Ez most a legjobb zsemlébe rakott étel Magyarországon

Ez most a legjobb zsemlébe rakott étel Magyarországon

Tudom, hogy erős állítással indul a cikk, de higgyétek el, alig akad olyan, aki több hamburgert, szendvicset meg hasonlót evett volna, mint én. Tekintsük ezt szakmai ártalomban, Budapesten az Egy nap a városban blog írása miatt zabáltam végig az összes hamburgerszerű ételt, a Balaton környékén meg az I love Balaton miatt.

Szóval ezek után mondom azt, hogy a Malackrumpli pulled pork szendvicse olyan magasságokban jár, hogy külön kategóriába kéne indítani.

Átéltem már ezt párszor, évekkel ezelőtt a Ring, majd a Zing hamburgerei voltak ilyenek Budapesten, aztán a Pesti Burger és Báré, végül a Pista bá gőzburgere: ezek folyton új rekordot állítottak be, olyan azonban még nem volt, hogy egy vidéki étterem iskolázza le a mezőnyt. Aztán jött a Budapestről a családjával vidékre költöző és ott biogazdaságot nyitó Járosi Tamás, aki néhány éve megnyitotta a Malackrumpli nevű helyet Füreden, tavaly beszerzett egy bbq füstölőt, hogy idén egy olyan kajával lépjen piacra, ami borít mindent.

Ő az la:

img_3818_1280.jpg

Bocs a béna fotóért, nem dolgozni mentünk, csak gondoltunk eszünk egyet a szakadó esőben is jó hangulatú helyen, aztán amikor kihozták az ételt, már éreztem, hogy baj, hogy nincs nálam a gép, a szagolásnál a balsejtelem fokozódott, ekkor legalább a telefonommal fotóztam, aztán az aggodalom a harapásnál ért a csúcsra.

img_3817_1280.jpg

Mert ez a pulled pork csodálatos. Jó a zsemle, jók a biogazdaságból hozott zöldségek, persze, tök jó a füstölt krumpli a tányéron, de ez az egész olyan szinten jelentéktelenné válik a hibátlan, ragú szerű húshoz képest, hogy nem is szeretnék ezeknél időzni. A kábé egy napos folyamatos, alacsony hőmérsékletű füstölés során puhává omló, jó minőségű házi sertéshús íze eleve karakteres lenne, de a Malackrumplinál még tovább dolgoznak rajta, hogy ami végül a zsemlébe kerül, az egyszerre legyen végtelenül omlós, nagyon is jellegzetes, mégis krémesen lágy. Ez a három dolog, de a háromból kettő legalábbis ki szokta zárni egymást, most viszont összejött a buli.

Ja, és a házi csokis desszert is az a kategória, ami menőbb budapesti és füredi éttermekben is megállná a helyét, érthetetlen, hogy rakják ezt össze a Malackrumpli kis konyhájában.

img_3819_1280.jpg

Mielőtt bárki kirendelne ezekből tízet, az árak kábé a minőségnek megfelelőek, szóval nem ez a Balaton legolcsóbb étterme, tízezret érdemes két főre számolni itallal és desszerttel, de ezért cserébe jól is laksz és közben olyat eszel, mint kevés hasonló helyen az országban.

Malackrumpli
Balatonfüred, Széchenyi út 28.
Nyitva: 12-24
Tel: 06 30-636-55-77

Ez most a legjobb zsemlébe rakott étel Magyarországon Tovább
Címkék:gasztró

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr238814386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

user friendly 2016.06.17. 19:06:57

két hete voltunk ott, akkor nem volt, pedig ezt hú de megkóstoltam volna! na, azért így is finomat kajáltunk, bár tényleg nem olcsó hely. az egész olyan, mint a fine dining és a romkocsma ötvözete. ha kívülről benéz valaki, tuti nem számít rá, hogy ilyen minőségű ételekkel fog találkozni.

SMFB 2016.06.17. 22:49:12

Pulled pork: Edinburgh, Royal Mile alja, almaszósszal - ott szerettem bele. Azóta bárhol, bármikor, sőt a családban is van olyan, aki ráteszi a szükséges egy napot egy születésnapi parti érdekében.

L. Péter 2016.06.18. 10:26:14

Jo pulled pork Pesten is van pár helyen. Es Pista Ba gozburgere szornyu volt, pedig miattatok kóstoltam meg.

Nbl 2016.06.18. 11:50:11

"Tekintsük ezt szakmai ártalomban" - tudom, h itt az Indexen nagy hagyománya van a melléütésnek és tényleg mindenféle kekeckedés nélkül kérdezem puszta kíváncsiságból, de mielőtt élesítesz egy posztot, hogy nem veszed a fáradtságot, hogy egyszer elolvasd, hogy kiszúrd az ilyeneket?

kvadrillio 2016.06.18. 12:06:13

azééé...azt is olvasd el, hogy a sok füstöléstől, ezer %...., hogy rákot kabszt ! :O)
süti beállítások módosítása