A színésznő búvóhelye

A színésznő búvóhelye

Télen sem ülünk a meleg szobában, hanem keményen dolgozunk, hogy minél több infóval rendelkezzetek, amikor a Balaton felé veszitek az irányt. (Reméljük, nem várjátok meg ezzel a nyarat, mert télen is elég sok mindent lehet errefelé csinálni). Például végigjártunk néhány izgalmas pincészetet, beszélgettünk a borászokkal, és összeszedtük, mit érdemes megkóstolni, ha erre jártok. Nem vagyunk borszakértők, és nem is borszakértőknek írunk. Ezért nem fogunk elegánsan hűvös savakról, citrusos aromákról meg virágporos lecsengésekről értekezni, de azt megtudod, milyen izgalmas sztorik és emberek állnak a borok mögött, mit érdemes megkóstolni, és olyan gyakorlati infókat is összegyűjtünk, hogy adnak-e szállást, vagy mit tudsz enni.

nyl_8755_01.JPG

A Villa Tolnay Borházzal kezdünk. A tapolcai és a Káli-medence határán vagyunk, a Csobánc oldalában. A szőlőbirtok annak idején Tolnay Klári első férjének tulajdonában volt, a színésznő itt vészelte át a második világháború egy részét. A helyiek azóta is Tolnay Villának hívják a házat.

A jelenlegi tulajdonos, Philipp Oser svájci üzletember úgy döntött, nem változtatja meg a birtok nevét. Tiszteletben akarta tartani a villa történetét - meg hát az sem elhanyagolható szempont, hogy ezt a nevet a külföldiek is ki tudják ejteni. Philipp bejárta és végigkóstolta a világot, mégis ez a vidék fogta meg a legjobban, és úgy döntött, itt fog elkészülni a saját bora. Időt és pénzt nem sajnálva élesztette újra a pincét, Olyan borokat akart, amelyek a nemzetközi megmérettetéseken is megállják a helyüket.

tolnay-klari-csobancon.JPG

Tolnay Klári a birtokon (forrás: Villa Tolnay)

Bár tervezi, hogy egyszer végleg a hegyoldalba költözik, Philipp még néhány évig üzleti vállalkozásaira is koncentrál. A birtokot 2008 óta Nagy László vezeti, aki vincellérnek és ügyvezetőnek – és nem borásznak - vallja magát, ha a Villa Tolnay-s pozíciójáról van szó. (Egy Sabar Borház nevű borászatot is visz a közeli Sabar lejtőin, hat hektáros szőlővel.) A vincellér feladata egyébként a Wikipedia szerint „a szőlőtermesztés és alapvető pinceműveletek technológiai folyamatainak önálló ellátása”, de László ennél sokkal több dologgal foglalkozik. Kóstolásokat tart, értékesít, felügyeli a birtokon zajló építkezéseket. 

A Villa Tolnay pincéjében 10 évvel ezelőtt készült az első bor. „Ma 20 hektáron terem a szőlő, ebből négy a Badacsony oldalában található” - mondja László. A hegyen annak idején öt nagy pince volt, de lerombolták őket. Csak ez az egy maradt épen, ezen kívül van egy másik, amit rendbe lehetne hozni, de rengeteg pénzt kellene ráfordítani.

nyl_8802_01.JPG

Philipp Oser (balra) és Nagy László (jobbra)

A pincében az olaszrizlingen kívül többek között rajnai rizling, zöldveltelini és pinot noir készül, a jövőben pedig furminttal és kékfrankossal bővítik a repertoárt. Igen, kékfrankossal. Ez a fajta is jelen van ezen a borvidéken, de a borászok általában csak cuvée-khez használják fel, vagy beáldozzák a rozékhoz, pedig többet érdemelne, mondja László. A Villa Tolnay-ban hosszú érlelésű, közepesen nehéz vörösök készülnek, most a 2007-es, 2008-as évjáratok vannak a piacon. Úgyhogy akkor is nyugodtan felveheted a balatoni borvidékeket az úti céljaid közé, ha a vörösborokat szereted inkább.

nyl_8737_01.JPG

A 2009-es pinot noir-t mindenképp kóstold meg (amíg van belőle), van cabernet sauvignon, merlot, de a 2008-as Névtelen (merlot, cabernet sauvignon, kékfrankos cuvée) is filozofikus-tájnézős hangulatba ringat majd. László szerint ebben a borban van még 5-6 év. Persze akkor sem fogsz csalódni, ha inkább a fehérborok felé húz a szíved, kóstolhatsz rizlingeket, zöldveltelinit, kéknyelűt és chardonnay-t is.

A borvacsorákon kb. 30 főt fogadnak. Az 5-6 fogásos menüt László felesége, Bea készíti, hogy még különlegesebb legyen az élmény. Azt viszont nem szeretik, ha elkésel: ha fél órával a megbeszélt időpont után még nem vagy a helyszínen, nem tartják meg a kóstolót.

nyl_8869_01.JPG

A Tolnay Villa folyamatosan bővül, készül egy kétszer 200 négyzetméteres pince, ami főleg a palackos érlelés helyszíne lesz. Az ötszobás vendégház májusra készül el, így nem kell a borvacsora után lemenni a hegyről. Úgyse akarsz menni utána innen sehová.

(És ha már itt vagy, megnézheted a balhés középkori várkapitány várát, nézelődhetsz a Csigó Malomban, bedobhatsz egy ikonikus velős pirítóst, és megnézheted a káptalantóti Liliomkert piacot.)

fotó: Nyul Zsuzsanna

Villa Tolnay
Gyulakeszi, Csobánchegy 24. 
0687709010

A színésznő búvóhelye Tovább
Címkék:olaszrizling kékfrankos rajnai rizling bor szállás borászat pincészet borkóstolás csobánc Balaton Villa Tolnay Nagy László Tolnay Klári Gyulakeszi

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr526977735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Audianer 2015.01.06. 14:18:32

A borfajtak megnevezeseit tudtommal nagy kezdöbetüvel illik irni...

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.01.06. 19:29:23

Az a szandál zoknival nagyon szexi..

Krumpli Bogart 2015.01.06. 22:54:34

Miért kellett bujkálni?
süti beállítások módosítása