, tökéletesen jelezte a pártban betöltött funkciójukat is, mesélte Csonka Laura. Akinek partra néző lakosztályba szólt a beutalója, nyugodtan hátradőlhetett, de aki egy földszinti, vagy parttól távolabbi kis bungalót kapott, az aggódhatott az előmenetelével kapcsolatban. A szobaelosztás szempontjából Kolozs Jenő, az üdülő vezetője volt az isten, és természetesen mindent tudott a telep vendégeiről. Gyakran hívták meg az itt vendégeskedő külföldi elvtársak, de túl sok információ volt a birtokában, ezért jobbnak látta a pártvezetés, ha Kolozs elvtárs inkább itthon marad.
aliga2_1000.jpgAliga II - elrejtik a fák

A párthierarchia különféle szintjein levők nem igazán barátkoztak egymással, leszámítva a gyerekeket és természetesen a tiniszerelmek is kivételt képeztek Aliga kimondatlan etikai kódexe alól. Az aggódó szülők igyekeztek időben "lekáderezni" gyerekeik új barátait, vagy remélni, hogy a nem megfelelő szintű kapcsolatok nem folytatódnak a nyaralás után.

All inclusive fegyveres őrökkel

Az Aligán nyaralók az akkori körülményeket figyelembe véve luxusban töltötték az akkor szokásos két hetes szabadságukat. Minden villaépületben telepakolt hűtő várta az elvtársakat, ételekkel és persze alkohollal, és az akkoriban exkluzívnak számító déli gyümölcsökkel. Az aligai nyaralás "all inclusive" volt, nem volt limit a fogyasztásban. Az Aliga I. éttermének konyháján folyamatosan jelen volt egy KÖJÁL ellenőr, vacsora közben pedig az akkori celebekkel lehetett találkozni.

A konyhát a pártüdülő saját kertészete látta el zöldségekkel és gyümölcsökkel, és minden nap friss virágot vittek a szobákba. A főkertész, Jordanics János abban a kutatóintézetben is dolgozott, ahol állítólag tényleg folytak kísérletek a magyar naranccsal kapcsolatban.

mozi.jpg

1011616_723347894352597_770133081_n.jpg

12239617_1022159261138124_4523542160673279480_n.jpg
A pártüdülő teniszpályával és röplabdapályával is rendelkezett, a "dollárboltban" pedig a környékről toborzott személyzet is vásárolhatott. Olyan presztízs termékeket is be lehetett itt szerezni, mint a színes TV. Aliga I. ma is működő kertmozijában természetesen nem ugyanazt vetítették, mint Aliga II. bennfentes bulijain, ahol "tiltott" filmek (pl. Szelíd motorosok) és pornó is szerepelt a választékban. Egy délutáni családi vetítésen állítólag rossz filmet indított el a kertmoziban a gépész, és egy 18+-os alkotás futott a matinén, amíg észre nem vették a hibát.

Folytatjuk!

Aliga II. lakóiról és arról, hogy miért Castro volt a legnagyobb partiarc, cikkünk második részében olvashatsz.

Fotók: Club Aliga Facebook oldala és ilovebalaton

Ilyen luxusban éltek az elvtársak Aligán Tovább
Címkék:történelem étterem séta magyar narancs pártüdülő club aliga Balaton bupap Balatonaliga Kádár-villa

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr668119032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

András Fabriczki 2015.11.30. 17:34:35

Elszomorító, hogy a cikk a szenzációhajhászás érdekében tele van csúsztatásokkal sőt otromba hazugságokkal is. Csak néhány péda: Őszödön nem volt soha pártüdülő, az a mindenkori kormány üdülője volt, amúgy a rendszerváltás utániaké is! Nem igaz, hogy luxus és "all inkluzív" ellátás lett volna ( legalábbis a 70-es években már biztosan nem volt ilyen ). Aliga I.-en az ellátás pont olyan volt, mint bármelyik vállalati üdülőben, Aliga II.-n pedig "á la carte" ellátás volt, amit utólag fillérre kiszámláztak az ország akkori vezetőinek. A szobák elosztásának legfeljebb a múltbeli karrierhez volt köze, ugyanis a magasabb rangú vezetők jobb szobákat kaptak, ahogy ez egyébként minden vállalati, vagy minisztériumi üdülőben is így volt. De a karrierkilátások és szobák közti összefüggések csak némely fantáziadús hazudozó képzeletében léteztek.Nem igaz, hogy a különböző rangú, beosztású emberek nem nem barátkoztak egymással! Akkoriban az MSZMP-nek közel tízezer dolgozója volt, jelentős részük sofőr, szerelő, titkárnő, könyvelő stb. Ők is ide jártak nyaralni és fürdőgatyában nem volt senkin "rangjelzés". A horgászok a horgászokkal, az ultizók az ultizókkal, a teniszezők a teniszezőkkel, a sörözők a sörözőkkel barátkoztak. stb. Nem kéne keverni az ötvenes évek paranoiás rezsimjét a későbbiekkel. 1975-ben pl. láttam a saját szememmel, hogy Aliga II. bejáratánál egy civil ruhás portás volt egyedül. Kiváncsi lennék manapság hány TEK-es gorilla nyüzsög a miniszterelnök körül. Kádár János rendszeresen Aliga I.-en sétálgatott esténként és egy szem testőr baktatott tőle jó ötven méternyire lemaradva.Aki történésznek tartja magát hogy mehet bele ilyen ócska propagandadumák koholásába?

pajaci 2015.11.30. 18:57:58

Mennyivel jobb, hogy most a stadionok vannak divatban!

az_igazi_trebitsch 2015.11.30. 19:05:29

@András Fabriczki: Tökéletesen egyetértek; a cikk valóban hamis állításoktól hemzseg. Tizennégy éves kamaszként, 1964-ben én is nyaraltam főidényben (!) Aligán apámmal, aki "sima" párttag volt. Teljesen mindegy volt, hogy ki kicsoda; nem volt semmiféle elkülönülés, éppen ellenkezőleg. Én például az akkori győri pártbizottság titkárának lányával "jöttem össze", akinek a szüleit egyáltalán nem érdekelte, hogy ki vagyok-mi vagyok. Az ellátás sem volt sokkal jobb és bővebb bármelyik akkor szakszervezeti üdülő ellátásánál. Az egyetlen luxust a valóban csodálatos környezet, a hatalmas őspark és a hosszú partszakasz jelentette, és legfeljebb még az, hogy mindig volt kellő számú nyugágy és csónak a vendégeknek....

bandinyúl 2015.11.30. 19:27:33

Az a érdekes ebben a dologban ,hogy csak az "elit" neve változott.Most a fidesz akkor az mszmp.Egyik kutya másik eb.Abban és most csak annyi a különbség ,hogy az akkor élők is élvezhették a kommunizmus előnyeit hogy ők is lóbálhatták a lábukat a szot üdülő vízpartján.Próbáld meg most.Ha nincs pénzed akkor nem vagy ember.
"amennyi pénzed van, annyit is érsz"mondotta egyik nagy emberünk.Bele a pofádba.Melós akkor jut le ha a góré nyári lakán kell valamit dolgoznia.Mocsodék egy dolog ami itt van.Kádárék ezekhez képest csak ministráns gyerekek voltak.Jó lenne ha eltakarodnának ,de az összeharácsolt dolgok nélkül,egy szál gatyában.Ahogy jöttek,úgy menjenek,de minél hamarább.

M. móki 2015.11.30. 20:34:18

"Egy délutáni családi vetítésen állítólag rossz filmet indított el a kertmoziban a gépész.."
DÉLUTÁN, a KERTMOZIBAN...

A Szelíd motorosok sohasem volt betiltott film. A pornó is mese habbal.

bürger 2015.11.30. 20:42:15

@bandinyúl: A "komcsikat" nem választottuk, a mostaniakat viszont igen. Ha nagyon lubickolnak, akkor nem választjuk meg őket.

ganxta77 2015.11.30. 21:00:05

@M. móki: Igen, mer' akkora diktatúra volt, hogy Kádár et. megparancsolta a napnak, hogy menjen le délután... És így volt délután a kertmoziban pornó matiné a kispajtásoknak... Micsoda erkölcsi fertő!

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.30. 21:02:31

Az negyvenes évek végén nem voltak még villák a pártelit számára. Rajk Júlia visszaemlékezése szerint ők is csak egy egyszerű házat kaptak használatra a Balatonon, akárcsak Rákosi..

átlátó 2015.11.30. 23:58:52

...ma kegyelmes asszonyok, nemzetes urak. Leöntve keresztényi mázzal. :D Ott rohadjon meg mind, ahol van. Ha nagyon őszinteséget kell mímelnem, - a kommunistákat nagyon rühellem.

Hefe 2015.12.01. 04:22:42

ehhez kepest a partfunkcik manapsag stadiont epittetnek a budijuk melle, persze a mi penzunkbol.

Conchobar 2015.12.01. 07:55:47

Ez a poszt elkésett. Ezt a posztot 1990 körül kellett volna megírni, amikor még vakdüh élt a kádári rendszer elitje iránt, akkor még ez a propagandisztikus írás ütős lehetett volna. 1990 viszont óta sok idő eltelt, utána lehetett volna nézni, hogy valójában hogyan is üdült a pártkatona és az egyszerű melós Aligán

teleorman 2015.12.01. 08:25:12

Mint másban, ezekben a véleményekben sincsen arany középút. Volt szerencsém néhány pártüdülőt - Tihany, Földvár, Arács - megjárni. (Nem beutaltként, munkavállalóként.) Eszeveszett luxus csakugyan nem volt, de azért a különbség a tipikus vállalati üdülő és ezek között volt akkora, hogy legalábbis Bogányi kellene a lezongorázásához. (Bár az üdülők között is nagy volt a szakadék, a hierarchia legalján lévő Földvár pld. eléggé zsúfolt volt. Ide a mezei pártalkalmazottak jöhettek.) Pld. emlékeim szerint itt lehetett szinte az egész országban iható, nem kistermelői bort inni, ez járt az étkezésekhez. A Pártnak a bajai borvidéken lévő pincészete készítette elvtársi fogyasztásra, össze nem lehetett hasonlítani az akkor az üzletekben kapható szörnyű, savanyú lőrékkel. Az üdülők területén lévő bárokban meg felár nélkül, bolti áron lehetett kint ritkábban látható italokat venni, a komolyabb elvtársaknak meg ingyen is járt, ami járt. Volt is néhány kiütéses orgia, de nem a legfelső, inkább a "vidéki kiskirály" típusú vezetők rúgtak be ezeken. A személyzet, így a felszolgálók - bár rosszul fizették őket - meg nagyon igyekeztek, mert néhány év ottani szolgálat után oda helyezték el őket, ahová csak kérték, pénzes helyekre. Az első számú vezető meg csakugyan puritán ember volt, szelleme nem tette lehetővé, hogy nagyon megszaladjon a csikó. Összességében a mai, új undokok jóval nagyobb lábon élnek, persze a társadalmi környezet is változott.

Kurszán Kende 2015.12.01. 12:14:51

Nem akartam regisztrálni, de miután elolastam az írást muszály volt.
Az igaz, hogy az elhelyezésnél számított az érintett ranglétrán (nem csak párt) betöltött helye, de a többi állítás többsége nem simán csak csúsztatás, hanem egyszerűen hazugság. Az "all inkluziv" ellátástól kezdve a tömött hűtőszekrényig. Mind a három üdülőben (Aliga I. II., Öszöd) gyerekként és fiatal felnőttként is többször megfordultam. A kazánkovács, a TSZ telepvezető és a kerületi titkár is ugyanaabban az elátásban részesült ugyanazést a pénzért. Az egyéb igénybevehető szolgáltatásokban sem volt semmi különbség.
Az elmúlt években is - már felnőtt fejjel - jártam Öszödön és felelősséggel mondhatom ma nagyobb megkülönböztetés, elzártság és sznobéria tapasztalható ott, mint bármikor a 60-as évektől kezdődően. Természetesen ez az állításom az útóbbi évek mindkét hatalmi oldalának orr, oldal és far vizén utazó és öszödön üdülő emberre vonatkozik nemre való tekintet nélkül.
Még annyit hozzá tennék, hogy Aliga I.-en egyidőben annyian tudtak nyaralni, hogy az étkezéseket csak két turnusban tudták megoldani az egyáltalán nem szerény méretű étteremben. Ergo Aliga I. kimondottan zsúfolt volt, ebből következően a "párt" tagok - de nem csak ők - elég széles köre részesülhetett az ottani nyaralás lehetőségében.

2015.12.01. 12:22:15

Szerintem a szerző keveri a széles körű mozihálózatban is játszott SZELÍD MOTOROSOK-at a rövid időn belül valóban betiltott – és szintén motorosokról szóló – HALÁLFEJESEK-kel. Az előbbi igényes és jó film, az utóbbi hatásvadász és gyenge, bár nem emiatt tiltották be.

öcsi333 2016.01.14. 11:25:39

Igen, természetesen lehet a kirívó dolgokról is írni. De nem volt külön megkülönböztetés, vagy kiemelt luxus kategória. A bulikon is a testőrök szolgáltak fel. BM -es pincér ruhában. Pontos elszámolás volt. X mennyiségű tervezett, ital, étel felhozatallal. Úgy oldották meg, hogy buli közben rengeteg italféleséget kinyitottak. (Alig 1/3 rész fogyott el!) A maradék már nyitott, vagy bontott üvegek nem mentek vissza a szigorúan őrzött raktárba!) D!D! Azt később a személyzet felprédálta! D!D!

Bicepsz Elek 2017.08.31. 14:47:54

Az udulo az udulo. Valoezinuleg voltak titkosabb helyek qrvakkal, orgiakkal(ha lehet hinni pl. Zalatnaynak. Amugyvmeg 1960-90 kozott joval igenytelenebb volt az egesz vilag, mint elotte vagy utana...

SA45528 2019.04.21. 21:40:31

Az, hogy Rákosi és társai milyen all inclusívot élveztek az 50-es évek elején, azt nem tudom. De a nyolcvanas években volt szerencsém Aliga I.-en nyaralni, így első kézből cáfolhatok. A 4 emeletes "szálloda típusú épületben kaptunk szobát, a földszinten volt egy büfé (III. osztályú árakkal)! A hűtőszekrény üres volt, napi háromszori kaja a központi épületben, kb 450 méterre. Délelőtt és délután a parkban a gyerekek kaptak fagyit, vagy lángost. A kertmozi

SA45528 2019.04.21. 21:43:59

...a kertmozi viszont igazi élmény volt, mert premier előtti filmeket vetítettek: pl. A profi, 48 óra stb.
süti beállítások módosítása