A legjobb balatoni halsütő nyomában: Sió halsütő

A legjobb balatoni halsütő nyomában: Sió halsütő

Óriási kockázatot jelent a Balaton partján, hogy megfelelő helyismeret, vagy mondjuk az I love Balaton segítsége nélkül könnyen tragédiába torkollhat egy elsőre ígéretesnek tűnő szituáció. Két éve történt, hogy itt, a siófoki Vitorlás utcában váratlanul megéheztem. A Balaton egyik legoptimálisabb pontján, hiszen itt van a Sió halsütő, amit sokan az egész környék legjobb halsütödéjének tartanak, erről viszont én akkor még nem tudtam, ezért inkább a közelben található hamburgereshez mentem. Ez körülbelül olyan, mintha Monica Bellucci nyújtaná a karját, de te inkább Steve Buscemit ölelnéd magadhoz.

Lényeg: most már tudom, hogy ott van a Sió halsütő. Sőt, Huszár Lászlót is ismerem, aki ugyan csak néhány éve nyitotta a helyet, de a családja már közel egy évszázada a vendéglátóiparban dolgozik. Generációk váltották egymást a siófoki hotelekben, éttermekben, Huszár úr is egy hagyományos konyhán volt szakács, aztán megunta a munkát, hogy nem lehetett a maga ura, meg hogy nem mindig tudta azt a minőséget hozni, amit elvárt magától, így megnyitotta a saját helyét. A Huszár-család kiszabadult a siófoki alkalmazotti státusz évszázados öleléséből!

Azóta legendás lett a hely. Ennek több oka van: egyrészt a tulajdonos szakértelme. Másrészt az odaadása: szinte csak friss balatoni halakkal dolgozik. Egyébként nem neheztel azokra, akik hekket árulnak. "El tudja képzelni, hány perc alatt tűnne el a tó halállománya, ha kizárólag balatoni halat ennének a turisták? Hekk nélkül üres lenne a Balaton" - mondja, és elég gyorsan belátom, hogy tulajdonképpen igaza van: a hekk a balatoni halak megmentője.

Na de térjünk rá a halsütőre, ami persze egyáltalán nem tűnik exkluzívnak, sőt, első ránézésre olyan, mint akármelyik társa a Balaton környékén, és ha az elkeserítően rossz ipari kenyérből, vagy a szintén kevés boldogságra okot adó sült krumpliból indulunk ki, akár el is menekülhetünk a helyről.

Pedig ennél nagyobb őrültséget el sem követhetnénk. Például mert az 1100-1400 forintért árult halászlé remek. Tele van hallal, de milyen jóval, és bár a lé lehetne valamivel sűrűbb, a fűszerezés annyira eltalált, hogy feledteti a kenyeret, meg a a többit.

Pedig ez még csak a bevezetés, mert a fogasfilé és a süllő még ennél is sokkal jobb. Nincs mese, ez jórészt az alapanyagokon múlik: ha friss a hal és nem rontod el, jó lesz a végeredmény. Márpedig Huszár úrtól friss, balatoni halat kapsz, a fűszerezés visszafogott, ami ilyen körülmények közt pont megfelelő, a panír szép házi, itt-ott nagyobb darabokkal, a sütés időtartama meg megfelelő: a végeredmény se nem száraz, se nem nyers, csak hibátlan.

Nézzétek ezt a gyönyörű húst, azt Isten szerelmére:

A Sió halsütő nem olcsó, de tényleg kiváló hely, és ha a környéken jártok, legalább egyszer próbáljátok ki. Imádni fogjátok.

Sió halsütő
Siófok, Vitorlás u. 1-3.
Tel.: +3620363-3470

Csatlakozz az I love Balaton 410 ezres facebookos csoportjához, hogy garantáltan megtudd, hol vannak a legmenőbb helyek a tó körül, és nem maradsz le a legfontosabb hírekről, eseményről sem. Készülj fel a nyaralásra velünk!

A legjobb balatoni halsütő nyomában: Sió halsütő Tovább
Címkék:gasztró siófok

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr326659199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.