Meghalt a szezon a Balatonon

Meghalt a szezon a Balatonon

Az úgy volt, hogy mióta a világ a világ, augusztus 20-án bezárt a Balaton és a következő év júniusáig ki sem nyitott. Amikor még új volt az I love Balaton, írtunk egy cikket arról, hogy milyen szomorú szezon után Siófok, és egyben elkezdtük pedzegetni, hogy amúgy egyáltalán nem törvényszerű a nyár utáni hirtelen halál: ez csak egy rossz beidegződés, amitől ideje lenne szabadulni.

Tulajdonképpen sok egyéb mellett ezen is dolgozunk évek óta: megmutatni, hogy a környék mennyire fantasztikus és milyen sok program van itt ősszel, télen, tavasszal is, és tényleg, mert képtelenek vagyunk kifogyni a szezonon kívüli témákból.

De van ennek a kérdésnek egy másik vetülete is: a vendéglátós. Annak az elfogadása, hogy minőségi szolgáltatást csak akkor tudsz nyújtani, ha egész évben nyitva vagy. Ha egy étterem elzavarja a személyzetet ősszel, és három hónap alatt kell megtermelni a hasznot, akkor a nyári kínálat nemcsak drága lesz, de vacak is.

Viszont kisebbfajta öngyilkosság fizetni a szakácsokat, pincéreket akkor, amikor a kutya sem látogat a Balatonra. De ha nincs senki se nyitva, vendégek se lesznek, hiszen nincs hova beülni, szóval igazi róka fogta csuka szopoda ez.

Az egyik első hős ebben a harcban a Kistücsök volt, aki bevállalta, hogy akkor is nyitva tart, ha egy vendég sincs a környéken. A recept bevált, az étterem most már télen-nyáron tele van, de a Kistücsök csak a szabályt erősítő kivétel, a Balaton többi része továbbra is álomba zuhant ősszel, vagy ha nem, arról nem tudott senki.

És ebben a szomorú, vagyis inkább kilátástalan helyzetben volt nagy újítás tavaly ősszel a Balatoni gasztrotérkép: Szauer Judit gasztro pr-os az északi part keleti felének legjobb éttermeivel közösen készített egy kiadványt, ami megmutatta, hogy van hova menni ősszel-télen is. Hogy a Márgától a Karolináig, Sparthelttől a Carpaccióig egy rakás hely nyitva van szezon után is: van hol enni, a természet ilyenkor is gyönyörű, tömeg sincs, irány a Balaton.

0b1rmxa2hjuhszjnywkxlsmjhc1e.jpg

A térkép legfőbb célja talán nem is a térkép maga volt, hanem a hírverés a térkép körül, annak az üzenetnek a megfogalmazása, hogy van itt élet egész évben, induljon már be végre az a motor. És a projekt olyan jól sikerült, hogy múlt héten bemutatták a térkép második kiadását is, immár az északi part nyugati felét és tucatnyi igazán menő helyet bevonva.

12642429_813540598775098_2306028935999421530_n.jpg

img_1481_1280.jpg

dsc00011_1280.jpg

dsc00013_1280.jpg

Aki ránéz erre a két kiadványra, azonnal látja, hogy a nyáron látogatásra érdemes éttermek, pincészetek szinte kivétel nélkül nyitva vannak télen is, és a strandoláson kívül szinte minden szórakozás ott van egész évben. És persze a csobbanásnál kevés jobb dolog van, emiatt mindig is a nyári Balaton lesz az elsőszámú menőség az országban, de mostanra a sok fejlesztéssel eljutottunk odáig, hogy közvetlenül a nyári Balaton és az egész éves Budapest után a szezonon kívüli Balaton lett az ország harmadik számú menősége.

A térkép bemutatójára egyébként olyan melegben került sor, hogy már a pulóvert is le kellett venni magunkról, minden partnerétterem megjelent valami finomsággal, a Pura Vida konkrétan olyan vörösboros kolbászt készített, hogy arra évekig emlékezni fogok, de folyt a jó balatoni bor, és további tucatnyi fogás bizonyította, hogy ide el kell jönni télen is.

Induljatok el a Balatonra, van miért!

Meghalt a szezon a Balatonon Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr788348852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gorillaso 2016.02.03. 06:47:25

Az utolsó képen borzasztóan néz ki ami a tányéron van...

Nancsibacsi 2016.02.03. 06:55:31

Egész napos evés-ivás nem program. Tavaly felfedeztük a Fenyőharaszt Kastélyszálót, amely nem a Balaton mellé épült, hanem a nagy büdös semmi közepébe, mégis családosok számára 1000x jobb hely, mint bármi a Balaton környékén. A gyerek azóta is emlegeti - esély sincs máshová menni, de igazándiból nem is akarunk, mert évről évre megújulnak, és nem annyi náluk a megújulás, hogy nem zár be télre pár étterem. Ja, és all-inclusive 4 csillagosként olcsóbb, mint egy 3 csillagos hely a Balcsin, csak reggelivel. Szóval miről is beszélünk?

bontottcsirke 2016.02.03. 06:59:13

Az egyetlen hely az északi part ahol vennék komoly ingatlant lottónyeremény esetén. Imádom. Az utolsó képen belehánytak a tányérba?

Magyarósi Csaba 2016.02.03. 08:07:27

@Nancsibacsi: értem, amit írsz és bizonyára szuper hely a kastélyszálló, de az utolsó kérdéseddel arra célzol, hogy felejtsük el egy egész régió feléledését, csak mert... te jól érezted magad egy hotelben?

2016.02.03. 08:08:30

túlzás amit írtok a téli balatonról, az uccsó tányéron miféle gusztustalanság van?
(vagy nem vagyok elég sznob?)

marcijuli 2016.02.03. 09:53:53

@KUNTYI: Nem vagy elég sznob. ;)

Klown 2016.02.03. 10:27:12

@Magyarósi Csaba: Nem, csak azt, hogy szimplán túl van árazva a Balaton. (Tisztelet a ritka kivéltelnek!)

Ezzel az étterem ajánlóval is az baj, hogy az áltag magyarnak nem fine dining-re, szép, de drága falatkákra van szüksége, hanem, hogy jóllakjon, azaz a rántott hús lelógjon a tányér szélén és hogy rosebjnivel együtt megálljon 3k körül egy kockásterítős vendéglőben. Lehet sajnálkozni, de ez van, ez az átlagigény!

otapi 2016.02.03. 22:49:33

@Klown: Nem a Balaton van túlárazva, hanem az ország többi része alulárazva. Aki tányérról lelógó ki tudja milyen húsból összefércelt panírozott cuccra vágyik, és a szép táj is hidegen hagyja, az menjen all inclusive szállodába kuponnal bátran. A Balaton (északi partja) egy másik műfaj.

Klown 2016.02.04. 09:08:24

@otapi: Mitől lenne más műfaj? Nem csak a Balaton északi partján vannak szép vidékek, hanem bárhol az országban! Attól még, hogy kiugró az ára, nem hinném, hogy a többi táj lenne alulárazott! Sőt nagyon sokan még az "alulárazott" tájakon való pihenést sem engedhetik meg maguknak az országban... :(

otapi 2016.02.04. 21:05:41

@Klown: all inclusive szállodába azért megy az ember hogy egész nap ott tespedjen, a táj meg a környék másodlagos. Magyarország nagy része meg az EU nyugati feléhez képest alulárazott, beleértve a fizetéseket, és abból következik amit írsz hogy sokan nem engedhetik meg maguknak a Balatont.

Bbogas 2016.02.11. 09:23:33

Jó dolog, hogy egyre népszerűbb az igényes étkezés, de nagyon elmentünk a gasztrofanatizmus irányába. Ezek az agyondizájnolt izék ott a tányéron szépek, talán finomak is, de egy négytagú család vagy csődbe megy tőlük, vagy éhen marad.
süti beállítások módosítása