Kertmozik a Balatonon – hol játszák a jó filmeket?

Kertmozik a Balatonon – hol játszák a jó filmeket?

A balatoni kertmozik mostanság a reneszánszukat élik. Kempingszékből a csillagok alatt esik igazán jól a pattogatott kukorica. Utánanéztünk milyen lehetőségeink vannak a pokrócban mozizásra!

hvg.hu.jpg

Jó pár évvel ezelőtt, még gyerekként Káptalanfüreden nyaraltam az általános iskolám üdülőjében. Egyik este úgy döntött a velünk nyaraló tanárgárda, hogy elvisznek bennünket a Köcsi-tó Kertmoziba, amely Balatonalmádi és Káptalanfüred közös kertmozija. Akkor voltam életemben először kertmoziban, és teljesen magával ragadott az élmény. Azelőtt is gyakran jártam moziban, a családom többi tagja is éppolyan filmrajongó, mint én, de a szabad ég alatt, tücsökciripelés mellett rágcsálni a kukoricát teljesen új volt számomra. Emlékszem a mozi személyzete pokrócokat osztogatott a nézőknek, ami nem csak a hideg ellen, hanem a szúnyogok ellen is hatásosnak bizonyult. Aznap este a francia vígjáték, a Taxi első részét vetítették. Azóta már többször voltam kertmozis filmvetítéseken, mert ez a hangulat nem hagy szabadulni. Biztosan másoknak is vannak az enyémhez hasonló élményei, amelyeket szívesen megismételne. Ezért döntöttem úgy, hogy összegyűjtöm, mik a lehetőségek a Balatonon.

egykor.hu.jpg

A Köcsi-tó Kertmozi Káptalanon nagy örömömre a mai napig működik. A mozi műsorán szerepel a Barney és a nők, a Vaslady, A Diktátor, amire a gyerekkel semmi esetre se üljünk be. Megnézhetjük még Spielberg legújabb szerelmi történetét a Hadak útján-t, mely egy ló és lovasának különleges kapcsolatát boncolgatja, persze emészthető határokon belül. Ha családdal, gyerekkel tervezzük a mozizást, akkor nagyon ajánlom a Csizmás a Kandúrt vagy a Disney legújabb filmjét, a John Cartert. Mindkettőt láttam magam is, és igen jól szórakoztam rajtuk.

A Balaton északi partján található a Fövenyes Kertmozi. Augusztusban ők leginkább a gyerekeknek kedveznek műsorukkal. A programfüzetben szerepel a Madagaszkár 3. része, az Aranyhaj és a nagy gubanc, és a Csizmás a Kandúr. A nagyobbaknak vetítik a Men in black 3-Sötét zsarukat, valamint a Hófehér és a vadász című filmet, melyben a Twilight-ból ismert Kristen Stewart játsza Hófehérkét.

Északon maradva megtaláltam a révfülöpi Szigeti Kertmozit, melyben játszák a Csatahajó című alkotást, benne a híres énekesnővel, Rihannával. A forgatás alatt biztos elázott egy kicsit, de az esernyőnek hála, száraz bőrrel megúszta a vízi csatát. A képregény függők itt a nyaralás alatt is megnézhetik a Csodálatos Pókember-t, a született romantikusok pedig Audrey Tautou legújabb filmjét, a Natalie második életét.

A déli parton az első találat a nemrég felújított Zamárdi Kertmozi. Itt vetítik a legtöbbször az Alien filmek univerzumában játszódó, Prometheus című sci-fi-horrort. Nosztalgiavetítést is tartanak, melynek tárgya augusztusban, a nagy sikerű musical, a Mamma Mia filmváltozata, Meryl Streep-pel, Pierce „007” Brosnan-nal és Amanda Seyfried-del. A déli part különlegessége a balatonlellei fedett kertmozi, melyben akkor sem áll le a vetítőgép, ha kint szakad az eső. Csak bebújunk a takaró alá, és kezdődhet is a filmnézés. Náluk is megtekinthető a legtöbb újdonság, de beülhetünk a Gagyi Mamira is. A balatonszemesi kertmoziban az eddig említetteken túl, játszák a legújabb Tim Burton-Johnny Depp filmet, az Éjsötét árnyékot. Ha ezt nézzük, készüljünk a színek kavalkádjára, álomszerű képekre és meglepő fordulatokra.

Ezeken a kertmozikon kívül még vetítenek filmeket Csopakon, a Forrás Kertmoziban, amely egyben autósmozi is. De van mozi Balatonakaliban és Balatonakarattyán is. Ezekről, és a fent leírtakról bővebb információt a cikk után olvashattok!

Helyszínek:

Köcsi-tó Kertmozi
Káptalanfüred, Somfa utca (az egyik irányban zsákutca, ott találod a mozit!)
Belépődíj: egységesen 600 Ft
Információ: www.kertmozi.uw.hu

Fövenyes Kertmozi
8242 Balatonudvari-Fövenyes, Gesztenye sor 5. (Mozi utca)
Belépődíj: egységesen 700 Ft.
Csoportos kedvezmény van!
Telefon: +36-20 418-1861

Révfülöp Szigeti Kertmozi
8253 Révfülöp, Sziget utca (Szigeti strand)
Jegyár: 700 Ft.
Csoportos kedvezmény van!
www.balatonmozi.hu
www.palffypartmozi.hu
E-mail cím: info@palffypartmozi.hu
palffygeza@zanka.hu
Telefon: +36-20 331-3897

Videó a révfülöpi kertmoziról:

Zamárdi Kertmozi
8621 Zamárdi, Kossuth Lajos utca
Tel.: +36 30 755 3188
Belépődíj: egységesen 700 Ft
Előadások minden nap 21.00-i kezdettel!

Balatonlelle Fedett Kertmozi
Tel.: +36 30 213 0229
Pénztárnyitás: 20.00-kor
Előadás kezdete: 21.00-kor
Belépődíj: 800 Ft
Web: www.balatonlelle.hu

Balatonszemes Kertmozi
8636, Balatonszemes, Mártírok utca 5.
Előadások kezdete: 21.00-kor

Csopak Forrás Kertmozi
Csopak, Forrás utca
Tel.: +36 88 429 308 / +36 20 928 2808
Belépődíj: 700 Ft

Balatonakali Kertmozi:
8243 Balatonakali, Petőfi utca 2. (kertmozi a vasútállomás mellett)
Jegyár: 700 Ft.
Csoportos kedvezmény van!
Elérhetőség: www.balatonmozi.hu
E-mail: palffymatyas@gmail.com
Telefon: +36-20 418-1861

Balatonakarattya Kertmozi
Balatonakarattya, Rákóczi út 13. (A 71-es út mentén)
Nyitva tartás: június 14-től augusztus 25-ig

Bakos Csenge Manjari

Kertmozik a Balatonon – hol játszák a jó filmeket? Tovább
Címkék:film mozi kertmozi Balaton

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr524735139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.