Siófok ősszel is szuper szórakozás - A legjobb programok

Siófok ősszel is szuper szórakozás - A legjobb programok

Lejuthatsz Siófokra fogalom nélkül, és eltölthetsz ott úgy néhány napot, hogy a strandon és a Petőfi sétányon kívül nem is néztél meg semmit (mondjuk azt meg ilyenkor pont nem érdemes), de dönthetsz úgy is, hogy kifacsarsz mindent a déli part legfontosabb településéből, és emlékezetes napokkal készül az őszre. Mivel az elmúlt hónapokban végigettünk, próbáltunk, néztünk, úsztunk mindent a környéken, elég jó közelítéssel tudunk tanácsot adni arra, hogyan hozd ki a legtöbbet az itt töltött napokból. Ráadásul ősszel már a rettenetes turistaáradattal sem kell megküzdeni és a szállodák is masszívan akcióznak, miközben bőven lehet még 20 fok fölött a hőmérséklet.

Kezdjük a szállással: ezt vagy megoldod haveroknál, olcsóbb panziókban, vagy választasz egy négycsillagosat, amivel tele van a környék. A parttól távolabb, a vasút mellett van a Best Western, ami az elhelyezkedését leszámítva elég jó a hely: minden szoba más stílusban van berendezve, az étel és a wellness jó, utóbbiban este pucéran is mulathatsz, ennél jobban fogalmunk sincs, mivel lehetne csábítani egy medencés orgiára.

A Mala Gardennek nincs saját wellnesse, de a hotelek közül kábé az egész környéken itt adják a legjobb ételt, a szobák nagyon hangulatosak, és a part mellett, a Petőfi sétány közelében van a hotel, szóval ennek a helynek jár az I love Balaton-tipp.

És ott van a Prémium Panoráma, nem túl nagy szobákkal, de kellemes, tágas közösségi terekkel, figyelmes wellnessel, meg a Hotel Residence, amit pont most újítottak fel, tágasak, kellemesek, megjegyezhetők a szobák, nagy a wellness, és néhány egészen kitűnő fogás is van a vacsoránál. A Jókai Villa meg igazi nagypolgári közeg, semmi sem illik jobban az őszhöz, mint ez a hotel.

DSC05313.JPG

Ha enni akarsz, választhatod az olcsóbb árkategóriát, ebben a mezőnyben messze a legjobb választás a Széplaki lángos büfé, ahol nemcsak Siófok, hanem az egész Balaton egyik legjobb lángosát készítik, bár ilyenkor már csak elvétve vannak nyitva, érkezés előtt érdemes hívni őket, a link mögött ott van a szám is. A sztori mindenesetre frenetikus: Erzsi néni milliós tételt fizetett a titkos receptért, de megérte, mert a végeredmény fokozhatatlan (túrós-barackos palacsintát is egyetek, az Isten szerelmére!). A közelben van még a Kremánék, ami egy elég jó halsütő, főleg, ha elkerülöd a pangáziuszt, és a balatoni halakra koncentrálsz, de Siófok központjához valamivel közelebb ott van a Sió halsütő is, ami meg talán a legjobb az egész Balatonon, és ami egész évben nyitva van.

P1200475.JPG

Ha többet költenél a kajára, ott a mirelit-vonalon mozgó Öreg Halász, ami olyan távol van a csúcsgasztronómiától, mint Siófok-külső Lyontól, de aki egy rántott húst akar, mindennel megtöltve, ide menjen. Ennél valamivel feljebb pozicionálja magát a Bárka Grill, ami szintén a hagyományos fogásokra épít, de megjelenik némi mediterrán beütés is. Ez se csúcsétterem, de Gault&Millau-tesztelőnek kell lenned ahhoz, hogy igazán húzd a szád. És ott van a Mala Garden étterme is, ami már a jobb fogások felé kacsingat. Bónusz: a Kistücsökbe sokan Budapestről, vagy az északi partról is átjárnak, Siófokról viszont 15-20 perc alatt ott vagy az autópályán, ha valami igazán jót akarsz enni, irány Balatonszemes!

Ha van szállásod, jól is laktál, jöhet a szórakozás. Ott van például a Víztorony oxigénbár, ahol tiszta oxigénnel frissítheted fel magad, miközben a torony elfordul a lábaidnál heverő város felett. Vele szemben meg ott a pláza, ahol a Balaton legjobb mozijában nézheted meg az aktuális filmeket. Vagy pattanj át Szárszóra, ahol olyan ízléses és érdekes József Attila-kiállítás van egy monumentális, erős emlékművel, hogy az is élvezni fogja a látogatást, akit különben hidegen hagy a költészet.

DSC06100.JPG

Aztán, ha kicsit rosszabb az idő, vagy csak unod a napfényt, elmehetsz a térség egyik legjobban felszerelt élményfürdőjébe, a Galériusba, ahol tucatnyi medence, szauna, és egy élménycsúszda vár rád. A legnagyobb hotelek wellnesével is versenyképes, sőt, a többséggel szemben kiütéssel győzne. De ha jó az idő, menj inkább a  Zamárdi kalandparkba, ami garantáltan megizzaszt, de közben végig nagyon jól szórakozol.

P1200191.JPG

Jó pihenést kívánunk, és ha van még néhány tuti tippetek, ne hallgassátok el, pörögjenek a kommentek!

Siófok ősszel is szuper szórakozás - A legjobb programok Tovább
Címkék:siófok helyszínek

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr386654839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.09.29. 15:40:46

Az említett Best Western wellnessről képeket követelek! Pina&Csöcs lendíti fel az ipart! Remélem a fiatal nyári diákmunkáslányok is pőrék :D

Pamuk 2014.09.29. 20:20:23

Siófok nyáron is Gagyi. Másképp mondom, az igénytelenség és a magyar butaság városa.
Maximum a sznobok gyülekezőhelye. Ősszel még rosszabb.
Amúgy erős pr szaga van a cikknek.

Netuddki. 2014.09.30. 08:50:02

"az étel és a wellness jó, utóbbiban este pucéran is mulathatsz"

Annyuk picsáját! Már így is tiszta kupleráj ez az ország...