Így dolgoztak az ügynökök a Balatonnál

Így dolgoztak az ügynökök a Balatonnál

Balatonfüred egykor a Stasi egyik magyarországi központja volt, a nyaralókat ügynökök hada figyelte meg és kísérte titokban. A Hosszúlépés. Járunk? sétáján vettünk részt, ahol Balaton történetének kevésbé ismert fejezeteiről hallhattunk.

fortepan.jpg

Fortepan

A 60-as évek turisztikai fellendülésében nemcsak a Balaton szépsége - és viszonylagos olcsósága – játszott szerepet. Itt találkozhattak egymással azok a kelet-német és nyugat-német családtagok és barátok, akik a berlini fal miatt soha nem láthatták egymást. Több tízezer keletnémet utazott a Balatonhoz minden évben, és ez rengeteg munkát jelentett a titkosszolgálati feladatokat is ellátó Stasinak (Ministerium für Staatssicherheit, a Német Demokratikus Köztársaság állambiztonságért felelős központi államigazgatási szerve).

A Stasi külön operatív csoportot hozott létre a Magyarországon tartózkodók, nyaralók megfigyelésére. Attól féltek ugyanis, hogy az üdülés közben kapcsolatba kerülnek a nyugatnémetekkel, és egyre többen akarják majd Magyarországon keresztül elhagyni az NDK-t. A feladat a Stasi számára tehát a megfigyelésen kívül a disszidálások megakadályozása volt.

Nyaraló főiskolásokat is beszerveztek

Csak a Balatonnál kb. 1500 embert figyelt meg a Stasi a 70-es években, Siófokon és Balatonfüreden is volt egy-egy központjuk. Az operatív csoportok 4-5 főből álltak, az ő munkájukat segítette a nagyszámú ügynök és a besúgó. Mivel a szállodai portások, recepciósok egy része a magyar titkosszolgálattal állt kapcsolatban, így a Stasi saját állampolgáraival figyeltette meg a keletnémet turistákat.

fortepan_urban_tamas_hotel_europa_siofok.jpg

Fortepan, Urbán Tamás

Megfigyelőként működtek közre májustól szeptemberig Magyarországon „nyaraló” NDK-sok, a Magyarországon élő NDK-sok, és a Stasi itt nyaraló munkatársai is összekötötték a kellemeset a hasznossal. Voltak, akiket zsarolással vettek rá arra, hogy a Stasinak dolgozzanak – a tekintélyes ügynökhálózat fenntartása rengeteg pénzbe került.

Természetesen a legfogékonyabb, "legveszélyesebb" korosztályra is gondoltak: a fiatalokat korukbeli ügynökök figyelték – a Stasi potsdami főiskoláján, az NDK Kommunista Párt Ifjúsági szervezetének tagjai kéthetes balatoni „jutalomnyaralást” kaptak, ezért cserébe jelentéseket kellett írniuk.

fortepan_magyar_rendor_kemping.jpg

Fortepan, Magyar Rendőr

Az ügynököknek maximálisan kerülniük kellett a feltűnést, ezért például sorban állás közben, spontán barátkozás közben szereztek infókat, de arra is volt példa, hogy provokálták a megfigyelteket – pl. nyugati, „tiltott” magazinokat mutogattak nekik, vagy beszélgetést kezdeményeztek kényes témákról.

Mindenki gyanús volt

És hogy ki tartozott a megfigyeltek közé? Kb. mindenki. Az „az a gyanús, ami nem gyanús” elv itt is meghatározó volt. Az „átlagos család” gyanús volt, ha a berlini fal túloldalán maradt szeretteikkel, ismerőseikkel találkoztak a magyar tengernél. A párok is gyanúsak voltak, mert a Stasi egyszerűen nem hit a szerelemben, főleg, ha az egy NDK-s és egy NSZK-s fiatal között szövődött.

fortepan_2.jpg

Fortepan

Kiemelt csoportot alkottak az ún. „titokhordók”, akik különösen kényes és értékes információkkal rendelkeztek az NDK-ról, amelyek semmiképp nem kerülhettek „rossz kezekbe”. Ők voltak a Stasi dolgozói, a Belügyminisztérium munkatársai, kutatók, stb. Nekik egyáltalán nem szabadott NSZK-s turistákkal, rokonokkal barátkozni, rájuk 4-5 ügynököt is állíthattak. Ahogy a vakációzó titokhordók átlépték a magyar határt, azonnal csörgött a telefon Budapesten, onnan pedig azonnal leszóltak a siófoki vagy a balatonfüredi központba. Fotókat, rendszámot is küldtek, és kezdődött a megfigyelés.

fortepan_uvaterv.jpg

Fortepan, UVATERV

A jelentések egyébként sokszor hétköznapi, egyáltalán nem izgalmas eseményeket dokumentálnak. A legtöbb arról szól, hogy a megfigyeltek mikor keltek fel, hol ittak sört, stb. Ami az egészben mégis hátborzongató, az az, hogy az ügynökök a családok intim szférájába is betekintést nyertek.

Így dolgoztak az ügynökök a Balatonnál Tovább
Címkék:balatonfüred ügynök stasi Balaton

A bejegyzés trackback címe:

http://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr4411835277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mr. Neutron 2016.10.27. 13:07:50

Még szerencse hogy ez már végképp elmúlt, és a mai világban már nem fordulhat elő, hogy fontos titkok tudóit preventív jelleggel titokban megfigyelik és ellenőrzik.

sage5 2016.10.27. 13:26:00

@Mr. Neutron: Miert, mikor volt olyan vilag hogy ez nem fordult elo ?

Mr. Neutron 2016.10.27. 15:46:25

@sage5: A kommunista rendszerben előfordult, az biztos. Onnan tudom, hogy kb. erről erről szól a cikk. Pl. az utolsó mondat így szól: "Ami az egészben mégis hátborzongató, az az, hogy az ügynökök a családok intim szférájába is betekintést nyertek." Tényleg hátborzongató gondolat, hogy egykor ilyen megtörténhetett és ez nagyon jellemző a szocializmus embertelenségére.

Lucifer Morningstar 2016.10.27. 17:04:52

Ma már nincs ilyen.

Amit ezek az ügynökök régen verejtékes munkával a bokrok mögött rejtőzve összeszedtek, ahhoz az orbáni ügynököknek elég a faszbúkot és a többi egyéni oldalt figyelni ahol a sok nagyeszű életének minden pillanatát fotókkal dokumentálva osztja meg.

paráznabillegető 2016.10.27. 17:45:11

@Lucifer Morningstar: kurvaanyáznak is az öreg sztázik rendesen. hogy nem volt ilyen akkor nekik? hotverdammt.
új szép idők...

Jason Voorhees 2016.10.27. 20:44:53

Sose gondoltam volna, hogy azon a balatoni nyaraláson egy Stasi ügynök szopott le....

vanvelemenyem 2016.10.27. 21:02:59

@Jason Voorhees: egy jo Stasi-ugynok fel(ki)sziv mindenhonnan mindent...
Informaciot vagy egyebet.

valakitalánvagyok 2016.10.28. 11:02:00

@Jason Voorhees: még szerencse, hogy nem azt nyögted, hogy éljen a nyugat

pitcairn2 2016.10.28. 11:28:09

@Mr. Neutron:

a mobiltelefon és az internet korában már jóformán feleslegessé váltak a hagyományos titkosszolgálati módszerek:)

kivételek persze mindig vannak, pl. a szicíliai maffiát csak hagyományos módszerekkel lehet megfigyelni, mivel elvből nem használnak se telefont sem pedig internetet:)

"A szicíliai maffia módszerei az évtizedek során keveset változtak. A bűnszervezet tagjai nem használnak mobiltelefont és számítógépet. .......Apróra összehajtogatott papírszeleteket (olaszul pizzino) kaptak, amelyeket elolvasás után meg kellett semmisíteniük. A maffiavezér parancsait a 77 éves Vito Gongola továbbította, a Cosa Nostra jól ismert tagja, aki az átadásig egy szikla alatt őrizte a papírdarabokat."

mno.hu/kulfold/a-cosa-nostra-tizenegy-tagjat-vettek-orizetbe-1298360

General Ludd 2016.10.28. 16:47:52

Szerintem olyan romantikus, hogy sosincs egyedül a nyaraló, a Stasi mindenhová követi.
Oké, nekem a Munkásőrség is romantikus volt. Parádéztak a kék ruhájukban, énekeltek a Kalasnyikovjuknak (tényleg így volt!). Mindig az szűnik meg, ami jó...

tujapecér 2016.10.29. 06:54:00

Állítólag a házaspárokat egymással is figyeltették....