Megvan az év balatoni strandétele, és eszement finom

Megvan az év balatoni strandétele, és eszement finom

Kihirdették az Év Strandétele-díj idei nyertesét, nagyon örülünk, hogy így választott a zsűri.

Merthogy a győztes a füstölt pontyból készült pulled ponty fantázianevű bagel szendvics lett, és ha elolvasod, mit írtunk róla, könnyen rájöhetsz, hogy nagyon szerettük.

Bezerics Dániel specialitása a keszthelyi és balatonboglári Palettában, valamint az idén indult Pavilon fonyódi strandbüfében kapható, egy igazán különleges és minden alkotóelemében kiváló balatoni alapanyagokra épülő strandétel: bagelbe, pontosabban vajas körkiflibe töltött ponty hasaalja ordával, bébispenóttal és fokhagymakompóttal.

ponty2_1.jpg

Bezerics Dániel rendkívül sokat foglalkozik a balatoni régió értékeinek, legjobb alapanyagainak megismertetésével, így nem lehet véletlen, hogy tavaly is az ő étele nyert, amire nagyon büszke, de jövőre már nem kíván indulni a versenyen, inkább a zsűrizésben segítene.

Kiosztottak Év Felfedezettje különdíjat is, amit egy fenyvesi strandbisztró, A Konyhám kapott. Ők tortizza névre keresztelt tortilla-pizzával neveztek. Pár hete megnyílt és nagyon szerethető helyről van szó, amely rövid idő alatt a Balaton egyik legjobb strandbüféjévé vált. A pizza és a burger műfajában egyszerre tudnak újat mutatni, de vegetáriánus ételkínálatuk is kiváló.

ponty4_1.jpg
A versenyt szervező Balatoni Kör szóvivője, Kardos Gábor szerint az idei verseny szorosabb volt, gyakorlatilag mindegyik döntős megérdemelte volna az országos elismerést. Jól szerepelt a keszthelyi városi strandon tavaly nyílt Vitorlás büfé túrógombócos eperlevese és a korábban díjazott badacsonyi Kishableány Mekk Málna nevű gluténmentes ciroklisztes bagettben tálalt grillezett kecskesajtos szendvicse is.

Gratulálunk a győzteseknek, ti meg kóstoljátok meg bátran az összes nevezett ételt!

Megvan az év balatoni strandétele, és eszement finom Tovább
Címkék:balaton strand Balaton beach food strandétel pulled ponty

A bejegyzés trackback címe:

http://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr212741610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Din Serpahis 2017.08.13. 08:49:21

Hát nem is tudom... Két hete kipróbáltam a pulled pontyot, de szerintem semmi különös. A ponty benne tényleg finom, de szerintem a többi komponens elnyomja, valahogy evés közben egyáltalán nem jön ki az íze.

nfo 2017.08.13. 10:13:46

Valami hasonlót vártam, mint a fotón fele-fele arányban, nekem 95% bagel és 5% ponty jutott.

jog-ász 2017.08.13. 10:25:28

@Din Serpahis: igen, de kell a reklám, egy két ingyen kajáért én is ódákat zengenék bármiről:))

Boar. 2017.08.13. 11:15:29

"minden alkotóelemében kiváló balatoni alapanyagokra épülő strandétel"
Aha...eltekintve a fő alkotóelemétől vagyis a ponty-tól.
Lassan minden csecsemő tudja, hogy a balatoni halászat betiltásával nincs balatoni hal az étlapon...eltekintve persze attól, hogy bitay marcika szerint nevezzük el a Balaton környéki tógazdaságok halát "balatoni"-nak és probléma megoldva...
Bár ha jobban belegondolok, az orda sem tradícionális balatoni termék, a bébispenót és a fokhagyma sem...szóval a "balatoni alapanyag" nagyjából értelmezhetetlen de de legalább jól hangzó hazugság, süket reklámduma...

Je suis Laurent 2017.08.13. 13:07:59

@Boar.: el lehet adni ezt a süket dumát, rengeteg sznob utazik a Balatonra hogy a kishableányban bassza el a havi jövedelme felét, majd hazamegy és egy hónapig kétszersültet eszik hitlerszalonnával. Én meg itthon a kertben leszedem a málnát, a szomszéd hazaér pecázásból és ad egy közepes csukát, aztán ingyen tolom a hülyeséget.

Boar. 2017.08.13. 13:57:03

@Je suis Laurent: Még van málnád?
Nálunk már leérett. Szeder van.

Je suis Laurent 2017.08.13. 14:03:37

@Boar.: Kétféle málna van, van vadmálna is, ez egész nyáron érik, de kisszemű. Szeder is van :)

Duplaxiii 2017.08.13. 20:54:45

Régen mondom, hogy a marktingeseket fel kell akasztani.
Ez ugye egy kaszt önjelölt szavazásának az eredménye? Olyan, mint a magyarországszépe? Abból is van több tucat versenu, ahogy a Balatonon sok-sok ezer emberke a büdös életben nem hallott semmiféle "pulled" vagy milyen micsodáról (és mi az a pulled? Ha idegen szleng, akkor miért ponty?), de jókat zabál egy csárdában, imádja a halászlét vagy a fogast. Szerintem ők nem szavaztak...
Szóval hete finom. lehet, hogy sok érintett kedveli.
De hogy egy minimálhalmaz belterjes dogát az egész balatoni gasztronomiára önkényesen kivetíteni?
Na ez a marketing...
És a tudados fogyasztók dafke nem fogják megkostólni, mert hírdették...

Duplaxiii 2017.08.13. 21:04:25

Egyébként ez az egész "szavazósdi" olyan, mint a sörök kérdése.
Minden éppeszű tudja, mi az a sör.
De lett egy generáció, akik mindig mindent másként, lehetőleg trendi módon csinál, nekik nem jó egy finom sőr, mert az nem teszi őket menőnek a barátok előtt, így létrejöttek a pancsolt sörök. Ma már lábszagízű sör is van, meg kerozin ízesítésű. És trendi venni-fogyasztani ezeket.
A gasztronómia is eljutott erre a szintre, már nincs köze az ízekhez vagy a hagyományokhoz. Dobjunk össze valamit, ami még nem volt, hívjuk idegen néven és irány a Facebook. Kis baráti nyomás és a sok zombi követni kezd. Kell egy kis segítség egy-egy portál blogterétől is és mi vagyunk a zsenik.
100 darab emberke... És ilyen van ezreszámra. És mind egyedi, menő és a legjobb.
De ha megnézzük a parti büféket, akkor 10000 vásárlóra jut egy aktivista. Itt ez az 1 vélemény olvasható, a 9999 másik emberé nem. Lehet, hogy mind csak lángost vesz, kőbányai sörrel. Akkor pedig az az év strandétele, nem?
Mondom, nem dolog ízéről beszélek, arról fogalmam sincs, hanem az elvtelen és hazug marketingről.
A világ legjobb nője - kategória... Egy blogger és 5 olvasója szerint...