A Chateau Visz étterme intézmény: a Kistücsökkel együtt ők ketten jelentették sokáig a megfellebbezhetetlen balatoni gasztronómiát, ez a két étterem versengett a környék legjobbja címéért. Vicces, hogy miközben a déli part nincs elkényeztetve jó helyekkel, és inkább a szemközti oldalon, a Balaton-felvidéken vannak a színvonalasabb éttermek, pont ez az egymástól néhány kilométerre található két étterem vívta egymással a legkeményebb harcot éveken át az elsőségért. Persze csak elméletben, hiszen valójában sokkal inkább erősítették egymás teljesítményét, ennek köszönhető, hogy ma már a Kistücsök és a Visz is országosan elismert csúcsétterem (még ha a bszealatonmesi étterem stábja állandó is volt, míg a kastélyszállóé többször változott).
Na szóval: a szálloda őrületesen jó, teszteltük mi is, már csak arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen a Visz étterme. Már most, mert néhány éve próbáltuk egyszer, és akkor el voltunk ragadtatva tőle.
És az a helyzet, hogy a minőséget az elmúlt években is sikerült tartani. Olyan négyfogásos vacsorát ettünk ebben a Balaton-közeli vidéki kastélyban, hogy arra még Párizsban vagy Lyonban is elégedetten csettintenének, pedig arrafelé finoman szólva is más a szint, mint a lángos-hekk-palacsinta-aranyháromszögben.
A koncepció egyszerű, minden este menü van, és te választhatod ki, hogy 3, 4, 5 vagy 6 fogást kérsz. A 3 fogás kicsit talán sovány, viszont a 4 a számtalan üdvözlő és átvezetőfalattal már bőségesen elég, szóval ezt érdemes becélozni. Többet csak olyasvalaki vállaljon, akinek semmi sem elég, de nem árt észben tartani, hogy a csúcskonyhák nem hizlaldák, az ilyen helyeken nem hányásig tömi magát az ember. Ennek ellenére: a négy fogás bőven elég, öt már a határokat feszegeti. Ezt főleg azoknak mondom, akik az adagok láttán elkezdenek majd szörnyülködni, hogy az ilyesmi madaraknak elég. Rengeteget tudok enni, de soha életemben nem álltam még fel éhesen csúcsétteremben és ez a Viszre is bőven igaz.
Szóval a környezet elsőosztályú, a minőség konstans, akár a közelben található szépen gondozott kertre, akár a súlyos, csodaszép evőeszközre gondolok.
És a fogások:
A buli fantasztikus házi kenyérrel és hibátlan vajjal indul. Aztán üdvözlőfalat, kakaós carpaccio, majd egy kis libamáj, utána rák dinnyés gazpacho-val, átvezetésnek egy kis sóskasorbet, majdnem végül marhaszelet, végül a gyümölcsös fagyi.
Igen, jól számoltátok, végül hét fogás lett az öt, és olyan gyönyörű íve volt a menünek, hogy bátran lehet tapsikolni. Bátor volt, kísérletező, de a trükkök működtek, egyszer sem kellett fanyalogva eltolni a fogást. Még a sóskasorbet is csodásan muzsikált annak ellenére, hogy világ életemben utáltam a sóskát: olyan könnyű, hideg átvezetőfalat volt, hogy szimplán csak felkészített a menü legerősebb szereplőjére, a marhára, amitől gyengébb lelkű gourmet-k úgy elérzékenyülnének, hogy akár sírva is fakadnának (én egyszer éltem át ezt az élményt, de ahhoz Modenáig kellett utaznom).
Szóval: aki a Chateau Viszben pihen, egyen is itt. Aki csak a közelben jár, az is. Drága, és nem is való mindennapi fogyasztásra, de alkalomra, ünneplésre kiváló.
