Süss fel Nap! - rendezvénysorozat Gyenesdiáson

Süss fel Nap! - rendezvénysorozat Gyenesdiáson

Egymást követő négy hétvégén keresztül szervez különböző jellegű programokat a város. Lesz sporttal, gasztronómiával, történelemmel és borral foglalkozó ünnepség is.

itthon.hu.jpg


Az első hétvégét a focinak szentelték. Az egész napos bajnokságra amatőr csapatok jelentkezhettek, akik a Balaton utcai pályán mérkőzhettek meg egymással. A nagy meleg miatt a szervezők vizes palackokat osztogattak. A játékosok azonban nem sokat törődtek a kánikulával, a tűző Napon is vadul kergették a lasztit.

top-memes.com.jpg


A következő hétvégén, június 30-a és július 1-je között, a gasztronómiáé lesz a főszerep. Ennek keretein belül szervezik meg a IV. Gyenesdiási Keszegfesztivált, ahol rengeteg ínycsiklandó finomság közül választhatunk majd. Lesznek hagyományőrző kísérőprogramok, folklór műsorok és az elmaradhatatlan kézműves vásár is várja a vevőket.

lovasharc.hu.jpg


A következő, azaz harmadik hétvégén, az avarok idejébe repítenek vissza bennünket az időben, egy gyenesi avar vezérről szóló kiállítás segítségével. A programokat a Pásztorházban illetve a Faludi-síkon kell keresnünk.

pctrs.network.hu.jpg


Július 12. és 15. között
a 4. hétvége keretében, a Gyenesdiási Bornapok várnak bennünket. A városban borutcát rendeznek be, ahol borászok és népművészek sorakoznak majd fel, a legjobb boraikat, lacipecsenyét, lángost és rétest kínálva.

Tehát ha a nyáron Gyenesdiáson jártok, biztos, hogy jobbnál jobb programokat láttok! :)

Bakos Csenge Manjari

Süss fel Nap! - rendezvénysorozat Gyenesdiáson Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr124618637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.