Balatoni piackörkép: Káptalantóti - híres, eklektikus, zsúfolt, útkereső

Balatoni piackörkép: Káptalantóti - híres, eklektikus, zsúfolt, útkereső

A Káptalantóti piac egy modern Toldi Miklós történet női sztárokkal újragondolva (divatos a forma Hollywoodban is), barátságokkal, összetartással és állandó küzdelemmel a "rókalelkű bátyjakkal", vagyis a mindenféle rendelkezések betartását számon kérő hivatalokkal.

A történet ismert. Az új évezred első éveiben jártunk. Harmathy Ildikó nehezen találta a helyét a Balaton-felvidéken. Éppen közeledett az évezred első komoly gazdasági világválsága, az emberekben nem tombolt a vásárlási kedv. Pettenkoffer Viktóriának sem ment túl jól, pedig a sajtjai ízletesek voltak. Ekkor jött Ildikó közösségteremtő gondolkodása. "Hozd ide a sajtjaidat, majd én árulom, hátha elmegy néhány. (Ez sem egy hivatalbarát gondolat). Elment néhány. Aztán több." Majd 2007-ben elindult a Liliomkert.

hintas1.jpg

Ezt a hintát például minden Liliomkertjáró ismeri, akinek gyereke van, vagy akinek el kellett már szökellnie az útjából. Egyszerű szerkezet, nyilván nem előzte meg a létesítését közbeszerzés. Itt bújik meg a piac titka. Ildikó és az itt árusítók alakították ki a kinézetét. Semmi túlgondolkodás, nyilván megvolt az első néhány házikó, aztán a többi oda került, ahová értelemszerűen kerülhetett, legalábbis én így gondolom.

agaboga.jpg

Vannak utcák, sorok, de egy ilyen laza, növényes is simán belefér. A meghatározó árusok megmaradtak, és a színvonalat is megtartották. Nem fogom most újra végigsorolni őket, méltán közismertek.

petten.jpg

Ez itt Pettenkoffer Viktória - az egyik alapító - standja. Mint látható, az évek során, hosszan megtervezett marketingtevékenység következtében készült el az új tábla.

ecetek.jpg

Susanne Daucher ecetei. A képen nincs rajta az ecetgazda. Nem véletlenül. A nevetése, a kisugárzása nem tudna a képen átjönni, személyes tapasztalat szükségeltetik. 

kolbi.jpg

20180805_094522.jpg

Személyes kedvencem a Lacikonyha. Az a helyzet, hogy a nagymamám pont ilyen ízű főzelékeket készített, ilyen állaggal, ilyen lábosban. Nem bio, csak jó! Piackaja!

gablis.jpg

Azért a fintorgók is kapnak ezt-azt. Például jó kávét sütivel.

20180805_095345.jpg

A Liliomkert sokakat arról győz meg, hogy ők remek sütiket készítenek, és ezt meg kell mutatniuk a világnak. Közülük jó néhányan valóban zseniálisan sütnek, másoknál viszont fogyasztás előtt egy kóstolás életmentő lehet. Ezt a pogit például meg kellett volna meóznom. Szerintem sóíze volt, más íze meg nem volt. 

parasztburger.jpg

Az Istvándy pince melléküzemága mangalicákkal hódít. Ha valaki még nem evett volna paraszt hamburgert...

szalonnalekvar.jpg

...az ilyen összetevőkre számítson. A szalonnalekvár egy furmányos szóösszetétel. Jó kis lilahagyma chutney mangalicaszalonnával bolondítva. 

20180805_094105.jpg

Akinek ez nem jön be, annak az erotikusan felvezetett sült kolbászt javaslom.

odorsajtok.jpg

Itt Ódor úr készül a sajtok szelésére. Nála mindenki kóstolhat, aki végigállja a sort. Villan a sajtszeletelő, és máris lehet ízlelni, elemezni. "Ennek a két sajtnak kicsit más az íze. Nagyon finom, de nem ugyanaz", mondja a pallérozott nyelvű vásárló. "Uram, Önnek igaza van" - így Ódor úr! "A nejemmel mi is sokat töprengünk az okokon. Adhatok valamelyikből?" "Mind a kettőből!" Ódor úr újdonsága a juhvaj. Emberek, kóstoljatok juhvajat! Hidegen is kenhető, krémes, nálam otthon abszolút sztár.

juhturo_vege.jpg

Ha valaki nem kel fel időben, ezt látja a juhtúrós kübliben. Az alját!

Ódor úrral aztán az elemzést is elkezdjük. A helyzet a következő: A látogató egyre több, a bevétel (bár jó) viszont nem nő. A Liliomkert turistalátványosság lett. A tömeg 10 óra tájban nehezen tolerálhatóvá válik. Az emberek hömpölyögnek, nézelődnek, a klausztrofóbiások előkapják mentőzacskó készletüket. A nap a piac fölé érkezik és süt. A turisták kocsiba pattannak és meglátogatják a környék ínyenc éttermeit, kávézóit. Úgy tűnik, hogy a Liliomkert az egész régió virágzásához biztosít muníciót, viszont a "Bezzegpiac" kissé megrekedt.

Harmathy Ildikó is érzi a problémát. Útközben csípem el, nincs ideje, úgy teszek, mintha nekem se lenne. De azért megyek mellette egy kicsit. "Évek óta tudom, hogy ki kell találni valamit. A piac megtelt. Ezért kell a szövetkezet. Meg a kávéház Diszelben. Újra nyitottam. Ott még főzök is. És kaphatóak a legjobb árusaim portékái. Új platformok kellenek, nem még egy piac." És a másik piac? "Arról nem beszélnék."

Az a helyzet, hogy Káptalantótiban nem egy piac van, hanem már három. Ildikó csatározása a hivatalokkal odáig fajult, hogy területe egy részét elvesztette. Ezen a részen pedig egy másik piac nyitotta meg kapuit, rásimulva a Liliomkertre. Aztán az egyik ott árusító vendéglátós vett magának egy területet, és ott megnyitotta a harmadik piacot. Kihagynám most a gazdasági elemzést, nyilván azért, mert nem értek hozzá. Hozzáértők szerint a helyzet kialakulásában Ildikó is, a nehezen végrehajtható rendeletek is hibásak. Az viszont biztos, hogy a látogatók nagy részének fogalma sincs arról, hogy egyszerre három piacot látogatott meg.

piacok.jpg

Biztosan látjátok, hogy a Liliomkert felirat a háttérben húzódik meg. Ez itt két piac határa. Az új helyen is vannak izgalmas őstermelők, színvonalas termékek, nem éreztem kidobott időnek, hogy végigmentem a kialakított sorok között. A koncepció viszont más. Sok minden belefér. Vége az ártatlanságnak...

zoldsegszeletelo.jpg

Itt van rögtön a piacok állandó szereplője, a csodagyalu. Innen sem hiányzik immár. És a sok káposzta és répa kilapított egy fafarkast.

csetresz.jpg

Mindenkinek felhívom a figyelmét a jaffaporra. Ezt a mai fiatalok nem ismerik. Az első gyanús - ételszínezékből és ízfokozóból - álló poradag még simán kijön a műanyag üvegcséből, aztán viszont megtelik nyállal, és undorítóvá válik.

bologato.jpg

Bólogató kutyát a kalaptartóra? Vagy forradalmi vázát? Tessék venni, vinni!

lenin.jpg

A legdurvább stand. Jézus Krisztus és Lenin jól megfér egymás mellett, bár jobbról egy hős bányász, hátulról pedig egy horpadt mellű Kovács Margit utánzat is fenyeget.

A vendéglátóhelyek is kicsit mások. A langallós hely például hatalmas. Bemész a portájára, aztán hosszan mehetsz, nézelődhetsz, vásárolhatsz. Nem kóstoltam, de látványra ígéreteset mutatott. Csak olyan profi, vendéglátós látványt. Nincs az új piacokkal baj, csak a Liliomkert lélek tűnik el lassan. Nem kéne hagyni! A Liliomkert még mindig jó. De utat kell találnia!

Liliomkert és társai
Káli medence, Balaton-Felvidék
Badacsonytól és Tapolcától 7, Zánkától 13 km-re.
Nyitva tartás: vasárnaponként 8-15

 

Balatoni piackörkép: Káptalantóti - híres, eklektikus, zsúfolt, útkereső Tovább
Címkék:káptalantóti piac sütemény kecskesajt lacikonyha mangalica termelői piac liliomkert

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr8514176069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jovanotti 2018.08.19. 14:30:07

A Liliomkert már rég nem jó...Elsikkad, hogy a pogácsa sóízű, pedig ez a lényeg. Nemcsak az a pogácsa rossz, hanem sokminden más is. Nem tudom az elején volt-e sóízű pogácsa, de ma már sok van. Ráadásul az ára bicskanyitogató...Hogy ez a turistalátványosságnak, vagy a profitéhségnek köszönhető, azt nem tudom, de ma sajnos ez van. Paraszburger, meg kapjon be 20 centit, a pofám leszakad...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.19. 17:36:26

@Jovanotti: Egyszerűen kifejezve, beállt ez is a turistacsapda sorba. Egyre kevesebb az őstermelő aki a saját termékét árulja, és egyre több a kofa. Utol fogja érni a "lengyelpiac" szindróma...