A legjobb balatoni halsütő nyomában: Kremánék

A legjobb balatoni halsütő nyomában: Kremánék

Siófok mázlija, hogy rögtön két remek halsütője is van, pechére azonban inkább másfél, vagy inkább 1,25: a Sió halsütő teljes értékű, egész évben adja a kiváló balatoni halakat, Kremánék ellenben csak a szezonra nyitnak ki, és a nyár elején több a nem balatoni hal, mint a balatoni.

Május elején például hekket kínáltak, harcsát meg keszeget. A hekk tengeri hal, ez tiszta sor. A harcsa lehetne akár balatoni is, de nem az. Elkezdjük kérdezgetni, hogy honnan jött, helyi-e, erre jön a szégyenlős válasz, hogy nem. Akkor afrikai? Nem. Hát milyen harcsa ez? Cápaharcsa!

Haha. A pansius legújabb fedőneve. Szóval ne azt kérjétek.

Más nem nagyon volt, rendeltünk egy keszeget. Frissen panírozva, frissen sütve érkezett a nevetségesen apró kis példány, de az a kevés hús, ami volt rajta, kiváló volt. Friss olajban sütötték, ami reméljük nemcsak a májusi próbának volt köszönhető, mert vannak olyan halsütők, akik az egész szezont végignyomják egy adag olajjal. Az 1959-es alapítású Kremánéknál nyilván nem kell ilyesmitől tartanod, főleg, hogy az alapító veje, a 78 éves Holl Ferenc a mai napig odafigyel a minőségre. Ezért lehetséges, hogy a panír is jó, hozzáad a halhoz, nem pedig elvesz belőle. Egyébként meg pont annyi ideig sütötték a szegény kis keszeget, hogy a húsa még friss, szaftos maradjon.

Ráadásul várakozás közben szórakoztathatod magad: ott van a halsütővel szemben az a rettenetes ipari létesítménnyel összekötött kihalt hotel, amitől egyből Csernobilban érzed magad, a sütő falán meg a Topshopból vásárolható éneklő hal egyik utolsó fennmaradt példánya, a posztapokaliptikus látomást erősítendő:

Ha erre jártok, mindenképp próbáljátok ki a helyet: szezonban van roston sült süllő meg pisztráng is, balatoni harcsát akkor sem adnak, mert szerintük az már nem is létezik. Lényeg, hogy van választék, és náluk biztosan kapsz olyan halat, ami frissen érkezett a tóból. Ha meg kifogynak, még mindig itt van a sarkon a Balaton egyik legjobb lángosa, a Széplaki lángos büfé, szóval érdemes elnézned az Aranypartra Ezüstpartra.

Kremánék halsütödéje
Siófok, Liszt Ferenc sétány 31.
0036203140427

Csatlakozz az I love Balaton 410 ezres facebookos csoportjához, hogy garantáltan megtudd, hol vannak a legmenőbb helyek a tó körül, és nem maradsz le a legfontosabb hírekről, eseményről sem. Készülj fel a nyaralásra velünk! 

A legjobb balatoni halsütő nyomában: Kremánék Tovább
Címkék:gasztró siófok

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr156659191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása