Milyen szezonunk lesz idén a Balatonnál?

Milyen szezonunk lesz idén a Balatonnál?

Sorozatban ez a második olyan év lesz, amikor már télen is tele van vízzel a Balaton, és a harmadik olyan, amikor a szezonra rendesen feltelt.

balaton_10_shutterstock.jpg

Jól látszik, hogy 2012-ben még nagyon komoly bajok voltak, áprilisban a minimális szabályozási szint alatt volt a tó vízmennyisége:

vizszb12_1.gif

Aztán 2013-ban a gyenge kezdés után bekapcsoltak a rakéták, és a pocsolyaszerű 48 centiről március végére 95 centire töltötték a Balatont a folyók:

vizszb13_1.gif

2014. eleve erősen indult, a turbo boostot azonban tavaly is elhozták a tavaszi olvadások, esőzések, így a régi szabályozási szintet jelölő 110 centit, de az új 120-ast is jelentős mértékben meghaladva 130 centi környékén tetőzött a tó:

vizszb14.gif

Na és akkor nézzük, mi van idén: hát az, hogy csak a Sió csatorna folyamatos nyitva tartásával lehet a medrében tartani a Balatont, olyan sok benne a víz. Folyamatosan 120 centiméternél, a felső szabályozási határnál járunk, bár még ilyen szint mellett is komoly károkat tudna okozni a déli strandterületeknél egy erősebb vihar:

vizszb_1.gif

Szóval, amit most látni lehet, az alapján ígéretes szezonunk lesz rengeteg vízzel, de komoly jóslatokba felesleges bocsátkozni, arról ugyanis senkinek sincs fogalma, hogy mi fog történni másfél hónap múlva. A nagy örömködés közben azért emlékezzünk meg 2011-ről, amikor szintén elég izmosan indult az év, aztán áprilistól nem esett többet az eső, és nyár közepére már vészesen közelített a vízmagasság a minimális szabályozási szinthez (a kifejezésből sokan azt gondolják, hogy ilyen esetekre is marad valamilyen eszköz a vízügyi szakemberek kezében, de nem, ha elfogy a víz, csak megállapítják, hogy a Balaton a minimális szabályozási szint alatt jár).

vizszb11_1.gif

Persze kár a vészforgatókönyvre készülni, minden jel arra utal, hogy óriási nyár vár ránk a Balaton mellett, és mi minden érdekes helyről be fogunk számolni, hogy mindig tudjátok, hova érdemes menni, mit érdemes kipróbálni.

Milyen szezonunk lesz idén a Balatonnál? Tovább
Így újult meg a Balaton: Balatonfüred

Így újult meg a Balaton: Balatonfüred

Sorozatunk első felében bemutatjuk néhány fontos balatoni település mostanában lezárult fejlesztését, míg a második blokkban azt nézzük majd meg, hogy milyen tervek vannak a következő évekre nézve. Szóval belenézünk a varázsgömbbe és csekkoljuk a tó jövőjét.

Ez már a Balaton megújulását bemutató sorozatunk utolsó epizódja: a korábbi részekben megnéztük, mi történt Siófokkal, Keszthellyel, Tihannyal, most a tópart talán legszebb városának, Balatonfürednek a közelmúltban lezárult fejlesztéseit csekkoljuk.

És hát munka volt itt bőven. Aki az elmúlt tíz évben nem járt a településen, megdöbbenve látja, hogy milyen új városrész nőtt ki a földből a Zákonyi Ferenc utcában, hogy milyen más a Vitorlás tér a Bujtor István szoborral. Hogy a területet tihanyi, csopaki és füredi kövekkel burkolták. Hogy eltűnt a bazársor és hogy megújult a Gyógy tér az Anna Grand Hotel csodálatos épületével, majd a Kisfaludy és a Blaha Lujza utca is.

Ezektől a beruházásokról a belváros már egy ideje úgy néz ki, mintha egy gazdag nyugati település központja lenne.

De a munka nem állt meg: tavaly adták át az Arácsi utat, ami a város egyik legszebb útszakasza lett rendezett járdával, zöldterületekkel, földbe helyezett kábelekkel, pofás buszmegállókkal, új zebrákkal, amit a város polgármestere, Bóka István Balatonfüred legbonyolultabb beruházásának nevezett, mert nyolcvan tulajdonossal kellett megállapodni a munkálatokról. Ez a beruházás 400 millióba került, amiből 250 milliót az unió fizetett.

aracsi_ut02.jpg

Szintén tavaly történt annak a 220 millió forintos bicikliútnak az átadása, ami a városközpontból indul és 2,5 kilométeren keresztül vezet bele a balatoni bringakörútba. A beruházás részeként rendbe tették a Kéki-patak környékét is.

617_1.jpg

A fejlesztés 85 százalékát az unió állta, és hasonló beruházás történt az Aranyhíd és a Széchenyi sétányon is: ennek a fejlesztésnek a további ütemei rövidesen elkezdődnek.

aranyhid_setany04.jpeg

aranyhid_setany05_1.jpeg

szechenyi_setany02_1.jpeg

szechenyi_setany03_1.jpeg

A település legnagyobb 2014-es szenzációja azonban a Balatoni Vízivilág Látogatóközpont volt. A 17 akváriumban mintegy ötven fajta balatoni illetve tengeri halat bemutató Bodorkában a megnyitás óta tolonganak a látogatók, ahogy arról mi is beszámoltunk riportunkban.

“Amit a természet adott, azt szeretnénk minél hitelesebben bemutatni. A 15 ezer éves tó élővilágát, összesen ötvenezer liternyi akváriumba sűrítettük. A klasszikus megoldástól eltérve úgy rendeztük be a központot, mintha a víz alatt lennénk, mi magunk, a látogatók is - fogalmazott Kóródy Olivér, az akváriumok üzemeltetője, aki hozzátette, hogy a halak mellett a tó hatezer négyzetkilométernyi vízgyűjtő területén élő más élőlényeket, rákokat, kagylókat, csigákat is láthatnak az érdeklődők. Összesen 36 halfaj látható odabent, a két tengervizes akváriumban pedig Füred testvérvárosából, Opatijából érkező 15 fajta tengeri hal kapott helyet.

bodorka3_1.jpg

Már az első héten nagy volt az érdeklődés a Bodorka iránt, ahol az emeletben rejlő lehetőségeket kihasználva tovább bővítik majd a látnivalókat. A beruházás európai uniós forrásból, több mint félmilliárd forint értékben valósult meg.

A sorozat második felében megnézzük, hogy milyen jelentős beruházásokra készülnek a balatoni települések.

Így újult meg a Balaton: Balatonfüred Tovább
Elkészült a magyar Gravity

Elkészült a magyar Gravity

Őszinte leszek, egyáltalán nem számítottam semmi jóra, amikor tegnap este beugrottam a Balaton Method premierjére. Azért mentem el, mert témába vág, az ország egyik legolvasottabb balatoni élményoldalának a szerzőjeként mégsem szabad kihagyni egy olyan filmet, ami kizárólag a Balatonról szól, na de őszintén: miért lenne jó egy mozi, amiben másfél órán keresztül magyar együttesek énekelnek, miközben a háttérben hullámzik a tó?

Miért?

Fogalmam sincs, de olyan átszellemülten csatlakoztam a vastapshoz a premier végén, hogy még akkor is éljeneztem, amikor a producerek neve volt felsorolva a vásznon, annak ellenére, hogy a tömeg nagy része ekkor már elhalkult. Pedig minden stábtag, aki részt vett ebben a projektben, megérdemelte a tapsot, olyan fantasztikus mozit hoztak létre.

balatonmethod-werk2_foto_szemerey-bence.jpg

Elkészült a magyar Gravity Tovább
Cipő nélkül hagytuk el a Hévízi Tófürdőt, de visszajönnénk

Cipő nélkül hagytuk el a Hévízi Tófürdőt, de visszajönnénk

Hévízről még homályos gyerekkori emlékeink vannak, sakkozó bácsikról, tavirózsákról és iszapszagú folyosókról. Kb. 15 év kihagyás után újra megnéztük, milyen az ország egyik leghíresebb fürdője. És nagyon, nagyon kellemesen csalódtunk, leszámítva néhány dolgot.

heviz_1.jpg
Szinte minden megváltozott azóta, hogy itt jártunk. Kezdjük a tóval: már nem annyira meleg, mint régen. Ennek az az oka, hogy a bakonyi bauxitbányászat miatt tó vízhozama az 1970-es évektől rohamosan csökkent, mert a bányák környezetében karsztvízkiemelés történt. Felborult a Dunántúli-középhegység természetes vízháztartása, ezért száradt ki pl. a Tapolcai-tavasbarlang is annak idején. 1989 tavaszán a bányászat megszűnt, a rendszernek viszont idő kellett, hogy helyreálljon. Mivel annak idején a Hévízi-tavat tápláló források közül a hideg ágak vízhozama csökkent jobban, most az eredeti állapot felé mozdul a források hőmérséklete. Szóval a kihűlés nem rossz jelenség környezeti szempontból, inkább csak nekünk szokatlan.

A feltörő víz hőmérséklete a forrásnál 38,5 fokos, a tó hőmérséklete pedig hivatalosan 24-38 fok között ingadozik, az évszakok időjárásainak megfelelően. Így március közepén is lehet úszni egy jót a kinti részen, de ha az úszógumis (itt nem ciki) egy helyben lebegést választod, maradj a fedett részen, mert elég gyorsan megérzed, hogy nem 35 fokos a víz.

hv7_1.jpg
Másodszor: Hévíz már régen nem a német nyugdíjasokról szól, és 60 éves kor alatt sem fogod elunni magad, ha ide jössz pihenni, legalábbis nappal nem. Sok a fiatalabb és a magyar vendég, Ha a város nem is, a Tófürdő alkalmazkodott a megváltozott igényekhez. Van konditerem, aminek a használata benne van a jegy árában, a gyerekeknek játszószobát és nyárra külön medencét alakítottak ki, a szaunában pedig búzasörrel locsolják a köveket.

hv4.jpg
Harmadszor: a wellnessrészleget imádtuk. Hivatalosan a Festetics Fürdőház nevet viseli, és 2009-ben adták át. A többféle hőmérsékletű szauna, aromaszauna, gőzfürdő, sókamra, jacuzzi és merülőmedence között ingázva gyorsan elmegy az idő, a 2 fokos jégbarlang pedig elképesztően jó. A szaunában tilos a fürdőruha, de adnak egy furcsa anyagból készült, bordó leplet. Itt a meztelenkedés még a szaunában sem nagyon jellemző, nem úgy, mint Kehidakustányban vagy esténként ebben a siófoki szállodában. A legtöbb vendég gondosan körbetekeri magát, és a wellness többi részén sem mutatkoznak ruha vagy lepedő nélkül.

hv2.jpg

Pihenőágyból persze lehetne több, ahogy az lenni szokott, a legtöbbet a korán érkezők lefoglalták, hogy aztán órákig üresen álljanak. Bár van fedett és fűtött összeköttetés az épületek között, a tófürdő öltözőjétől elég sokat kell túrázni a wellnessig, és ez főleg visszafelé tud kellemetlen lenni, egy szál vizes törülközőben.

hv1.jpg

A jegyárak nem olcsók, de nem szálltak el, sokféle típust kínálnak. Délután 2-től 5-ig pl. összesen 2800 forintért használhatsz mindent. A jegyként funkcionáló órák állítólag okosan osztják el a vendégeket a szekrények között, a cél, hogy ne legyenek egy helyre tömörítve, és az is jó, hogy bármikor lehet ellenőrizni a hátralevő időt. Nagyon fontos: mindent zárj be a szekrénybe, mindig. Mi egy pár cipő mínusszal indultunk haza, mert naivan otthagytuk az öltözőszekrény tetején. Télikabátban és vietnami papucsban korzózni pedig annyira nem menő Hévíz főutcáján.

hv3.jpg
A Hévízi Tófürdő tehát összességében nagyon kellemes csalódás volt. Az már kevésbé volt az, hogy a város még mindig a 10 évvel ezelőtti viszonyok szerint él. 6 órakor gyakorlatilag az éttermek kivételével megáll az élet, egy kávét szerezni is kihívás, és még mindig sok az olyan hely, ahol csak készpénzzel lehet fizetni. „Hévíz a gyógyturizmusról szól, este 6-kor pedig elkezdődik a vacsora a szállodákban, és eltűnnek a vendégek” - mondta az egyik kávézó tulajdonosa, aki azért volt olyan jó fej, és újraindította a kávégépet miattunk. 17.45-kor. Egy másik, 70 éves beeső vendég sem értett vele egyet, elmesélte, hogy nagyon unatkozik, mert esténként szinte semmit nem lehet itt csinálni, amíg nincs nyár.

hv5.jpg
Akinek pedig nem jön be a sok vendég, de szeretné élvezni a gyógyvíz áldásos hatásait, az próbálja ki Hévíz szabad strandját, a „Kifolyót”, ahol jó pár fokkal hidegebb a víz, de májustól szeptember végéig (néha még tovább is) 80-as évekbeli kempinghangulat és szabadság van. Meg tavirózsák és sakkozó bácsik, természetesen.

Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház
Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos sétány 1.

Cipő nélkül hagytuk el a Hévízi Tófürdőt, de visszajönnénk Tovább
Idén sokkal jobb lesz az Öbölátúszás, mint valaha

Idén sokkal jobb lesz az Öbölátúszás, mint valaha

Aki rendszeresen részt vett az Öbölátúszáson, nyilván látta a trendeket: egye kaotikusabb lett a szervezés, a rendezvény nem tudott megújulni, ennek megfelelően a nevezők száma is csökkent. Tavaly már olyan biztonsági problémák merültek fel, hogy a versenyt csak az I love Balaton eszközeinek a segítségével tudták lebonyolítani az akkori szervezők.

Éppen ezért a két érintett önkormányzat, Tihany és Balatonfüred elgondolkozott a folytatásról, és arra jutott, hogy 2015-től az I love Balaton kapja meg a verseny rendezési jogát, amit tegnap egy sajtótájékoztató keretében jelentettek be Balatonfüreden.

lead_10440775_862520380429381_1459396959993297775_n.jpg

Mit jelent ez nektek?

Őrült jó dolgokat!

Idén sokkal jobb lesz az Öbölátúszás, mint valaha Tovább
Wellness a Balatonnál: Kehidakustány

Wellness a Balatonnál: Kehidakustány

Várni kell még néhány hónapot a balatoni csobbanásra, wellneszre alkalmas helyből azonban nincs hiány a Balaton környékén. Ezért kipróbálunk néhány olyan fürdőt, amit érdemes pluszprogramként beszervezni, ha a környéken járunk. Igen, a jacuzziban ülünk, és szaunázunk, de csak azért, hogy megkönnyítsük az életeteket.

kehida_termal_strandfurdo_1.jpg

Wellness a Balatonnál: Kehidakustány Tovább
Így újult meg a Balaton: Siófok

Így újult meg a Balaton: Siófok

Sorozatunk első felében bemutatjuk néhány fontos balatoni település mostanában lezárult fejlesztését, míg a második blokkban azt nézzük meg, hogy milyen tervek vannak a következő évekre nézve. Szóval belenézünk a varázsgömbbe és csekkoljuk a tó jövőjét.

Siófok 2014-ben úgy fejlődött, mint egy nagyváros. Nem elszigetelt, apró beruházásokat zártak le, de még csak nem is egy-egy városrész teljes arculatát átszabó gigaépítkezések voltak napirenden. Azok ugyanis már megtörténtek, aki járt az utóbbi néhány évben Siófokon, láthatta, hogyan újult meg az egész városközpont, a víztorony környéke, a belváros, hogyan kapott új díszburkolatot a település, hogyan emelkedtek fel új épületek, nőttek ki a földből új szolgáltatások, amik jelentős hatással voltak a turizmusra is: közel egymillió vendégéjszakát töltöttek tavaly a turisták a településen, annak ellenére, hogy a szezonban 72 napon át esett valamilyen intenzitással az eső, ezzel Siófok maradt a legnépszerűbb utazási célpont a vidéki városok között.

128751.jpg

Így újult meg a Balaton: Siófok Tovább
A legjobb balatoni hotel nyomában: Best Western, Siófok

A legjobb balatoni hotel nyomában: Best Western, Siófok

A - teljes nevén - Best Western Janus Boutique Hotel & Spát Siófok szívében találod, és legyünk őszinték: ennek vannak előnyei és hátrányai is. Előny, hogy a vasútállomás 100, a strand egy rövid sétával 500 méterre van. Hátrány, hogy a vasútállomás 100 méterre van, mert akármilyen jól szigeteltek az ablakok (mert azok), a vonatok mégis a hotel mellett járnak. A másik oldalon meg a Fő út húzódik.

Az épület egy régi imaház és egy iskola összeépítésével jött létre, maga Makovecz "Makovecz" Imre tervei alapján. Szóval ízlés kérdése, hogy tetszik-e, de az biztos, hogy nem tucatépület.

Sőt, egykaptafás szobák sincsenek benne. Minden egyes szoba egyedi kialakítású, pont azért, hogy a hangulatodhoz illően választhass. Már persze, ha éppen van erre lehetőség, mert ez a hotel is eléggé pörög a szezonban. Ez amúgy egy olyan koncepció, amely elsülhet jól és kicsit rosszul is, de az alapján, amit láttunk, sikerült az ízlésesség határain belül maradni. És ennek örülünk.

A szobánk a Velence volt, nem hatalmas, de két főnek pont elegendő, a berendezés pedig valóban hangulatosra sikerült. Klíma van, ami mondjuk a vacogó téli hidegben nem egy akkora állítás, de ha váratlanul beüt a globális felmelegedés, jól jön az ilyesmi. A wellness szuper, jól felszerelt: edzőterem, pezsgőfürdő, használható méretű medence is van, sőt, este konkrétan meztelenül lehet használni az egész komplexumot. Erről biztos mindenki arra asszociál, hogy napnyugta után döbbenetes orgiát tartanak a medence környékén a siófoki szexmasinák, de igazság szerint ez inkább a német vendégeknek szól, akik amúgy is imádnak minden ruhát ledobni, és itt nemcsak a szaunában tudnak áldozni a hobbinak, de az egész wellnessben is.

A reggeli messze kiemelkedik a nagy balatoni átlagból, van választék, és a felhasznált alapanyagok is inkább minőségiek, mint nem. 

Viszont: a szálloda télen zárva van, áprilisig senki se ki, se be, elsejétől viszont újra pörögnek az események. Addig is harminc százalékos kedvezménnyel lehet helyeket foglalni a szállodába, ha valaki nagyon menne, most olcsón megteheti.

BEST WESTERN Janus Boutique Hotel & SPA
8600 Siófok, Fő u. 93-95.
Recepció tel: +36 84 312 546
Recepció mobil: +36 30 5006315
e-mail: janus@janushotel.hu

A legjobb balatoni hotel nyomában: Best Western, Siófok Tovább
A legmenőbb balatoni pincészet nyomában: 2HA

A legmenőbb balatoni pincészet nyomában: 2HA

Egy birtok, ahol még a toszkánai vörösbor is jól érzi magát, és ahol a borász nem bánja, ha a profik kritizálják.

 

Egy balatoni borfesztiválon ismertem meg néhány évvel ezelőtt. Soha nem fogom elfelejteni az első találkozásunkat, ami visszafogottnak indult, aztán hajnalig tartó, nyaralókulcs-keresős bulival végződött. A nevére szerencsére azért emlékeztem másnap. Így kezdődött a viszonyom a Tabunellóval, a toszkánai eredetű, Szent György-hegyen készült brutálisan finom vörösborral. Az igazi neve egyébként sangiovese, és a badacsonyi borvidékre Török Csaba, a 2HA szőlőbirtok tulajdonosa hozta el.

 

nyl_8461-1.jpg

A legmenőbb balatoni pincészet nyomában: 2HA Tovább
Így újult meg a Balaton: Keszthely

Így újult meg a Balaton: Keszthely

Sorozatunk első felében bemutatjuk néhány fontos balatoni település mostanában lezárult fejlesztését, míg a második blokkban azt nézzük meg, hogy milyen tervek vannak a következő évekre nézve. Szóval belenézünk a varázsgömbbe és csekkoljuk a tó jövőjét.

Keszthelyen több projekt is lezárult az elmúlt időszakban, ezek közül az egyik legizgalmasabb az egyedülálló vízi játszótér. A keszthelyi Balaton-part megszépítésére két ütemben összesen több mint hatszázmillió forint uniós támogatást nyert az önkormányzat. A vízi játékpark olyan interaktív elemekből áll, melyek segítségével a gyermekek – háromtól tizenkét éves korig – szórakoztató formában, tapasztalati úton, játszva szerezhetnek ismereteket különböző fizikai jelenségekről.

707_8310_vizijatekpark.jpg

Így újult meg a Balaton: Keszthely Tovább
A legmenőbb balatoni pincészet nyomában: Liszkay Borkúria

A legmenőbb balatoni pincészet nyomában: Liszkay Borkúria

Liszkay Mihály csaknem 50 év után költözött vissza Magyarországra, és menő borászatot varázsolt egy elhagyott Balaton-felvidéki pincéből. Imád szembemenni az árral, és ütős vörösborokat készít.

A Káli-medence egyik legeldugottabb települését, Monoszlót általában két okból választja úti célnak az ember. Az egyik, hogy meg akarja „mászni” a Hegyestűt, vagy tényleg le akar menni a térképről, de úgy hogy azért a Balaton ne legyen túl messze, és jó borokért se kelljen sokat túrázni.

liszk4.jpg

Van egy harmadik ok is: az, hogy eltéved. Ez történt Liszkay Mihállyal is, a Borkúria tulajdonosával és vezetőjével, aki a kétezres évek elején vetődött erre egy vadászat miatt, és eredetileg nyaralónak vette az elhagyott pincét. A Borkúria ma egy igazi komplexum: borászat, pince, 9 szobás, medencés luxus szálláshely. Nem hiszed el, hogy nem Toszkánában vagy, ha körülnézel a teraszról.

liszk6.jpg

Liszkay Mihály a 70-en is túl van, de ez egyáltalán nem látszik rajta, kora reggeltől késő estig pörög. Néha még tovább is, mert gyakran ad koncerteket – elismert zongoraművész. Nem szívesen adja ki a kezéből az irányítást, és alig van ideje pihenni.

liszk1.jpg

16 évesen hagyta el Magyarországot. A szerencsén múlt csak, hogy 1956-ban át tudott szökni a határon, és nem lőtték le, mint a társát. Hollandiába került, Maastrichtban vendéglátóipari főiskolát végzett, megtanult négy nyelvet. 24 évesen már éttermet nyitott, sikeres üzletember és zongoraművész lett. 1975-ben Kanadába költözött, és egy hatalmas birtokot igazgatott a Sziklás-hegységben. Amikor megjegyzem, hogy filmet kellene forgatni az életéből, mosolyogva mondja, hogy a könyv már készül. És hozzáteszi azt is, hogy máshogy tekint az egészre ennyi év távlatából. „Az, hogy 1956-ban teljesen új életet kezdhettem, tett azzá, aki ma vagyok” – mondja.

liszk3.jpg

Amikor megvette a monoszlói birtokot, nem voltak borászattal kapcsolatos ambíciói. Aztán kiderült, hogy a terület a természeti adottságainak köszönhetően az ország legértékesebb dűlői közé tartozik. Már az ókori rómaiak is imádták a környéken készült vörösborokat. Igen, vöröseket, itt ugyanis a kék szőlő volt őshonos. „Amikor kitaláltam, hogy borász leszek, a barátaim azt hitték, megbolondultam” – meséli Mihály. Tudtam azt is, hogy nem fogok rizlinget telepíteni, hanem vörösbort akarok készíteni. Szembemenni az árral egyébként is tipikus Liszkay-tulajdonság.”

liszk5.jpg

Így pinot noir, cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot terem a 10 hektáros birtokon, az egyetlen fehér fajta a szürkebarát. A borok a nemzetközi borversenyeken is arattak (a 2008-as Cabernet Franc ezüstérmes lett a londoni Decanter World Wine Awards-on és arany a Nemzetközi „Páneurópa” Vörösborversenyen, stb.) Liszkay Mihály szerint akár világhírű is lehetne az itteni vörösbor, ha a környék átállna ennek a fajtának a telepítésére.

liszk2.jpg

A Borkúriában hatféle bort lehet megkóstolni, bejelentkezésre. Amit mindenképp érdemes, az a tulajdonos személyes nagy kedvence, a Giulia nevű cabernet franc. Nemcsak azért, mert üt, hanem azért is, mert nem kapható máshol. És ha ezzel kiülsz a teraszra, rájössz, hogy nem is kell elutazni Toszkánáig.

Liszkay Pincészet és Borhotel

Monoszló, Hrsz. 48/2
www.liszkay.com
06303982777

A legmenőbb balatoni pincészet nyomában: Liszkay Borkúria Tovább
Így újult meg a Balaton: Tihany

Így újult meg a Balaton: Tihany

Új sorozatunk első felében bemutatjuk néhány fontos balatoni település mostanában lezárult fejlesztését, míg a második blokkban azt nézzük meg, hogy milyen tervek vannak a következő évekre nézve. Szóval belenézünk a varázsgömbbe és csekkoljuk a tó jövőjét.

Első körben nézzük Tihanyt, a Balaton egyik legkedvesebb települését, ami elég komoly fejlődési szakaszon van túl néhány jópofa beruházásnak köszönhetően.

tihany-balaton.jpg

Így újult meg a Balaton: Tihany Tovább
"Amikor zuhantam, nem féltem"

"Amikor zuhantam, nem féltem"

A barlangászáshoz nemcsak technikai tudás és tapasztalat, hanem hatodik érzék is kell. Mészárosné Hardi Ágnes ötgyerekes családanyaként sem adja fel a hobbiját, ami időnként a hivatása is.

mha_5.jpg

17 éves kora óta tagja a tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoportnak. A balatonedericsi Csodabogyós barlangban is vezet túrákat, és ott volt az ország legnagyobb víz alatti tavát is magában foglaló Berger Károly-barlang alsó járatrendszerének felfedezésekor. Jelenleg angolt tanít egy gimnáziumban.

Miért kezd el az ember szabadidejében barlangászni? Ennél kényelmesebb hobbit is el tudok képzelni egy fiatal lánynak.

A természet szeretetét a családból hoztam, és fontos volt, hogy hasonló gondolkodású emberek vegyenek körül. 17 éves voltam, amikor egy barlangkutató barátom elhívott a Tapolcai-tavasbarlangba. Először féltem, de sikerült legyőzni a félelmet, és sikerélményben is volt részem. Ez alatt azt értem, hogy olyat csinálsz, amire addig fizikailag nem voltál képes. Megmászol egy falat, átmászol egy lyukon, stb., a barlangászat önbizalomnövelő hobbi. Persze volt kudarcom is, előfordult, hogy begörcsölt a lábam, és nem tudtam tovább haladni.

mha_1.jpg

Négygyerekes anyukaként kezdted újra a barlangászatot, és egyből túravezetőként.

A barlangászcsapatban ismertem meg a férjemet, Lacit. Öt aktív évem volt a kutatásban, aztán érkeztek sorban a gyerekek. Több évet ki kellett hagynom, és csak akkor kezdtem újra lejárni, amikor az egyik gyerekünkről kiderült, hogy asztmás. Akkor már nagyon hiányzott a barlangászás, de négy gyerek mellett nem tudtam időt szakítani rá. Megtudtam, hogy a balatonedericsi Csodabogyós barlangba tapasztalt túravezetőt keresnek. Átgondoltam mindent, jelentkeztem, és azonnal megkaptam az állást. Újraszerveztük a családon belül a feladatokat, és háziasszonyból újra sportoló lett belőlem.

Aknákba ereszkedtek, köteleken lógtok, csúszós falakon másztok. Hogyan lehet felkészülni a veszélyes helyzetekre?

Barlangász- és kötéltechnikai tanfolyamokat kell végezni. És csak olyan emberekkel járok barlangba, akikben megbízom. Akik olyan régóta barlangásznak, hogy kialakult a hatodik érzékük.

mha_3.jpg

Voltál már komoly veszélyben?

2011-ben történt. A bakonyi Öreg-köves barlangban a létrázási munkák közben elszédültem, és lecsúsztam a szikláról. Egy 17 méteres akna tátongott alattam. Amikor zuhantam, nem féltem, és valahogy ösztönösen rámarkoltam az első dologra, amit a kezem zuhanás közben a falat simítva kapaszkodónak vélt - egy kötélre. Számomra is hihetetlen, de kb. egy méter zuhanás után a lendületben lévő testemet fél kézzel megtartottam, mindezt rándulás, ficam, horzsolás nélkül, és ki tudtam mászni. Megúsztam, de végig kellett gondolnom, hogy ha baleset történik, a felelősség a csapat legmagasabb barlangász képesítéssel rendelkező tagját terheli. Eldöntöttem, hogy a jövőben én akarok felelősséget vállalni magamért, ezért elvégeztem a kötéltechnikai tanfolyamot. Ma már pontosan tudom, hogyan kellett volna biztosítanom magam, hogy ilyesmi ne történhessen.

atmegy_a_vizsgan_2011.jpg

Ez a kép a kötéltechnikai vizsgán készült, 2011-ben (Forrás: Mészárosné Hardi Ágnes)

Hogyan fedeztétek fel a Berger Károly-barlangot?

A hivatalos bejelentés előtt, 2010. szeptember 1-jén történt. A barlangkutató csoporttal többször jártunk már arrafelé, én akkor voltam először 17 év szünet után feltáró kutatáson. Abban sem voltam biztos, hogy a lejárati akna függőleges szűk hasadékán át tudok menni, de végül sikerült lekecmeregnem. Ez idő alatt a kutatótársam, Horváth Sándor arra figyelt fel, hogy az egyik járatból enyhe huzatot érez. Bemászott, és könnyes szemmel jött vissza. Közölte, hogy olyan helyet talált, amilyet még életében nem látott. Követtem. Mindent csupa kristály borított, a tó alján tűkristályok voltak, hat lépés után Sanyi lába vérezni kezdett. Tudtuk, hogy alapfelszereléssel nem tudunk továbbmenni, ezért felmentünk a felszínre, és kesztyűvel, tornacipővel tértünk vissza. Megbeszéltük, hogy egyelőre titokban tartjuk a felfedezést. Ezért lett a hely neve a Titkok tava.

2010_nagy_tavak_berger.jpg

Kutatás közben a Berger Károly-barlangban. Forrás: Nagy Tibor

Hogyan lehet egy ilyen felfedezést titokban tartani?

Nehéz volt, főleg, hogy a tűkristályok mélyen belefúródtak a talpunkba. Én is napokig sántítottam, és így kellett túrákat vezetnem a Csodabogyósban. A férjemet beavattuk, és 3-4 nap múlva ő is jött velünk. Bontottuk a szűkületet, ahol éreztük, hogy áramlik a levegő. A kristályok védelmében teljes váltóöltözetet vittünk. A következő túrához a Plecotus Barlangkutató Csoport csapatvezetője, Szilaj Rezső is csatlakozott, és valóságos felfedezéshullám indult el. Részt vettem a Nagy Tavak és a Déli labirintus feltárásában is. Igazi csapatmunka volt. Mindig más haladt elöl, hogy mindenki átérezhesse, milyen, amikor először lép olyan helyre, ahol még soha, senki nem járt.

És milyen érzés?

A helyszínen észnél kell lenni, a lógó sziklákra és az ingókövekre kell figyelni és arra, hogy ne tévedjünk el. Jönnek az érzelmek azonnal, de később ez erőteljesebb, a felfedezés jelentőségét ismerve.

mha_4.jpg

Van rá esély, hogy amatőr barlangászok vagy bevállalós turisták is láthassák a föld alatti tavakat?

A Berger Károly-barlang nem látogatható, és nem is lesz az. Csak barlangászok mehetnek le, szakmai céllal és kutatási engedéllyel.

Ki nevezi el a barlangokat?

Az elnevezés az első bejárók joga, persze van néhány kivétel.

mha_2.jpg

Miért addiktív a barlangászat?

A mozgás, a társaság, a nyugodt környezet miatt. A családomtól távol fel tudok töltődni, és így sokkal jobban teljesítek anyaként. Ha barlangászom, teljes ember vagyok, ha pedig teljes embernek érzem magam, a legtöbbet tudom nyújtani a családban és a munkahelyemen.

A mintegy 12 km hosszú, és 34 méter vertikális kiterjedésű Tapolcai-barlangrendszer az ország negyedik leghosszabb barlangrendszere. A Berger Károly-barlang alsó járatrendszerét és a kilenc föld alatti tavat 2010 őszén fedezte fel a Plecotus csoport.

"Amikor zuhantam, nem féltem" Tovább
A legjobb balatoni wellness nyomában: Mala Garden

A legjobb balatoni wellness nyomában: Mala Garden

A siófoki Mala Garden szállodát két éve teszteltük utoljára, és már akkor is nagy kedvencünk volt, de még ne spoilerezzünk, hogy miért. Az egyetlen problémánk az volt vele, hogy hiányzott belőle a wellness. Adtak ugyan belépőt a közeli Galérius fürdőbe, de hát oda autóba kell szállni, ami eggyel nehézkesebb, mint köpenybe bújva, nedves gumipapucsban lecsaffogni a wellnessbe.

Na de ennek:

VÉGE!

A Mala Garden ugyanis egy sejtosztódásszerű folyamat során megduplázta önmagát, és az új szárnyba már nemcsak sokkal több szoba került, de wellness is, szóval sikerült végre megoldást találni a siófoki hotel legnagyobb problémájára. Miközben a régi jóságok megmaradtak. 

dsc03821_jpg_1280.jpg

A legjobb balatoni wellness nyomában: Mala Garden Tovább
Ahol a bor és a jazz találkozik

Ahol a bor és a jazz találkozik

Homola Szabolcs, a Homola pincészet alapító-tulajdonosa mindig is imádta a Balaton-felvidéket. A tó közepéről, egy vitorlásról nézte ki annak idején a Paloznak felett található Hajnóczy-dűlőt. Először csak egy nyugis helyet akart egy kis szőlővel, aztán rákattant a borkészítésre. Hat éve készült el az első önálló évjárat.

hom1.jpg

Szabolcs tisztában volt vele, hogy a bor egyelőre nem tartozik azok közé a dolgok közé, amikben profi, viszont elég maximalista volt ahhoz, hogy ne csak hobbiborászatot vigyen. Ezért 2011-ben felkérte szakmai vezetőnek az elismert tokaji borászt, Homonna Attilát, aki borászati ismeretei bővítése és tapasztalatszerzés céljából beutazta a fél világot, a dél-franciaországi és kaliforniai pincészetektől Üzbegisztánig, és saját, erdőbényei birtokán mesés száraz furmintokat és hárslevelűket készít. 

attilaszabolcs-1024x682.jpg

„Balatoni panoráma, kékfrankos, erre hülyeség nemet mondani” - meséli Attila, miért vállalta el 2011-ben a távolság ellenére is a megbízást. Azóta Tokaj és Paloznak között ingázik. Mindig is vonzotta a „flying winemaker” nevű foglalkozás, amit utazó borászati tanácsadónak lehetne fordítani.

nyl_5481_01.JPG
4 évvel ezelőtt tehát új irányt vett a pincészet. Áttértek a kézműves borkészítésre, és  a hagyományos borkészítés (hordós erjesztésű Csopaki Kódex Rizling, Sáfránykert Olaszrizling) mellett a kísérletezés is belefér (Shiraz, Syrah). Amivel a legnagyobb eséllyel találkozunk a birtokon kívül is, az a könnyed 100% borcsalád (100% Balaton, 100% Rizling és 100% Habzó Rozé). Szabolcs rengeteget tanul a borászatról. "Egyszerre előny és hátrány, hogy ilyen profi csapattal dolgozom, mert nem vagyok rákényszerülve, hogy tanuljak, ezért kicsit lassabban haladok" - mondja Szabolcs. "A cél az, hogy 50 éves koromra megtanuljak minőségi borokat készíteni. Még van 7 évem".

homonna_attila_nyl_5471_01.JPG

Ami Attila szerint igazán izgalmas itt, az a kékfrankos. Az olaszrizling mellett ebben a vörös fajtában látja a borvidék jövőjét. Véleménye szerint a rizling jó alapborokat ad, de nemzetközi szinten nem fog átütő sikereket elérni. A tihanyi Belső-tó melletti területek mikroklímája kifejezetten kedvez a kékfrankosnak, és ha visszamennénk az időbe kétszáz évet, a borvidék nagy részén kék szőlőt találnánk. „Az itt készült kékfrankos nemzetközi vakteszteken is bizonyított, és ugyanazt a tisztaságot hozza, mint az osztrák kékfrankosok” - mondja Attila. 

nyl_5447_01.JPG

A Homola pincészet vörös borainál az elegancia a fontos, ezért könnyedek, az alkoholtartalom nem magasabb 12,5 foknál. „A Balaton mindig nyáron jut eszébe mindenkinek, ehhez hangoljuk a vörösöket” - mondja Attila. Vagyis nyári csillagnézős alkalmakra is tökéletesek, így nem kell attól tartanod, hogy két pohár vörösbor kiüt az augusztusi hőségben.

nyl_5488_01.JPG

Ide bármikor jöhetsz kóstolni és pincét látogatni. Állandó nyitva tartás nincs, viszont be kell jelentkezni. Tavasszal megnyílik a pince mellett a panorámás, laza hangulatú Borterasz, a faluban pedig borétteremmé alakul egy régi vendéglő, mesél Szabolcs a tervekről.

hom3.jpg

A Jazz, Bor, Piknik fesztivál fellépőiről Szabolcs egyelőre nem árul el semmit, azt viszont igen, hogy az idén egy harmadik, akusztikus koncerteknek helyet adó színpad is lesz. A fesztivál nem lesz hosszabb, mert nem szeretnének lejjebb adni a minőségből. A fesztivál kiváló alkalom arra, hogy felfedezd a hely hangulatát, de ha ránk hallgatsz, eljössz akkor is, amikor semmilyen rendezvény nincs errefelé. Vagy tavasszal. 

Homola Pincészet

Vincellér utca 0534. hrsz, Paloznak, 8229

+36703608169

 

Ahol a bor és a jazz találkozik Tovább
A legjobb balatoni hotel nyomában: BonVino

A legjobb balatoni hotel nyomában: BonVino

Régen egyszerű volt szállodát építeni a Balatonon: előre kijelölték, hogy hol jelentkezik majd az igény, aztán a megbízott bement a házgyárba és elkezdett legózni az építőkockákkal. Aztán ahogy teltek az évtizedek, úgy kezdett el nőni a lehetőségek száma (egyről), és úgy akartak egyre többet a turisták is: nagyobb szobákat, izgalmas belső teret, többfunkciós wellnesst, masszázst happy finish-sel, vagy nélküle.

És ma már eljutottunk odáig, hogy egy szállodának definiálnia kell magát: nem elég ha szép, kényelmes, szerethető, sokkal jobbak az esélyei, ha tematizál, és a badacsonyi Bonvino pont ebben nagy. Az elhelyezkedésből és a névből gondolom már kiderült, hogy egy borhotelről van szó.

A legjobb balatoni hotel nyomában: BonVino Tovább
Elkészült "A" Balaton-film

Elkészült "A" Balaton-film

Alakul az utóbbi idők egyik legfurább-érdekesebb balatoni projektje, kijött az első előzetes a Balaton Method című filmből.

Oké, mondjuk a lényeget: Szimler Bálint rendező (Itt vagyok) és Rév Marcell operatőr (Fehér Isten) még 2013-ban kezdett el pénzt gyűjteni közösségi alapon egy, a Balaton hangulatait bemutató élőzenés filmhez. A büdzsé összejött, hárommillió forintot adományoztak a felhasználók a projektnek, így tavaly júniusban nekiálltak forgatni és idén januárig le sem állt a kamera.

A felvételek olyan zenekarokkal készültek, mint a Akkezdet Phiai, a Bin-Jip, Hó Márton és a jégkorszak, a Middlemist Red, a Quimby, vagy a Soerii & Poolekt, akik élőben játszva adják az aláfestést a balatoni hangulatokhoz.

Az első trailer ez utóbbi zenekar dalára készült el:

 

A tervek szerint a bemutató március hatodikán lesz az Akvárium Klubban egy buli keretében, aztán körbeviszik az országon a mozit.

Elkészült "A" Balaton-film Tovább
Streetfood harcsával: borbisztró lett a keszthelyi TéliKert

Streetfood harcsával: borbisztró lett a keszthelyi TéliKert

Imádjuk Keszthelyt. A fullos strandoktól a gyertyafényes kastélytúrán át a szexpanoptikumig elég széles a programkínálat, a gasztronómia azonban nem tartozott a hely erősségei közé. Eddig. A Fröccsterasz téli bázisa, a TéliKert ugyanis hivatalosan is „borbisztró” lett. A helyi alapanyagokra és a streetfoodra építő konyha február 6-án debütált egy egész estés kóstolómenüvel.

tk1.jpg

A TéliKert egyébként december eleje óta színesíti Keszthely kissé megfakult szórakozóhely-kínálatát. Bezerics Dani, a hely tulajdonosa (és borász) a kezdetektől egy „underground” borbisztrót vizionált a belvárosba. Az volt a cél, hogy a „Fröccsterasz rezgése télen is kitartson, mint egy jó napkollektor”. Ez sikerült, hétvégén innen nem mennek haza hajnali 4 előtt a népek, és akkor is csak azért, mert muszáj.

tk2.jpg

A hely legmeghatározóbb dizájneleme a plafonra rögzített szőlőtőkék mellett az az egész falat elfoglaló kép, ami a keszthelyi Petőfi Csárdában megrendezett ipartestületi banketten készült az 1930-as években. A Balatoni Múzeumból van, és látszik rajta, hogy azért akkoriban is nagy bulik voltak errefelé.

tk3.jpg

A bisztró fogalmának megfelelően az étlap rövid, átlátható és nem kell hatsoros ételnevekkel küzdeni. A kínálat összeállításában Ruprecht László séf is részt vett gasztronómiai tanácsadóként (ő a felelős pl. a veszprémi Chianti elképesztően jó étlapjáért is). „Éhségtapaszok”, kencék, levesek, tészták, pizzák és burgerek alkotják a menü alapját, és természetesen vannak sütik és saláták is. 

tk4.jpg

A borbisztró alapvetően a húsimádó kategóriába tartozik. Mangalicasonka, szürkemarha-szalámi, marhahúsos pho-leves, mangalicaszalonnás carbonara, borjú lasagne, csakhogy néhány fogást említsünk, a burgerekbe pedig marhanyak, vesefaggyú és mangalicaszalonna kerül. Vagyis valószínűleg nem ez lesz a vegák törzshelye, de azért ők sem fognak éhen halni, ha itt kell enniük. Választhatnak a helyi sajtokból, és van akasztott túró, meg margherita pizza.

tk5.jpg

tk6.jpg

A TéliKertben helyi alapanyagokat használnak, a sajtok például a sümegi Kalla-birtokról és a hegyesdi Dabosi-kecskefarmról érkeznek, a burgerekbe kerülő marhanyakat és a vesefaggyút a gércei Szélessy-birtokról hozzák. Tonhal helyett szürkeharcsával dolgoznak, az olajos harcsapástétom annyira durván finom, hogy az se érdekel majd, ha utána kb. ötször kell kezet meg fogat mosni, ha még szeretnél emberek között lenni aznap. Amit mindenképp ki kell még próbálni, az a házi sültkrumpli és a szintén házi ketchup páros. Megbánod az összes gyorséttermi bűnödet.

tk7.jpg

A borkínálatban csak balatoni borok, pontosabban a Balatoni Kör borai szerepelnek. Itt még az üdítőket is fröccsnek hívják (helyi gyümölcslevekből készülnek). Az árképzés nem alacsony, a burgerek pl. 1250-2000 forintba, a pizzák 1200-1950 forintba, de teljesen korrekt, ha belegondolsz abba, hogy nem szemetet és mirelitet, hanem helyi alapanyagokból készült ételeket eszel. A kétfogásos déli menü pedig csak 990 forint Kicsit irigyeljük most a keszthelyieket.

Fotók: Penzer PIX

TéliKert
Keszthely, Pethő utca 21.
06704317413

Streetfood harcsával: borbisztró lett a keszthelyi TéliKert Tovább
A legjobb balatoni hotel nyomában: Hotel Margaréta, Balatonfüred

A legjobb balatoni hotel nyomában: Hotel Margaréta, Balatonfüred

Több okból is kedveljük ezt a szállodát, a legjobb, ha végigfutunk rajtuk. Egyrészt Balatonfüreden van, aminél kevés menőbb pontja van a Balatonnak. Hátrány, hogy nem a belvárosban, ahol az élet zajlik, előny, hogy nem túl távol tőle, hogy a felújított Széchenyi úton kellemes a séta a Karolina-Kredenc-Kedves-alliterációig (az utóbbi kettőt létrehozó Dobai Andrással készített interjúnk itt olvasható), hogy a közelben van a Tesco, ha gyorsan kéne valami, és hogy egy köpésre van a csúszdapark is.

A hotel főépülete régi, de ezt is szépen karbantartják, az új szárny viszont annyira új, hogy igazából még csak most készült el: tavaly tavasszal nyitották az egyébként megfizethető szobákat, füredi viszonylatban legalábbis több mint rendben vannak az árak, főleg, hogy ezért cserébe a Balaton legújabb szobáit kapod. Ráadásul ezek a szokásosnál tágasabbak, kellemesen berendezettek, és bár némi susnyás intermezzóval, de mindegyikből látod a Balatont.

Dsc04910

Dsc04912

Dsc04915

Dsc04918

A wellnessrészleg is okés: csak egy nagy úszómedence hiányzik belőle, de a szabadtéren van ilyen is, odabent meg többféle szauna, pezsgőfürdő, sőt, van gyerekmedence és egy játszósarok is, hogy tök egyértelmű legyen: ez egy családbarát szálloda.

Dsc04874

Dsc04875

Dsc04877

Dsc04878

Dsc04879

Dsc04881

Az ételek minősége meg sokkal jobb, mint az ebben a kategóriában általános. Csak hogy helyre tegyük a dolgokat: a hazai négycsillagosok ételei annyira izgalmasak és korszerűek, mint a Szomszédok első évadjának valamelyik mélypontja. Béna alapanyagok, unalmas felvágottak és tökéletesen érdektelen, silány meleg ételek sorakoznak a svédasztalon. Persze a Margaréta sem kínál Michelin-csillagos fogásokat, de legalább arra rájöttek az üzemeltetők, hogy ha már hibátlan ételeket nem tudnak adni, adjanak legalább valamilyent: éppen ezért van itt egy rakás erősen fűszerezett, szaftos és szerethetően zsíros étel a sok konfekció száraz unalom helyett. És bár a látszat ellene szól, ezek csak finomabb, de semmiképp sem egészségtelenebb ételek a szokásos kartonpapírnál.

Dsc04883

Dsc04892

Dsc04907

Szóval: a Margaréta tágas, szép szobákat ad a Balaton egyik legjobb városának a határában, az ételek sokkal izgalmasabbak a szokásosnál és a wellnessrészleg is rendben van. Magyarul: ajánlott.

A legjobb balatoni hotel nyomában: Hotel Margaréta, Balatonfüred Tovább
Balaton a levegőből, NYÁRON!

Balaton a levegőből, NYÁRON!

Körülbelül nulla Celsius fok van odakint és jellemzően így néz ki mostanában a Balaton:

screen_shot_2015-02-04_at_08_18_16.png

Rosszabb napokon megy így:

screen_shot_2015-02-04_at_08_18_44.png

(fotók az Instagramunkról, nézz át, van még egy rakás jó kép).

A helyzet a következő hetekben nem változik, ami alapvetően rendben is van így, hiszen télen legyen tél, meg elviselhetetlenül hideg, hogy majd lehessen örülni a tavasznak és a nyárnak, és hogy 2015. ne minden idők legmelegebb éveként vonuljon be a történelembe, ahogy sorban az összes elődje.

Na de: ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett nehéz elképzelni, hogy nyaranta fürdőnadrágban mászkálunk a parton elviselhetetlen hőségben, ezért volt olyan jó Billapó felvételeibe belefutni, aki jó két évszakkal ezelőtt filmezte le a tó környékét egy drónnal. Szóval ilyen a Balaton fentről, nyáron:

 

Balaton a levegőből, NYÁRON! Tovább
Pincészet a legszebb balatoni panorámával

Pincészet a legszebb balatoni panorámával

Nem túlzás, hogy a Szent Donát Birtok az egyik legszebb panorámával rendelkező pincészet a Balatonon. De az is lehet, hogy a legszebbel. Sokat látott Balatonra járóknak is nyomdafestéket nem tűrő kifejezések hagyhatják el a száját, ha végre felkapaszkodtak Csopak legmagasabban fekvő birtokára. A teraszról lehet gyönyörködni a Tihanyi-félsziget, a Kerekedi-öböl és a Balaton keleti medencéjének a semmihez nem hasonlítható látványában. Ha pedig éppen naplemente van, és mondjuk van a kezünkben egy pohár bor is, akkor már fájdalmasan közel járunk a tökéletességhez. Ilyenkor nem szép dolog borvirágos szelfiket posztolni és idegesíteni kevésbé jó helyeken tartózkodó ismerőseinket.

nyl_6639_1000.jpg
_nyl_6565.jpg

Kovács Tamás, a birtok vezetője már végzett közgazdászként döntött úgy, hogy visszatér a családi vállalkozáshoz. A Szent Donát Birtok története egy apró szőlőbirtokkal kezdődött, amit a kilencvenes évek elején kapott kárpótlásként a család, a dédapa egykori paloznaki szőlője után, meséli Tamás. Újratelepítették szőlőt, bővítették a birtokot, de csak 2001-ben döntöttek úgy, hogy a borkészítés nemcsak családi hobbi lesz.

Pincészet a legszebb balatoni panorámával Tovább
Hol van a Balaton Mariana-árka?

Hol van a Balaton Mariana-árka?

Itt van január, innen már csak egy nagyot kell nyújtózni és indul is a balatoni szezon, feltöltik olajjal a lángossütőket, hogy le se engedjék őket augusztus 26-ig (persze majd összegyűjtjük nektek azokat a helyeket, ahol mégis), kinyitnak a strandok, csörögnek a sörösüvegek, és a többi.

Addig viszont kigyűjtöttünk nektek néhány tréfás tanyasi tényt innen és innen a kedvenc tavunkról, mert januárban is szórakoztatni akarunk titeket.

balatoni_viharos_idojaras_252925_65039.jpg

- Ismert, mégis fontos infó, hogy a Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, 594 négyzetkilométeres a felülete és 1800 millió kőbméter víz van benne, amikor épp van benne víz, és mostanában bizony dúskál a vízben a Balcsi. Főként a Zala tölti fel.

Hol van a Balaton Mariana-árka? Tovább
A legjobb balatoni étterem nyomában: Pura Vida Dine

A legjobb balatoni étterem nyomában: Pura Vida Dine

Néhány héttel ezelőtt nyílt meg Tapolca legújabb étterme, a Pura Vida Dine. Az étterem tulajdonosai, Attila és Erika 2006-ban döntöttek úgy, hogy eladják budapesti lakásukat, és a Balaton-felvidéken kezdenek új életet. Végül egy csendes kis falu, a Tapolca melletti Zalahaláp külterületén találták meg a tökéletes helyet. A ház azonban sokáig üresen állt, a tulajdonosok ugyanis egy időre Spanyolországba költöztek. Új tervekkel tértek haza 2011-ben: a házat prémium kategóriás magánszálláshellyé alakították. Családi okok miatt tavaly ezt is abbahagyták, és úgy döntöttek, inkább nyitnak egy éttermet.

 

pv10.jpg

 

pv15.jpg

 

A villában is ők készítették az ételeket. Utazásaik és dél-spanyolországi tartózkodásuk idején ugyanis főzni is megtanultak. Nem is akárhogy.

A legjobb balatoni étterem nyomában: Pura Vida Dine Tovább
Barlangász akarsz lenni, ha ezt megnézed: látogatóközpont nyílt a Tapolcai-tavasbarlangban

Barlangász akarsz lenni, ha ezt megnézed: látogatóközpont nyílt a Tapolcai-tavasbarlangban

Az északi part egyik legnépszerűbb esőprogramja ezentúl sokkal izgalmasabb lesz: január 20-án megnyílt a Tapolcai-tavasbarlang új látogatóközpontja. 2012-ben már felújították a barlang látogatók által is bejárható részét és a világítást, most pedig egy 770 négyzetméteres, 2 szintes látogatóközpontot alakítottak ki.

uj_epulet.jpg

Ami nagyon jó hír. Mert valljuk be, csónakázni nagy élmény, és még romantikus is, ha nem kell előtte több órát sorban állni, és nem kezd el vízi dodzsemezni a kevésbé tehetséges, mögöttünk evező versenyző. Mégis egy kis hiányérzet van az emberben, amikor visszatér a felszínre. Hogy csak ennyi volt. Mert a Tavasbarlang 3 kilométernyi járatrendszeréből a csónakázható szakasz kb. 180 méter, gyalog pedig 70 métert lehetett eddig bejárni.

Barlangász akarsz lenni, ha ezt megnézed: látogatóközpont nyílt a Tapolcai-tavasbarlangban Tovább
Badacsonyi skizó

Badacsonyi skizó

Ha csak egy pincészet nevét bírod másnap felidézni egy jól sikerült balatoni boros rendezvény után, akkor valószínűleg a Skizobor lesz az. Nemcsak a név és a címke miatt „lóg ki a sorból”. Mező Sándor és Sike Balázs egyáltalán nem misztifikálják túl a borkészítést, viszont fontosnak tartják, hogy az alapboraik mindenki számára elérhetőek legyenek.

 

nyl_6265.jpg

 

Egy turista általában nem utazik direkt Badacsonytördemicre (pedig kellemes hely), a külföldiek pedig már a helységnév kiolvasásánál feladják. A Skizobor a falu főutcáján található, egy kovácsoltvas kapu mögött, házőrzőnek kikiáltott, ámde barátságos kutyával és nem túl nagy udvarral.

Badacsonyi skizó Tovább