A legjobb éttermek a Balatonon

A legjobb éttermek a Balatonon

Az elmúlt hónapokban felfaltunk több tucat lángost, palacsintát, halat, és egy kisebb vagyont költöttünk el a Balaton-parti éttermekben, hogy feltérképezzük a legjobbakat. A küldetés úgy indult, hogy kikértük számos hazai gasztroszakértő és sztárszakács véleményét, hogy könnyebben találjuk meg a legfontosabb helyeket. Beszéltünk a helyiekkel, elcsíptük a pletykákat, majd összeállt a NAGY LISTA, ami alapján végigettük a nyarunkat. És nem hiába: a túra végére kiderült, hogy a Balaton is tele van olyan helyekkel, amik országos szinten, sőt, némely esetben még az európai mezőnyben is versenyképesek. Ezek nem feltétlenül a legismertebb, vagy a legnépszerűbb éttermek, amiket persze szintén teszteltünk, és amik azért nincsenek a listán, mert sokszor liszttel sűrített fagyasztott kajákkal próbálták betömni a szánkat. De vegyük azokat, akik hozzák az elvárhatót.

Lássuk a nyolcas listánkat, alulról haladva a csúcs felé:

Bakos Attila kisvendéglője - Szigliget

A szigligeti favorit: tele van külföldi turistákkal, az adagok akkorák, hogy még a csúcsgasztronómiától undorodók igényeit is ki fogják elégíteni, miközben az alapanyagok és az elkészítési technikák már elég jók ahhoz, hogy a vendéglő a magasabb elvárásoknak is megfeleljen. Szép, nagy zsíros falatok, időnként jó helyi alapanyagok, néhány kimondottan jó párosítás és időnként egymással háborúzó személyzet vár a Balaton mellett, Szigligeten.

Kővirág - Köveskál

Vicces, hogy miközben a Balaton legtöbb nagyvárosában nincs igazán komoly étterem, addig a 380 fős Köveskálon rögtön kettő is van: a Kővirág és a Kali Art Inn. A Kővirág a hagyományosabb vonalat képviseli, bátrabban nyúlnak a nagy húsokhoz, szószokhoz, ismertebb fogásokat készítenek el némiképp új felfogásban. A belső kert szuperhangulatos, az ételek többsége remek, és bár akad néhány gyengébb pillanat, aki jót akar enni, és az ételben csak a kalóriát keresi, nem a séf önmegvalósítását, annak jó választás a Kővirág.

Baricska - Balatonfüred

Amennyire vicces, hogy Köveskálon talán a legnagyobb a világon az egy lakosra jutó jó éttermek száma, annyira meglepő, hogy Balatonfüreden a közelmúltig egyáltalán nem volt komoly vendéglő. Cukrászda bőven akadt, borbár is, de a veszprémi Chianti étterem csapata kellett ahhoz, hogy Füreden is legyen végre egy komolyan vehető étterem. A Baricska alig két hónapja indult, és bár a startnál voltak kisebb bizonytalanságok, a fokhagymás uborkaleves a világon bárhol megállná a helyét, és az almás pite is csodálatos. Ha nem akarsz Füredről kimozdulni, de jót akarsz enni (ami mondjuk nem velős pirítós), akkor ez a helyed.

Szent Orbán pince - Badacsony

Lehet, hogy csak nagyon éhesen estünk be a helyre, ami összezavarja a tesztelő ízlelőbimbóit, de a Szent Orbán pincéből olyan csodásan jóllakottan álltunk fel, mint kevés helyről a körút alatt. Remek gulyáslevesek, erőlevesek, házi kenyerek és szaftos, remekül elkészített szürkemarha hátszínek kerültek a tányérunkra, amik minden elemükben jók voltak, és a legtöbb minőségi hellyel szemben felmerülő (egyébként félreértésen alapuló) kifogást sem lehet felhozni a Szent Orbán pince ellen: itt bizony elég emberesek az adagok.

Kali Art Inn - Köveskál

A másik köveskáli, fókuszban az alapanyagok. Olyan tiszta salátát, gyümölcslevest, mint itt, nem ettünk még soha. Mindent helyi termelőktől szereznek be, mindent maguk csinálnak, vagy ha nem ők, név szerint ismerik a nénit, vagy a bácsit, akit felelős az ételért. Nem a Kali Art Innben fogsz koleszterintúladagolásban elpusztulni, de a svájciasan rendezett környezeteben, a könnyű, hibátlan koncepció mentén összerakott ételeket kóstolgatva könnyebbnek érzed majd magad, mint valaha.

Chianti - Veszprém

Veszprém a Balaton észak-keleti csücskének Köveskálja: rögtön két jó étterem van a városban. Az egyik a Chianti, ahol mediterrán környezetben kóstolhatod a kifogástalan mediterrán és hazai fogásokat. Persze ezen a szinten már erőteljesen kell építeni a helyi alapanyagokra, így jól megfér egymás mellett az étlapon a kecskesajt és a wasabi, a mangalica és a garnéla. A halmokban álló kalóriabombák helyett geometrikusan elrendezett, dizájnos kajákra számíts, amelyek nem a méretükkel fognak lenyűgözni, hanem a gondosan megkomponált ízeikkel. Ez már a csúcsgasztronómia előszobája.

Villa Medici - Veszprém

Két Balaton-közeli étterem van, ahová még Budapestről is leugranak egy üzleti ebédre, a Medici az egyik. Igazi csúcskonyha, az összes szükséges külsőséggel: fehér kesztyűs pincérekkel, akik egyszerre teszik le az ételt az asztaltársaságnak, és ha kell, másfél méteres borsőrlővel ízesítik az ételed. Szerencsére a Medici nemcsak ennyi: van itt nagy, drága, jól működő konyha, egy olyan csapat, amelyik megjárta a világot, hogy a legjobbat tudja Veszprémben nyújtani. Remekül elkészített húsok, jól kitalált kompozíciók, és a legjobb desszertek: a csúcs közelében járunk.

Kistücsök - Balatonszemes

 

A legenda. Ahova csak úgy leugranak Budapestről vacsorázni egy jót. Amit Csapody Balázs és Jahni László együtt összehoztak az elmúlt húsz évben, azt tanítani kellene. Egész évben nyitva tartó éttermet alapítottak egy olyan környezetben, ahol mindenki három hónap alatt akarta megszedni magát. Folyamatosan tanultak, és hiába vannak a csúcson, most is minden szabadidejükben a legjobb nyugati konyhákat járják, hogy tapasztalatokat szerezzenek. Aztán amikor hazajönnek, nem mindenféle garnélát meg albán hegyi kecskéket kezdenek el szeletelni a konyhában, hanem a legjobb balatoni alapanyagokat. Hihetetlen munka volt felépíteni azt a termelői összefogást, ami garantálja az állandó jó minőséget, de megérte: a Kistücsök nemcsak ügyesen és bátran kísérletezik ezekkel az alapanyagokkal, de a végeredmény szinte mindig hibátlan. Ha csak egyetlen étterembe mehetsz el, ez legyen az, főleg, hogy bőven találsz a déli parton olyan sztárolt éttermet, ahol nem fizetsz lényegesen kevesebbet, csak épp értékelhetetlen fagyasztott moslékot hoznak ki a konyhából. A Kistücsök viszont más, stabilan a legjobb étterem a Balaton körül, és az országban is a toplistán a helye.

A legjobb éttermek a Balatonon Tovább
Címkék:balaton étterem legjobb

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr885438475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M. Úr 2013.08.09. 08:29:40

Jó összefoglaló, eddig a Szent Orbánhoz és a Kistücsökhöz volt szerencsém. Előbbinél annyi negatívum volt, hogy ottjártunkkor (június közepén) a három asztaltársaság is a tipikus sokat ivó, hangoskodó, otrombán ordítozó "vállakozói" réteg tagjaiból állt. Nem tudom, máskor is ez-e a jellemző törzsközönség.

A Kistücsöknél pedig illett volna a szöveggel nem teljes mértékben ellentmondó képet betenni. A szövegben épp azt emeled ki, hogy hazai, Balatoni alapanyagokat használnak. A képen meg ott mosolyog a lazacfilé...

Csalány 2013.08.09. 09:57:41

Tavaly nyáron 2x ettünk Bakos Attilánál.... ebből egyszer büdös volt a hal a halászlében, másodjára pedig mind a két rendelt étel az alsó középszert sem súrolta. A kártyás fizetéssel is voltak problémák....
Ha már Szigliget akkor inkább az Aranypatkó...

Captain Caveman 2013.08.09. 10:38:29

A Baricska ezek szerint újra nyitott, mert mi már gyerekkoromban is oda szoktunk járni (1985-87.
Akkoriban is az volt kb. az egyetlen értelmezhető hely Füreden.

2013.08.09. 10:56:17

Szívesen olvastam volna az árakról, hogy eldönthessem, halandó emberként ezen helyek közelébe mehetek, vagy maradjak a lángososnál a parton.

telkoe 2013.08.09. 11:01:57

@shitgun: pl kistucsok.hu/etlap
Ha parti langosos aron akarsz enni akkor egyszerubb a parti langososnal maradni....

230e 2013.08.09. 11:04:04

"Balatonfüreden a közelmúltig egyáltalán nem volt komoly vendéglő"
Borcsa, Balaton szerintem nem rosszak.
A Koczorban is egész jó kaja van (igaz nem orbitális választékban, de akkor is)

Csárdákat messze elkerülném, mert a cigányzene-panoráma, és a buszos turisták jelenléte még nem jelent minőséget.
Bár most olvasva, hogy újranyitották, lehet hogy megér egy próbát.

gh14 2013.08.09. 11:17:10

Hát elég szegényes.
Veszprémet nem biztos, hogy a Balatonhoz sorolnám, az elején meg azok a zsíros húsok meg annyira nem vonzóak - nekem. Bár lehet, hogy csak a képek minősége miatt nem jön át.

mojoking77 2013.08.09. 11:22:01

@shitgun: Szeremley Huba (Szent Orban), Kistucsok, ket fos tarsasagnak, leves foetel desszert + udito vagy egy pohar bor, ugy 12-13000 Ft. Hogy most ez sok vagy sem, kinek mit jelent az atlag halando fogalma... Hubanal amugy eddig egyszer ettem szornyut (illetve ra harom hetre apam ugyanazt es ugyanolyan rossz volt) az a baconbe tekert mangalica (hmmm, talan belszin). Nos az szornyu. Viszont a tobbi szenzacios. A Kistucskot meg annyian bemutattak a kulonbozo blogokon, hogy ahoz tenyleg nincs nagyon mit hozzafuzni...

2013.08.09. 11:24:52

@telkoe: @telkoe: nem parti lángos áron akarnék enni, csak arra lennék kíváncsi, hogy két ember mennyiből tud bekajálni ezeken a helyeken, 10 alatt, 10 fölött, 20 alatt, 20 fölött, ilyesmi.

2013.08.09. 11:26:59

@mojoking77: oké, közben meg is néztem a tücsköt, az nem vészes, nem járok ilyen helyekre, valahogy azt hittem, egy víz kétezer, egy leves öt, valami húscafat meg tíz.

determ 2013.08.09. 11:37:27

A cikkírónak üzenem, hogy akkor írjon cikket, ha már tényleg végigjárta a balatoni éttermeket.

A Kistücsök az átalakítás óta pont olyan, mint bármelyik Budapesti "elitnek látszani akaró" tucatétterem. Azóta már nem éri meg lemenni oda, mert pont a lényegét vesztette el.

Cserébe például kimaradt a Majtényi Présház, aminek a konyhája és a környezete is a nettó "nemsemmi" kategória...

Talán a címmel is lehetne kicsit szerényebben bánni, főleg tapasztalat nélkül.

mojoking77 2013.08.09. 11:39:26

@shitgun: Jarj neha. Jol tud esni az embernek egy kis kikapcsolodas, es olyan etelek, amit nem eszik minden nap.
Azmugy az altalad emlitett arak otthon elvetve,egy ket helyen fordulnak elo..(nagyon gondolkodok, de meg egyszer sem talalkoztam veluk.. talan a 10 000 koruli steak a Pampasban. Az sem eri igazan meg, barmennyire finom is) A legtobb eddig amit fizettunk ket fo reszere vacsoraert, az par eve volt a Nobu-ban 47000 Ft, mondjuk az tartalmazot tegy uveg bort is, de nem valoszinu, hogy meg egyszer mennenk. Pesten egy jobb etteremben, ket fo reszere 20 000 Ft meg sok is kell, hogy legyen...

Rebelde 2013.08.09. 11:45:29

Révfülöpön a Mákvirág is remek szerintem

mojoking77 2013.08.09. 11:46:03

@determ: Nyugi. Pentek van, nem kell rogton izombol ramozdulni valamire, csak mert neked mas a velemenyed. Irj jobbat, ahelyet, hogy a cikkirot basztatod. Kellemes hetveget...

2013.08.09. 11:46:06

@mojoking77: a kezem törném le, ha éttermi vacsorára 47-et dobnék ki:) Az már egy ütős hajtókar a biciklimre! Sajnos (de lehet, hogy nem), nem vagyok nagy étterembe járós, engem a kaja nemigen köt le, odafigyelek, hogy jó minőséget, rendes ételt egyek otthon és a melóban, de az éttermet valahogy mindig pénzkidobásnak találtam.

2013.08.09. 11:48:47

@mojoking77: a franc, elveszett a kommentem. Szóval azt írtam, hogy a kezem törném le, ha 47-et adnék egy vacsoráért, azért már ütős hajtókart kapok a biciklimre:) Én nem vagyok nagy étterembe járó, nincs rá motivációm, szeretem a jó és jó minőségű kajákat otthon, de az éttermezés nem vonz.

2013.08.09. 11:50:23

Na most meg ott van. Blogmoci mongyá le.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2013.08.09. 11:54:09

Veszprémet nem sorolnám a Balatonhoz - bármennyire is közel van -, semmilyen szempontból sem, viszont nem csak két jó étterme van.
Ha viszont már Villa Medici: én ott sokkal inkább a Nosztalgia Kisvendéglőt emelném ki.

A két veszprémi étterem helyett Káptalanfüreden a Határ Csárdát említeném meg a közelből.

Rebelde 2013.08.09. 11:55:47

@shitgun: ha drágán eszel rosszat, rossz kiszolgálással, akkor valóban pénzkidobás egyébként meg remek tud lenni, hogy kiszolgálnak kellemes környezetben, finom étellel itallal

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2013.08.09. 12:11:30

Ha kevésbé elit kategóriából is választhatunk, akkor a kővágóörsi Káli vendéglő is nagyon jó volt pár éve. Friss tapasztalata van esetleg valakinek?

Bogas 2013.08.09. 12:12:08

A Chianti??????????????????????????

Basszus, kétszer voltam ott. Először 47 percet kellett várnom a főételre, pedig messze nem volt teltház. Na, akkor úgy voltam vele, hogy ha többet. Évek múlva adtam még egy esélyt: akkor már 35 perc alatt sikerült abszolválni a feladatot, de valahogy ezzel sem nyűgöztek le. A Chianti szerintem túlértékelt és túlárazott!

Azon viszont meglepődtem, hogy a csopaki Szent Donát nincs az első nyolcban.

mojoking77 2013.08.09. 12:29:59

@shitgun: Haat, mi is szivtuk a fogunkat... Foleg, hogy a ket oras vacsora utan be kellet menni a Karacsonyi vasarra a Vorosmarthy terre mert ehesek maradtunk... :))

mojoking77 2013.08.09. 12:32:48

@mojoking77: nem vagyok biztos, hogy h-val irta az oreg..:)

Bogas 2013.08.09. 12:39:43

Kiváncsi volnék arra a bizonyos "NAGY LISTÁ"-ra ami az összes letesztelt vendéglőt felsorolja...

Faluvégi Balázs 2013.08.09. 12:40:30

"elcsíptük a pletykékat, beszéltünk a helyiekkel" :)

Bármelyik Balatonról szóló listát, újságcikket, blog bejegyzést, stb. nézed meg, ugyanezek a helyek vannak rajta. Nyilván nem véletlenül, de azt kétlem, hogy olyan nagy kutatómunkát kellett volna végeznetek, mint a próbáljátok sugallni. Szeretem a blogjaidat, de a sértés minden szándéka nélkül, nagyon gyenge a szöveg, amit az elején előadtál.

PárnaHayder 2013.08.09. 12:43:48

Kistücsökben ettem tavaly életem legszarabb harcsapaprikását.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.08.09. 12:46:34

@mojoking77: Pesten tapasztalatom szerint a jobb helyeken 15-30 ezer között van 2 főre egy vacsora és még csak nem is a legdrágább éttermekben.
Mondjuk ebben legalább 3 fogás, hozzájuk 2-3 pohár bor, ásványvíz, tea-kávé és szervizdíj van benne.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.08.09. 12:50:59

Ha Veszprém ott van a Balaton partján, akkor a vízhez közelebb fekvő Visz is benne volt a tesztben?

230e 2013.08.09. 12:56:07

@Faluvégi Balázs: A "beszéltem a helyiekkel" erre mindig felkapom a fejem. A helyi lakosok - bármilyen furcsa - nem járnak sokat étterembe. Otthon főznek, és otthon vagy a munkahelyük közelében vacsoráznak, így kevesebbszer mennek (a nem olcsó) étterembe ebédelni, mint az ott nyaralók. Ugyanúgy, ahogy nem tudom megmondani balatoniként amikor megkérdezik hogy tudok-e egy jó szállást (hiszen nem szállok meg a szülővárosomban), éttermet sem biztos hogy jót mondok, mivel nem járok oda annyit, hogy megfelelően mondjam azt, hogy biztosan mindig jó ételt adnak. Az éttermek nagy része szezonálisan működik, amit tavaly, tavalyelőtt jó volt, az lehet hogy idén egy sz... lesz.

Alfréd76 2013.08.09. 12:59:20

Kővirágban kétszer voltam, egyszer nagyon jó volt, másodszorra tragikus. De valahogy a második alkalommal is az volt az érzésem, hogy ér a hely még egy esélyt. Kistücsök túlsztárolt, csalódás.

Ami nekem begyere: Szent Domonkos vendéglő Várvölgyben. Kiváló rostélyos, gánica (dödölle), libamáj, miegymás. Mindenképpen a listán a helye.

mojoking77 2013.08.09. 13:07:48

@Étteremkritikus: Nos igen, en is ugy tapasztaltam ,hogy ket pohar Solus pl elegge meg tudja dobni a szamlat a vegen... :) Evente egy ket alkalommal jarunk el otthon etterembe, akkor altalaban nem ssoktunk az arral foglalkozni, de ha az ember nem szorja a penzt, es nem leteleme a Kobe marha, 20 korul meg szokott az allni. Plusz bor persze, mint emlitettem az elejen...

Bor Gergely · https://www.facebook.com/magyar.startup.kozosseg 2013.08.09. 13:25:18

+1 a várvölgyi Szent Domonkosnak. (Várvölgy, Kossuth Lajos u. 40.)

www.donmarcello.hu/?p=121

jog-ász 2013.08.09. 13:28:51

csopak vígmolnár csárda- aki nem rongyotrázni hanem jót kajálni akar
füreden borcsa- főleg télen, ragyogo napsütésben balatonra nyiló üvegablakokkal!

moophlander 2013.08.09. 13:53:19

A keszthelyi "JÓBARÁT" és a "TOMPOS" a Balaton körüli legjobbak között vannak! A balatonszentgyörgyi "CSILLAGVÁR étterem" pedig a "jót, sokat, nagyon olcsón" de csak ha ráérsz! :)

Totyasrac 2013.08.09. 14:18:46

No meg ha egyszer valami mást is kipróbálna a szerző, mint amit már mindenki megírt, és a déli parton jár: Anno Taverna Szárszón (www.annotaverna.hu/). Hosszú évek óta járok oda (nem csak nyáron), sosem kellett még csalódnom semmiben.

bl4ze 2013.08.09. 14:27:00

Balatonfőkajár :
Cserki Fogadó,Vendéglő

Teljesen jó, ízletes kaják korrekt áron.
Csak ajánlani tudom!

cserki.tripod.com/

cserki.tripod.com/kepek/panzio1kerthelyseg.jpg

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.08.09. 14:49:23

Almádi (Káptalan): Határ csárda
Csopak: Szent Donát, Vígmolnár

A Chianti régebben (6-7 éve) elég tré volt (drága, kevés, szar szavakkal lehetett jellemezni a kajákat). Azóta ennyit javultak volna?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.08.09. 14:54:29

Kenese: Nádas csárda.
Egyszer kurvafinom libát ettem ott Márton napok környékén. Ez vagy 4-5 éve volt, azóta sajna nem jártam ott.

Egyébként általánosan az a véleményem, hogy lehet jó ár-érték arányú, igényes éttermeket, vendéglőket találni a Balaton partján. szóval hülyeség ez a lista, mert ezek csak a sztárolt helyek. Kapásból tudnék 10-15 olyat mondani, ahol már jártam, és rohadtul nem bántam meg hogy ott ettem, sőt.

Mészáros Laci 2013.08.09. 14:59:17

Balatonakarattya, The Spoon. Nem olcsó, de teljesen rendben van. (Jómódú) családosoknak ajánlom, a gyerekek egész délután elvannak a bejárathoz épített játszóházban.

Karcolt lendület 2013.08.09. 15:01:32

@Bogas:
A hosszú várakozás ilyen helyen nem azt jelenti, hogy szar a konyha, hanem hogy nem a fagyasztóból szedtek ki valami előre elkészített cuccot és melegítették fel.

@230e:
A Balaton étterem Füreden forgalomra komoly és legalább nagyobb csalódásoktól megkíméli magát az ember vele, de különösebben nem jó: lehetőleg mindent kirántanak vagy liszttel besűrítenek, megtömi az embert, de túl jó szájízt nem hagy. Akkor már inkább mellette egy velős pirítós.

A Kistücsök Szemesen nagyon jó volt, mikor ott jártunk. Csak akkora adagokat kaptunk, hogy desszertet már nem tudtunk rendelni, pedig szerettük volna megkóstolni. :-)

♔batyu♔ 2013.08.09. 15:10:54

Rendszeresen eszem a déli parton és amit írsz, marhaság. Voltam a Kistücsökben is, nem rossz, de a legjobbnak túlzás nevezni.

Ha halászlét, halételt akarnék enni,(ez aztán nem garnéla), nem is kell messze menni Szemesen, Kikötő mellett a Hal Álom. Olcsó, kockás abrosszal és iszonyúan pörög, ami halételeknél nem uccsó dolog.

10 éve amúgy bárhol ettem a balcsinál, nem csalódtam, akár strand, akár kinti étterem, büfé. Egyes büfékben a kedvezményeket a sört érintő kedvezményeket viszont lenyelik.

Veszprém, ugyan nem balaton, de azt is végigettem.

Az említett 2 étterem szerintem is az ország legjobbjai között vannak, érdemes kipróbálni, mert nem sznob helyek, tényleg úgy kelsz fel az asztaltól, hogy megérte. Amúgy lejjebb a téren bárhová be lehet ülni.

A kollégium utcájában másik kettő is van, na ezeket inkább hagyjátok, olcsók, de nagyon gagyik, gondolom, ezeket a diákok eltartják.

Fragola 2013.08.09. 15:38:11

Ha Veszprém is Balaton, a Nosztalgia is kiváló, ha Balaton, akkor Chateau Visz is remek.

Mécsvilág 2013.08.09. 15:44:54

aki azt mondja, hogy két jó étterem van Veszprémben, az még soha nem járt itt. Ráadásul éppen a napokban kapta meg az Oliva a Kék Szalag díjjal párhuzamosan a nívódíjat. A TAPÓ Fogadóról már nem is beszélek! Aki e cikket elkövette, szerintem csak hírből ismeri a Balatont és éttermeit! Van szerencsém kimondott jó éttermeket, kiskocsmákat, pincéket ismerni a régióban. Ha nekiállunk egy ilyen cikknek kedves "újságíró" kollega, akkor először menjünk el valóban egy körútra és ne csak ad hoc jelleggel, hogy Veszprémben leszállunk a pesti buszról, aztán idekapok-odakapok alapon valamit vartyogok a témáról. A cikkben szereplő jó helyek persze nem tehetnek a szakújságírás dilettantizmusáról, le a kalappal előttük, de nem biztos, hogy a felsoroltak a legjobbak!

Bogas 2013.08.09. 15:49:51

@Karcolt lendület: Nem mondtam, hogy szar a konyha, de ha már toplista, akkor a lehető legtöbb faktort vegyük figyelembe. Ebbe szerintem az is beletartozik, hogy ésszerű időn belül hozzák-e az ételt.

nika01 2013.08.09. 15:51:45

@Faluvégi Balázs: Igazad van, és hozzátenném, szerintem a "helyiek" általában nem járnak helyi, turistákkal teli étterembe! Erősen blognak álcázott reklámnak tűnik az egész!

Mécsvilág 2013.08.09. 15:55:25

Itt élőként mondok jó helyeket:
Alsóörs: Hotel Laroba - Kimondottan elegáns hely, egész évben nyitva van, az árfekvése elég magas viszont!
Alsóörs: Família Vendéglő. Igazi kockás abroszos hely, baráti árakkal, gyors kiszolgálással. Ajánlom a rántott pontyot és a cigánypecsenyét!
Alsóörs - Arany Nádas (szezonális hely, helyi tulajjal) Kutasi Jani és felesége, Ildikó nemzetközi tapasztalatokkal bátran nyúlnak az ízekhez. Finom levesek, izgalmas saláták. Kedves hely!
Lovas: Sarok Borozó (szezonális!) naponta 17-23 h között. Igazi pince, sültekkel, grillekkel, óriási adagokkal, kedves családi kiszolgálás, hihetetlen szolíd árakakal!
Balatonalmádi: Porció. Régi hely, egész évben nyitva. Hagyományosan magyar konyha, közepes árfekvés
Balatonalmádi-Káptalanfüred: Én is nagyon javaslom a Határ Csárdát, egész jól felfuttatott hely
Balatonfüred: Sok helyet javasoltatok, én hozzáteszem Balatonszőlős felé Brenner Árpi szezonális Franciska Grillkertjét! Árpi adagjai aztán döbbenetesek, a németek, dánok nagyon szeretik a helyet, de sok magyar is megfordul itt!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.09. 16:34:32

@telkoe:

"Ha parti langosos aron akarsz enni akkor egyszerubb a parti langososnal maradni...."

Időnként azért megdöbbenek, hogy a parti lángososnál egy sima fokhagymás ára vetekszik egy pincéres zónapörköltével.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.09. 16:43:42

@panaszmuki:

"A két veszprémi étterem helyett Káptalanfüreden a Határ Csárdát említeném meg a közelből."

- Ha jól tudom, régebben ők csinálták a Piroska Bár-t Füreden a strand sarkában, valamint a Brázay kerten levő strandot is.

.

.

Részükre szolgálati közlemény:
Lacikát üdvözlöm és üzenem, hogy az én Lacikám idén már érettségizett, valamint azt a szomorú hírt is, hogy az a kedves asszony, aki dicsekedett, hogy milyen fiatal és már nagymama, sajnos nincs már köztünk.

Olyan guszta sült virslit, mint a Brázayban, azóta sem láttam még sehol.

Pollen · http://indafoto.hu/pollen 2013.08.09. 17:11:59

@M. Úr: Hülye Úr! Nem hallott még a balatoni lazacról? :)

acsebacsi 2013.08.09. 17:16:51

@Pollen:
Jó barátok a hekkel, gyakran együtt bandáznak.

♔batyu♔ 2013.08.09. 18:20:25

@Mécsvilág: Olívában kétszer is voltam, pedig nem olcsó, igen jó az a hely. Az tényleg az ínyenc kategória.
süti beállítások módosítása