A hely, amit nem hagyhatsz ki a Káli-medencében

A hely, amit nem hagyhatsz ki a Káli-medencében

A káptalantóti piac langallósa tavaly új helyre, a Liliomkert piac hivatalos határain kívülre költözött, és a Kemencés és Kézműves Udvar részeként folytatja a sütést, a kínálat pedig mesés házi sütikkel is bővült. A hely gyakorlatilag egy három egységből álló komplexum – langallós, melegkonyha és egy kávézó-cukrászda egyben.

langallos13.jpg

Kezdjük a langallókkal. A kemencéből még vasárnap kora délután is újabb és újabb tepsi langallók kerülnek elő. Kolbászos, szalonnás-hagymás és kecskesajtos – ennyi a kínálat, de Tóth Imre, a hely tulajdonosa szerint nem érdemes többfélét készíteni. 8 éve készítik a langallót a piacon, és sokféle ízesítést kipróbáltak már, de az a három maradt a sláger.

langallos1.jpg

kolbaszos.jpg

Nem is gondoltuk volna, hogy a vega, a kecskesajtos a legnépszerűbb. Nem sajnálják róla a cukkinit, a gombát és a paradicsomot, az egésznek karaktert adó kecskesajtot pedig a hegyesdi Dabosi-farm szállítja. A langallókat csírával, tejföllel, a bevállalósabbaknak fokhagymával és házi paprikakrémmel, Erős Lacival lehet turbózni. (Az Erős Lacit egyébként a közelben be is lehet szerezni, ha valakinek nagyon bejön).

lagallos3.jpg

eroslaci.jpg

A meseházra emlékeztető kávézó többek között a vicces coffee to go táblával hirdeti magát – ez pont nem az a hely, ahol az ember elvitelre kéri a kávét, és nem az a hely, ahonnan bárhová is sietni kellene. A fehér házikó a terasszal együtt igazi ékszerdoboz, olyan, mintha egy egészen másik világba kerülnénk. Csipkék, vintage bútorok, piros pöttyös terítők, a hangszórókból olasz popzene szól. Na nem a zene miatt, de valószínűleg akkor is tele lenne a hely, ha átlagos kávét és sütiket kínálnának. De nem az a helyzet.

langallos10.jpg

langallos11.jpg

langallos_9.jpg

A tortákat Imre festőművész felesége, Lilla készíti, és nemcsak nagyon finomak, hanem gyönyörűek is. Van paleós, cukormentes, gluténmentes is a választékban, ami követi az évszakokat. Most többek között brownie torta, citromos-gyümölcsös torta, áfonyás túrótorta, meggyes-mákos szelet alkotja a kínálatot, ami délre általában teljesen elfogy.

torta1.jpg

torta2.jpg

A melegkonyhát is Lilla irányítja. Egyszerű, magyaros ételek készülnek itt, nem törnek gasztronómiai babérokra. Gulyás, főzelék fasírttal, csirkecomb és más hasonló fogások közül választhat, akinek nincs kedve hazamenni innen vasárnapi ebédet főzni. A piacozók gyakran élnek az elvitel lehetőségével is.

langallos12.jpg

A Kézművesudvar nem a Liliomkert területén van, így a nyitva tartása nem korlátozódik a vasárnapra. Télen sem zárnak be, hétvégén biztosan be lehet ugrani ide. „Örülök annak, hogy egyre többen vagyunk, akik télen is látogathatóvá teszik a Balaton-felvidéket” - mondja Imre. A badacsonyi, köveskáli télen is nyitva tartó helyeket említi.

langallos6.jpg

Ha hidegben is erre jársz, ne hagyd ki a forró langalló és a forralt bor duóját. Alap. 

Káptalantóti Kemencésház és kézműves udvar
Káptalantóti, Petőfi u. 3.
06702523034

 

 

A hely, amit nem hagyhatsz ki a Káli-medencében Tovább
Címkék:káptalantóti piac cukrászda gasztronómia kávézó gasztró sütemény kecskesajt desszert paleo langalló Balaton kemencésház

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr5911743927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eastern 2016.09.28. 13:43:43

Csak nekem tűnik soknak egy krumplistésztáért 1.850,- Ft?

mt-03 2016.09.28. 15:59:04

800ft egy osszehajtogatott szalveta meretenel kisebb langallo???

sonne.hu 2016.09.28. 16:22:10

Mondjuk Káptalantóti nem a Káli-medencében van, remélem a cikk többi infója a címnél eggyel precízebb.

Lordhell 2016.09.28. 17:06:39

@eastern: Nem vagy elég sznob így biztosan nem éri meg, de egy darabka tésztért 3 (oh pardőz 4) karika kolbászért bizisten adok 800 magyar királyi forintot ha arra járok. A hülyének is megéri hát még nekem! Ennek kicsit lehúzós árai vannak.

egyszoban 2016.09.28. 17:15:41

Ha minőségi alapanyagokból korlátozott mennyiségben olyan jó kaját csinálnak, amiért hajlandó valaki kifizetni 1850-et, akkor szívük joga, ilyen az üzlet :) Én is megkóstolnám, max nem szokok oda.

De erről a ki**szott horribilis limonádé-árazásról már nagyon leszokhatnának a trendi helyek, konkrétan egy kiló citrom áráért adják... Tökmindegy, hogy belerakja egy 100 forintos lime felét, meg egy kanál mézet, ez akkor is durva. A házisör előállítása ezek szerint ugyanennyibe kerül. A pálinka meg occsó...

ganjaninja 2016.09.28. 18:13:40

Köszönöm a hasznos infókat! Egy társasággal készültünk volna,motoros túra keretében meglátogatni és egy jót kajálni...de bevallom ,hogy kissé túlárazott.Jobb volt így szembesülni a rideg valósággal mint 200 valahány km. motorozás után. Biztos úgy vannak vele,hogy ha már a hülye ennyit utazik...tutira lehúzható...és a magam számtalan példájából merítve,jól hiszik. (bár volt már ,hogy sütödésnél a 10 emberre kikért kaját otthagytuk amikor az árat bemondta a "korrekt" iparos
."Mert hülye azért nem vagyok"

martineden 2016.09.28. 18:32:55

@eastern: Nem csak soknak tunik, hanem nevetsegesen sok is!Persze ez igaz a babfozelekre es paradicsomos kaposztara is, de hat amig loszar van, addig vereb is van.

martineden 2016.09.28. 18:40:01

,,A tortákat Imre festőművész felesége, Lilla készíti, és nemcsak nagyon finomak, hanem gyönyörűek is."........hat , hogy az izuk milyen nem tudom, de hogy gyonyoruek, az eros tulzas,A torta egyik fele ketszer olyan vastag mint a masik, a diszitese ahogy esik ugy puffan alapon keszult, egy igazi cukrasz rohogogorcsot kap , ha meglatja.Ez a blog reklam akart lenni, de tuti tobbet art mint hasznal, mert epp elmeju ember lebeszel mindenkit , hogy erre a rablotanyara menjen .
süti beállítások módosítása