A legjobb balatoni nudista strand: Balatonberény

A legjobb balatoni nudista strand: Balatonberény

Alapvetően két hely van nudizmusra a Balaton környékén: a csendes, északi Levendula, és a déli part nyugati csücskén a Berény naturista kemping. Ami 900 forintért strand. Egy része.

Bár a part közös, a bejárat külön van, és egy kavicsos út ketté is választja a két funkciót. Külön fel is hívják a figyelmed arra, hogy ha napozni jöttél, ne bóklássz át a kempingbe, ne zavard a szállóvendégek nyugalmát. Egyébként nincs is sok okod elcsatangolni: kulturált, de persze koedukált mosdóból (nincs mit takargatni), meg pucér emberből és gondozott, zöld pázsitból akad a strandon is, a Balatonra épített mesterséges kis stégszigetet, ahol a legjobban esik a napozás, meg mindkét irányból megközelítheted, ahogy a körülbelül átlagos árakkal dolgozó büfét is.

A Berény Naturista Strand a meztelenséget leszámítva szinte mindenben különbözik az északi társától: az egy csöndes, már-már elhagyatott hely, ez tele van élettel. Az olyan, mint egy baráti összejövetel, ez inkább hagyományos strand, ruhák nélkül. Ott főleg külföldi nyugdíjasok vannak, és bár itt szintén erős a németek és a hollandok jelenléte, a vendégek főleg magyar fiatalok, vagy jó karban lévő negyvenesek-ötvenesek. Konkrétabban: a berényi strandon lenne mit nézned, ha nem lenne határtalan bunkóság egy naturista strandon az ilyesmi.

Éppen ezért inkább maradj a napozásnál, amire a stég vagy a gondozott pázsit is alkalmas, vagy úszkálj a Balatonban, jó, homokos az alja, és remek a kilátás.

Berény Naturista Strand
Balatonberény, Hétvezér u. 2.
Telefon: +36 85 377-299
E-mail: bereny@balatontourist.hu
Nyitva tartás: 2013.05.10-09.15

A legjobb balatoni nudista strand: Balatonberény Tovább
Címkék:strand nudista Balaton

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr905435635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.08.03. 13:15:00

Fizetett hirdetésünket olvashatták... :(

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2013.08.03. 14:45:01

Szórakoztató Valláskritika közösség megosztotta
7.980 ember kedveli · 3.022 ember beszél erről
www.facebook.com/szorakoztato.vallaskritika

Szórakoztató Erkölcstan közösség is megosztotta
623 ember kedveli · 47 ember beszél erről
www.facebook.com/SzorakoztatoErkolcstan

Vizilabda 2013.08.03. 16:14:55

Olyan strand hol van itt, ahol a nők is félmeztelenek lehetnek, nem csak férfiak? Olaszban láttam ilyet 82. ben a tengerparton, de az csak egy fejletlen keresztény ország volt akkor.

Magyarósi Csaba 2013.08.03. 17:03:04

@álfirkász: még nem érkezett be a pénz, azért nem felsőfokú minden jelző, de ha megjön, átírjuk az anyagot. És ha fizetsz, ráfotosoppolunk téged is a képekre.

Fém fatál 2013.08.03. 17:28:14

Basszus, egy frászt fizetett! Ez a strand TÉNYLEG ISZONYATOSAN JÓÓÓÓ! Nagy kétségek közepette indultunk neki pár hete, sajnos csak 3 nap adatott meg a Paradicsomban, de felejthetetlen élmény volt! A talpad alatt FŰ van, némi virágszőnyeggel, puha, dús, selymes, nem kiégett sík tarló. A bejáró tök normális, nem a dzsindzsán át kell beharcolni magadat, mint egy eszement Rambónak. A vizesblokk hagy némi kívánnivalót maga után, de annyira az sem gáz. Fiatalok, öregek, feszesek és lottyadtak, soványak és dagadtak, kicsi és nagy mellek és péniszek, itt minden normális és elfogadott - kivéve a közönséges viselkedést, de azt senki nem is hiányolja. Kisgyerekes családok, párok és viszonylag kevés szóló úriember, akiknél azért kétesélyes volt ottlétük célja, bár ezzel sem foglalkoztunk, hiszen alapvetően nem csináltak semmi illegálisat.
Tehát ezt a strandot én is jó szívvel ajánlom bárkinek, aki nem szereti, ha a vizes fürdőruhája a bőrére tapad, a nyakát vágja a melltartó pántja, és szeretné a testét egy teljesen ártatlan, erkölcsös és nagyon kellemes módon kényeztetni: napnak, szélnek, víznek megengedni, hogy hozzáérjen.
Csak egy kicsike bátorság kell hozzá, és az ember rájön, nem csak neki vannak hibák a testén, viszont senkit nem érdekel, hogy a másik hogy néz ki (max. a jól kinézőket kicsit jobban megpillogják, lopva, diszkréten, de pusztán esztétikai élmény szinten :)

prolee 2013.08.03. 18:52:29

Szerintem inkább az a ciki, hogy csak ez a két hely van a Balatonnál, ahol napozni lehet.
Én már 30 évvel ezelőtt is nudiztam az Omszki tónál, gyűlölöm a fürdőruhát, meg a fehér csíkokat.
A Balcsi ócska, Füreden néhány éve még női napozót sem találtam, nem hogy naturista strandszakaszt.
Nem is mentem oda többet.

Sajnos ma még a legtöbb magyarnak az jut eszébe, hogy ilyen helyen pinákat, ciciket, meg faszokat lehet nézegetni. El sem tudja képzelni a sok sötét bunkó, hogy a naturista strandon az a természetes, hogy mindenki meztelen, az utcán meg az a természetes, hogy mindenki fel van öltözve. És ennyi. Az viszont tény, hogy a naturista közösség kivétel nélkül mindenhol kulturált emberekből áll.

pucros 2013.08.03. 19:41:28

Inkább azt nem értem, amikor ruhát vesznek fel a napozáshoz.

A szerelő 2013.08.03. 20:56:45

@Fém fatál: "viszonylag kevés szóló úriember, akiknél azért kétesélyes volt ottlétük célja" Elmész te a faszomba, bunkókám!

w650 2013.08.03. 21:06:22

Amúgy ez az a remek cikk, amit a múltkor a községi strand kapcsán ígértetek?

Szépia 2013.08.03. 21:15:43

@A szerelő: Az idézet szövegrész miért fájt ennyire, "Te kedves, intelligens úriember"? Mit vettél ennyire magadra? Ha ennyire kiakadsz, azzal magadat minősítetted. Ha csendben maradtál volna...

Amúgy "Fém fatál" hozzászólásának minden sorával egyetértek. Apró megjegyzésként annyit fűznék hozzá, hogy nem értem a stégen, a zörgő mozgó kemény deszkákon napozgató embereket, hiszen pár méterrel arrébb ott a jó illatú, pihe-puha pázsit.

prolee 2013.08.03. 21:32:30

@Szépia: A vízben jobban lehet barnulni.... Vagy legalább is azt hisszük...

A szerelő 2013.08.03. 21:54:00

@Szépia: na, te meg a másik, te tolerancia bajnoka, a másik prejudikáló köcsög. Egyrészt nem járok ilyen helyekre, nincs mit magamra venni. A hallgatás meg nem egyenlő a bölcsességgel. Az, hogy unintelligens bunkó vagyok, vállalom, de hogy fingod nincs róla, hogy az általam kiemelt szöveggel mi a probléma, az meg téged minősít. Erőltesd már meg az agyadat és egyszer az életben próbálj már meg 3 agysejtnél többet használni egyszerre, hátha rájössz a megoldásra.

MaCS_70 2013.08.03. 22:09:48

Berény valóban nagyon jó hely, kár, hogy számomra a Balaton rossz végében van.
Meg az is kár, hogy tényleg csak két naturista hely van a Balatonnál. -- az országban meg kb. öt???
Akali valóban nagyon, már-már túl csöndes, de nyilván arra is van igény.

Üdv: MaCS

Szépia 2013.08.03. 22:32:56

@A szerelő: " Az, hogy unintelligens bunkó vagyok, vállalom"

Legalább elismered. Piros pont.

" Egyrészt nem járok ilyen helyekre, nincs mit magamra venni."

Nem jársz ilyen helyekre, de azért véleményt nyilvánítasz olyan hozzászólásáról, aki viszont jár, tehát tapasztalattal olyan bír, amilyennel te nem.. Hadd gratuláljak.
A legfelső sorral újfent nem áll szándékomban vitázni.

Szépia 2013.08.03. 22:36:11

Helyesen: "olyan tapasztalattal bír"
Gyorsan írtam.

Fém fatál 2013.08.03. 22:39:14

@A szerelő: akartam egy hosszasabb választ írni, már majdnem gondolkozni is kezdtem, hogyan fogalmazhatnám meg számodra is érthetően a mondanivalómat, de rájöttem, fölösleges. Maradjunk annyiban: vicces vagy. :)

MaCS_70 2013.08.03. 23:43:08

@A szerelő:

Valami gond velem is lehet, mert őszintén szólva én se nagyon értem, hogy mi a bajod az Általad kiemelt mondattal -- pedig talán elég jól ismerem ezt a közeget.

Teljesen komolyan: miért akadtál ki azon a szövegen?

MaCS

(Idézet: "viszonylag kevés szóló úriember, akiknél azért kétesélyes volt ottlétük célja"
A reakciód: Elmész te a faszomba, bunkókám!)

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.08.04. 00:30:38

@Magyarósi Csaba:
Hát tényleg fizetett hirdetésnek néz ki.
Vagy vakszemüveggel voltál ott.

Járnak magyarok, de a túlnyomó többséget kurvára nem mondanám jó karban lévőnek (fiatalnak meg pláne). Inkább elhízott 40-es - 50-es magyar családapák és családanyák.
(Amivel egyébként semmi baj, tényleg nem nézelődni jár nudira az ember.)

Vagy téged valami olyan spec. részre vezettek, mert mondtad, hogy cikket akarsz írni, ahová az átlag látogatót nem engedik be.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.08.04. 00:39:06

@Fém fatál:
Hát ez már kicsit közelebb áll a valósághoz, mint a cikk.
Azt kivéve, hogy szóló féfi mindenhol van elég sok. Meg úgy is, hogy kimegy 2-3 haver, csajok nélkül. Merthogy a férfiak meg merik tenni. Szóló csajok tényleg nem nagyon vannak.

@prolee:
Próbálj meg ma nudizni az Omszkin. 150 ezer forintos buli lesz, már most szólok.

"Az viszont tény, hogy a naturista közösség kivétel nélkül mindenhol kulturált emberekből áll."
De néha azért odakeveredik pár bunkó. Láttam már ilyen helyen a parton és a víz szélén is dugni párokat. Ami a nudista strandokon egyébként tilos - ahol van rendész, láttam olyat is, hogy azonnal kizavarta őket. Jogosan.

@A szerelő:
Hát nem biztos, hogy te sokat szoktad használni az agyadat gondolkodásra, annak ellenére, hogy másokat erre szólítasz fel.
Hallottad valahol, és tetszett a duma, ezért úgy gondoltad, használod te is, még ha nem érted is, mit jelent?

É2I 2013.08.04. 08:36:49

Na nem mondd márt baszod, hogy nem megvett hirdetés. És a nudista exhibicionizmus tök jó, meg minden. Élvezzétek, de ne más kárára, csak a magatok örömére.

Az ugye meg van, hogy már 25 éve a keletnémeteknél is megvolt, hogy elkerített napozókban napozhattak a nudisták. Ott illegethették egymás közt a "bájaikat" a bálnák meg a pocakos gorillák. A fasz se kíváncsi rátok, már bocs.
Ha meg más kell menjetek swinger klubba, a Halassy Andrea tud róla mesélni.

Fém fatál 2013.08.04. 08:44:27

@É2I: Jól van, nyugi, lélegezz mélyeket, ne idegesítsd fel magad, árt az egészségednek. :D

Mensikov 2013.08.04. 09:24:59

Nudista starndon mindig lesz olyan, aki nemcsak a napfény miatt megy oda...gondolom elsősorban kamaszfiúk...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.08.04. 11:42:55

@MaCS_70: Semmi közöm a témához, de segítek: szerelő azon akadt ki, hogy miért pont a "szóló úriemberek" esetén merül fel az, hogy "kétesélyes" az ottlétük? Családos apukák és szóló hölgyek még sosem bámultak meg meztelen ellenkező neműt a nudi-strandon? Dehogynem.
Szóval a verbális diszkrimináció esett rosszul szerelőnek.

De van egy javaslatom: annyira nem nagy dráma ez, lépjetek túl rajta.

Az meg nem kukkolás, ha az ember a látóterébe eső szép testet megnézi. Ha szép valami, akkor jó dolog nézni, nem kell agyonfilózni ezt.
Csak tolakodó ne legyen az ember.

Stohl András 2013.08.04. 12:10:51

Itt lehet farokgyurut viselni, hogy a penisz allandoan merev legyen ? Amerikaban ezt tobb helyen megtiltottak, az idiotak.

MaCS_70 2013.08.04. 12:21:14

@Mityu "aljanép" MG:

Sestem, hogy Szerelő ezen akadt ki, csak szerettem volna, ha ő maga fogalmazza meg a problémáját - -de úgy tűnik, annyira már nem érdekli a dolog.

Persze, hogy természetes, hogy a naturista helyeken is megnézzük egymást -- annyira, amennyire az bármilyen "normál" élethelyzetben megszokott. (Nem is nagyon szeretem, amikor naturisták ezt hevesen tagadják.) A lényeg, hogy nem bámuljuk egymás máshol nem látható testrészeit, de egyebeit sem.

Szerelő felháborodása pedig vélhetően a tudatlanságának tudható be. A szóló kukkoló pasi egy létező jelenség, naturistáknál nincs ebben semmi meglepő. Ez persze nem jelenti azt, hogy eleve minden egyedül / kis csoportban érkező férfit előítélettel kezelünk (bár sok külföldi helyre csak tagságival léphetnek be) -- én is gyakran járok így strandra. Egyszerűen csak arról van szó, hogy egy kicsit odafigyelünk, így aztán nem is szoktak ebből problémák adódni.

Üdv: MaCS

Lajos ghr 2013.08.04. 12:26:33

eleve annyi ronda ember van a strandokon és ezeket még ruha nélkül kell látni, és valaki még a gyerekét is odaviszi?.....

MaCS_70 2013.08.04. 12:32:40

@Mensikov:

Bárki azért megy oda, amiért akar. A lényeg az, hogy betartsa a magatartási normákat.

Meg aztán, ha valaki csak nézelődni menne ki, hamar rájönne, hogy az egész nem erről szól, a hely szelleme, a hangulat egészen másra készteti az embert.
Van olyan ismerősöm, aki huszonegykét évesen saját bevallása szerint csajokat bámulni ugrott be naturista szabadstrandra, másnap meg már szinte törzsvendégként tért vissza.

Üdv: MaCS

MaCS_70 2013.08.04. 12:35:39

@Lajos ghr:

Persze, a Te felfogásod szerint az a jó, ha eleve az a norma, hogy az emberi teste takargatni kell -- legalábbis bizonyos meghatározott helyeken. Így aztán egy gyerek számára biztosan káros, ha egy másik embert lát.

Üdv: MaCS

Moonblood (törölt) 2013.08.04. 13:26:21

Én is szoktam járni nudista strandra, de csak azért, hogy pinát picsákat és csöcsöket nézegessek és aztán jól kiverjem. Legjobban a 12 éves kislányok érdekelnek. Wehehehehe.......

telkoe 2013.08.04. 13:30:26

@É2I: az mar ugy a mult szazad elejetol megvolt, a nemeteknel meg kb annyira volt elkeritett hogy kitettek egy tablat hogy innentol nudista (FKK).

MaCS_70 2013.08.04. 13:46:58

@Moonblood:

Intelligens hozzászólás egy magát tanárnak valló entellektüeltől...

prolee 2013.08.04. 14:52:01

@MaCS_70: Az volt a baja, hogy a post tolója arra utalt, hogy szerinte egy szólóban naturista strandoló hímnemű egyedről azért feltételezhető, hogy nem is igazán nudizni, hanem inkább kukkolni jár oda.
Míg ha egy nőnemű teszi ugyanezt, akkor ez nem feltételezhető alapból.

De úgy látszik, ezt sokan nem értették.

MaCS_70 2013.08.04. 14:55:04

Értem én, értem -- meg azt is értem, hogy egy nem bennfentes nincs tisztában a leírtak valódi jelentésével, de a reakció hangneme semmilyen körülmények között nem volt elfogadható. Ha a kifogásának normális, emberi módon ad hangot, minden rossz érzés nélkül tisztázni lehetett volna.

Üdv: MaCS

prolee 2013.08.04. 15:02:34

@Lajos ghr: Mert vannak, akik strandra strandolni járnak nem pedig az ott strandoló embereket nézegetni.

Megjegyzem, amennyit ma a jelképes fürdőruha takar a nőkön....nincs igazán különbség.
Ami pedig a pasikat illeti, a farok nyugalmi mérete nem mond semmit, álló fasszal meg nem nagyon szaladgálnak. A mai "térdig érő virágmintás klottgatya" férfi fürdőruhadivat pedig olyan gyomorforgatóan ocsmány, hogy annál még egy kékeres lófasz is csak sokkal szebb lehet.

prolee 2013.08.04. 15:06:36

@MaCS_70: Ebben igazad van, de akkor nem a tartalmat, hanem a stílust kellett volna kifogásolni.

(Utóbbit meg fölösleges, mert ma már fel sem kapja az ember a fejét egy ilyed durva beböfögésre. Egyszerűen olyan stílus uralkodik a blogokon, hogy már nem éri el az ingerküszöböt. Megjegyzem VÁLASZOLNI én is szoktam ilyen stílusban, de csak népnevelő jelleggel és sajnos teljesen eredménytelenül.)

Kecses 2013.08.04. 15:09:16

@prolee: Szerintem is sokkal férfiasabb egy seggvájatba behúzott fecske, amiből elől enyhén kikandikálnak a herék! Ezek a mai fiatalok nem tudják, milyen egy normális fürdőnadrág!

Takács Bálint 2013.08.04. 16:05:50

Aztán lesz majd nagy csodálkozás és sírás-rívás 15-20 év múlva, hogy miért is diagnosztizáltak melanómát...

telkoe 2013.08.04. 17:01:43

@Takács Bálint: a furdogatya / bikini mindettol megved?

Moonblood (törölt) 2013.08.04. 17:26:29

@MaCS_70: Minden tanár pedofil, te ezt nem tudtad, hülyegyerek? LOL Remélem, a te kislányod is egyszer tanul majd valamit tőlem. Wehehehehe....

Takács Bálint 2013.08.04. 18:46:50

@telkoe: Nem, de pl. egy egyrészes fürdőruha, vagy az itt már eléggé leszólt hosszabb fürdőnadrág, plusz egy vékony póló kb 30-40%-al csökkentheti azt a testfelületet, amit a Nap káros sugárzása ér és ezzel teljesen azonos mértékben csökken a Nap által okozott bőrrákos megbetegedések valószínűsége is.
Az utóbbi tíz évben Angliában, több mint 40%-al növekedett a ilyen jellegű megbetegedések száma, melyeknek döntő többsége a megnövekedett ultraibolya sugárzásnak és a lebarnulás "divatjának" köszönhető.

telkoe 2013.08.04. 20:18:59

@Takács Bálint: Most a furdoruha / meztelen a tema vagy meztelen / nyakig beoltozott?

MaCS_70 2013.08.04. 23:19:38

@Takács Bálint:

Érdekes jelenség, de így van: fürdőruhában gyakran könnyebben ég le az ember. Persze nem a takart részen, hanem közvetlenül mellette.
Bőrgyógyásszal is beszéltem erről, aki megerősítette ezt az egyébként nem egyéni tapasztalatot. Szerinte az okozhatja, hogy a műszálas fürdőruha körül valahogy megbomlik valamilyen védekezést segítő egyensúly.

Üdv: MaCS

zsuzsibuvar 2013.08.05. 08:08:59

@MaCS_70: semmifele egyensuly nem bomlik meg. A mar lebarnult (vedett) felulet melletti abszolut vedetlen feluletrol felrecsuszik a furdoruha, oda esetleg nem kerult krem es kesz. Ugyanannyi napfenytol a furdoruhaval fedett resz feher marad, a mar lebarnult barnabb lesz, a kozottuk levo csik pedig leeg. Nem kell mindenben ufot keresni ;)

Takács Bálint 2013.08.05. 09:21:05

@telkoe: szerintem egy balatoni nudista strand a téma, ha a témaindító blogpostot vesszük alapul. Én a nudista napozás egyik aspektusára, lehetséges következményére hívtam fel a figyelmet. Nekem ez a téma.

MaCS_70 2013.08.05. 10:25:55

@Takács Bálint:

Ha a jelenlegi poszt arról szólt volna, hogy érdemes-e naturista helyre járni, naturista strandot válasszunk vagy inkább textilest, akkor jogos lenne, amit írnál.

Itt viszont a két balatoni naturista hely összevetése volt a téma, érezhetően "belsősöknek", nem maga a naturista életforma.

Persze mindig van, akinek maga a téma alapja nem tetszik: egy motorteszthez is mindig jönnek olyan hozzászólások, hogy a motorozás életveszélyes és a motorosok bunkók, jogi kérdések megvitatásánál is rendszeres, hogy az összes ügyvéd vérszívó, akit agyon kéne ütni vagy kőfejtőbe küldeni, de már fotósblogon, egy drágább amatőrgép megvitatásánál is előjött egy észlény azzal, hogy fényképezőgépre legyen elég húszezer forint, a többit meg tessék a rászorulóknak adni.

Úgyhogy kedves Takács Bálint, köszönjük az értékes és konstruktív hozzászólásodat!

Üdv: MaCS

MaCS_70 2013.08.05. 10:31:37

@zsuzsibuvar:

Nagyon logikus, amit írsz, de nem vagyok biztos abban, hogy csak ennyiről van szó. Szerencsére se fürdőruha-, se leégésvonalon nem vagyok érintett.

Kezdő naturistáktól viszont sokszor hallottam az örvendezést, hogy nem égtek le, és a bőrgyógyász is bőrgyógyász volt.

Mindemellett a nappal komolyan óvatosnak kell lenni.

Üdv: MaCS

zsuzsibuvar 2013.08.05. 13:31:00

@MaCS_70: nem azert nem egtek le, mert nem volt rajtuk furdoruha (vagy egyeb ruhanemu), hanem mert az egesz testuket belentek valamivel es/vagy nem voltak tul sokaig a napon. A furdoruha melletti leegett csik a nem megfelelo vedelem es/vagy tul hosszu napsugarzasnak kitett idotartam miatt alakul ki.

A szerelő 2013.08.05. 21:16:16

@dr. Közbiztonság Szilárd: Többet szoktam gondolkozni, mint hinnéd, de hát most itt nem erről van szó. Leszólsz azért, mert hallottam valamit, ami tetszik és azt tolmácsolom, visszaadom a mondandómban? Ez neked normális? Az emberiség szinte 100%-a mások gondolatait adja vissza, sok esetben még saját véleményként is, de a többség általában a mondandója színesítése végett. Erre van is egy külön szó, a közhely. És te ebbe kötsz bele, ahelyett, hogy a mondandómhoz szólnál hozzá. Rólad ennyit.

@Szépia: Tehát az értelmezésed szerint csak azért, mert valaki jár valahova, akkor az ott lévőkkel kapcsolatban az ő véleménye mindig helytálló, még akkor is, ha csak egy prejudikáció? Válaszolj magadban erre a kérdésre, nyilvánosan úgysem fogod beismerni, hogy tévedtél.

@Fém fatál: Ellentétben veled, én veszem a fáradságot, mint ahogy lejjebb láthatod.

@MaCS_70: Akkor most, hogy lekerült a címlapról és "elhalt" a post, válaszolok neked is.

Elgondolkoztam azon, hogy miért csak nekem szúrt szemet az a bizonyos mondat és másoknak miért nem, mások miért nem értik, hogy mennyire nem helyes így látni a világot. Arra jutottam, hogy azok, akik ilyen helyere járnak, egy szubkultúra része, és mint minden ilyen esetben, megvannak a maguk sajátosságai, belső íratlan szabályai, sok esetben külön kifejezésmódjai és mindezekből következően sajátos gondolkozásmódjuk a saját szubkultúrájukkal kapcsolatban. Mint mindenhol, gyanakvással tekintenek minden "idegenre", legyen bármilyen nyitott is a közösség, van egy összezárás a külvilág irányába. Jelen esetben, még ha valaki érzi is a "belsősök" közül, hogy mi lehet a bibi, nem fogja a véleményét elmondani, mert ezzel, úgy gondolja, a saját közösségét gyengítené. De van egy másik ok is, a hasonló gondolkozás, ami kialakít egy olyan véleményformáló közeget, ami az adott közösségen belül mindenkinek ugyanazon irányba tereli a saját véleményét is. Ezek után azon gondolkoztam, hogy vajon miért alakulhatott ki ez a fajta közös vélemény bizonyos dolgokról, mint pl. az egyedülálló férfi esete (hiszen senki sem akadt fenn rajta, egyedül Mityu érezte, hogy mi lehet a gond). Ez egyértelműen diszkrimináció, még ha nem is annak látszik néhány ember számára első látásra és továbbgondolás (már ha egyáltalán vette bárki is a fáradtságot rá) után sem tűnt fel senkinek. Erre a magyarázatot a gyökereknél találtam meg. A nudizmus kialakulásakor kialakult nézetekben. Ugyanis eleinte a nudizmus a lázadásról, a szabadságról, az akkori társadalmi normákból való kiszakadást jelentette. Az akkori ellenzői szexuális fertőként mutattak rá, ez ellen alakult ki az a sokat, sok helyen, jó hangosan hangoztatott érv, hogy ez pedig nem arról szól, semmi köze a szexhez (pedig van, ez ki is derül itt is, kicsit később). Ebből adódik a mai napig a kukkolás megvetése, a nudizmus szexualitással való kapcsolatba hozása elleni tiltakozás. Pedig már nem kéne, már nem támadják, nincs szükség ellenállásra, viszontválaszra, de a belső reakció megmaradt és az adott szubkultúra tagja számára ez természetessé vált, de csak mint válasz, viselkedésben már jól megfigyelhetőek, hogy ez nem így van. Ugyanis minden közegben automatikusan, kialakul egy valamilyen rangsor. Ez nem tanult, hanem ösztönös dolog. Általában a laza kötődésű helyeken, ahol nincs vagy csak nagyon rövid tartamú ismeretségek vannak, pl. szórakozóhely, tanfolyam, strand ... a külső jegyek (megjelenés) és a viselkedés alapján alakulhat ki ilyesmi. Ahogy a ruhás strandon teljesen elfogadott a másik nemű megbámulása, olyannyira, hogy vannak, akik hangoztatják is, hogy ezért mennek strandra, hogy csajokat/hapsikat bámuljanak, persze a srácok ezt feltűnőbben teszik, társadalmi okokból (hím dominancia). És ez természetes is, mivel a táplálkozás után a második legfontosabb ösztön a szaporodás, a szex. A szexualitás elnyomás mára már köztudottan nem helyes, természetesen az adott társadalmak határozzák meg, hogy mennyire vált nyitottá, de pont ott, ahol meztelenek az emberek, ahol jól láthatóak a szexuális jegyek, ott mégis megpróbálják ezt elfojtani, persze hasztalanul. Ez már Fém Fatál hozzászólásból is kiderül: "Fiatalok, öregek, feszesek és lottyadtak, soványak és dagadtak, kicsi és nagy mellek és péniszek, itt minden normális és elfogadott". Külső nemi jegyek alapján különböztet meg embereket, amit más közegben nem tenne, csak itt. Valamint a "Csak egy kicsike bátorság kell hozzá, és az ember rájön, nem csak neki vannak hibák a testén" mondatrészből kiderül, hogy igenis tudatában van annak, hogy nem csak ő bámészkodik, hanem más is megbámulja őt. "viszont senkit nem érdekel, hogy a másik hogy néz ki" dehogynem érdekli, hiszen ez alapján is történik egy rangsor, ahová saját magát is berakja. Mivel a testi adottságokat a rangsor miatt kompenzálni kell, ezért a viselkedésükkel próbálják ezt a rutinos nudisták jelezni, hogy ők bizony otthon vannak a pucérkodásban.

A szerelő 2013.08.05. 21:18:39

Jól megfigyelhető a "természetes" viselkedés, ami egy szándékos viselkedés, a maximális nyugalom, a már már gőgösnek is mondható (de nem az) viselkedés, ami a mozdulataiból, a fejtartásából adódik, amivel azt jelzi a környezetének, hogy ő rutinos nudista. Ezek után a folytatás "(max. a jól kinézőket kicsit jobban megpillogják, lopva, diszkréten, de pusztán esztétikai élmény szinten :)" ami egyértelműen a szexualitás kifejeződése, mégpedig nem elítélendően, de ezt csak egy szmájli mögé rejtve meri megtenni, holott ez lenne a természetes. Mindezek tükrében a "viszonylag kevés szóló úriember, akiknél azért kétesélyes volt ottlétük célja" egy ordas nagy előítélet, ami azt feltételezi az egyedül álló férfiakról, hogy kukkolni mennek, hogy szexuális tartalmú lehet az ottlétük, felháborító. Ráadásul senkinek semmi köze hozzá, még ha íratlan szabály is, hogy valaki miért látogat egy helyet. Még ha szexuális vágyait akarja kielégíteni, az sem ítélendő el, senkinek sincs joga megszólni, az a magánügye. És ezt szégyenletes dolognak beállítani, megbélyegezni, elítélni senkinek sincs joga.
Röviden és tömören ennyi lenne :)

A szerelő 2013.08.05. 21:30:38

@Fém fatál: Csak hogy tudd, hogy válaszoltam neked is feljebb.

A szerelő 2013.08.05. 21:31:13

@Szépia: Csak hogy tudd, hogy válaszoltam neked is feljebb.

A szerelő 2013.08.05. 21:31:47

@MaCS_70: Csak hogy tudd, hogy válaszoltam neked is feljebb.

Fém fatál 2013.08.06. 00:41:42

@A szerelő:
Nos, örülök, hogy értelmes kifejtetted nézeteidet, a bunkózással ellentétben ezzel már lehet vitatkozni.

De előbb azzal kezdem, amivel egyetértek. Igen, a nudizmusban van szexuális töltet. Hogy kinek mennyi, az egyénfüggő.

A szóló férfiak jelenléte nem azért szúr szemet, mert szóló vagy mert férfi, hanem a viselkedése miatt. És ez tagadhatatlan tény: egyszerűen simán látni egy férfin, hogy van két üres órája, és hazafelé beugrik egyet strandolni, mert baromira meleg van és jól esik kidobni magát a napra, vagy be a vízbe, vagy kukkolni jött. Lehet, hogy ezt csak a nők érzik és látják meg, bár a derékig érő vízben guggoló, és "feltűnésmentesen" onanizáló férfit szerintem még a nemtársai is kiszúrják egy idő után.
De nem kell ennyire eklatánsnak lennie a helyzetnek. A mozdulatok, a pillantások, a metakommunikáció sok mindent elárul.

Persze mindenkinek joga van a saját szexualitását megélni, de nem gondolom, hogy a strand füve a legjobb hely erre. A szexualitás egy elsődleges drive, benne van mindenben, a gondolatainkban, a mozdulatainkban, az illatunkban, a génjeinkben. Az embernek mint társas lénynek mégis be kell tartania bizonyos normákat ahhoz, hogy a társadalom működésképes maradjon. Szerencsére nincs (még) Gondolatrendőrség, tehát ha nincsenek non-verbális jelek, nem tudhatjuk, mi zajlik a másik ember fejében. ÉS egész idáig minden rendben is van. A baj (számomra) ott kezdődik, mikor a gondolatfolyam megjelenik a testbeszéden, sokszor még csak nem is véletlenül.

Kommentemet nem akadémiai székfoglalónak és nem is szexuálpszichológiai disszertációnak szántam, ilyenformán, belátom, a fogalmazásom talán pongyola volt. Egyszerűen szeretnék kedvet csinálni azoknak, akik azt gondolják, hogy a nudizmus explicite egyenlő a szexualitással, és mint ilyen, ijesztő vagy taszító a számukra. Saját baráti körömben is találkozom ezzel a véleménnyel, és korábban jómagam is azt hittem, hogy az ilyen helyekre egyszerű földi halandók nem járnak, csak gyönyörű testű fiatal férfiak és nők. És hogy másról sem szól, csak arról, hogy egymást bámulják és felizgulnak szakmányban egymástól.
Mikor először voltam, magam is elcsodálkoztam, mekkorát tévedtem. Kb. mintha azt gondoltam volna, hogy akik étterembe mennek ebédelni, azok köszönés nélkül berontanak a konyhába, és kézzel-lábbal magukba tömik a nyersanyagokat meg a hulladékot is. Hiszen ENNI mennek oda, ami ugyebár egy testi szükséglet, ösztönös, zsigeri cselekedet.
A nudizmus is csak annyiban szól a szexről, hogy az első- és másodlagos nemi jellegek nyilvánvalóan vannak jelen.

Hogy bármiféle rangsorról érdemes-e beszélni? Szerintem nem. Pontosan azért nem, mert olyan kendőzetlenül jelennek meg a nemi szervek. Furcsa módon pontosan attól lesz súlytalan a meztelenség ténye, hogy általános jellegű.
Arról nem beszélve, hogy a nudista társadalom egy jelentős része bizony jóval ötven, inkább hatvan fölött van. Egy másik része a stabil lábakon álló kisebb-nagyobb gyermekes családok, és elenyésző kisebbségben képviselteti magát a tinédzser és család nélküli fiatal felnőtt korosztály. Ilyenformán a hierarchia kérdése sokkal szűkebb körben merül föl, mint egy olyan strandon, ahol pontosan az innen kimaradt csoportok vannak jelen, azok, akiknek a szexuális aktusért vívott "harcban" aktívan részt kell venniük.

Számomra a meztelenség a nudista strandon valóban nem szexuális bizsergést vagy mifenét, hanem vegytiszta szabadságot jelent. Nem csupán a testem szabadul meg a fürdőruhától, hanem a lelkem is felszabadul a gátlások, kötöttségek, konvenciók és elvárások feszítő nyomása alól. Nem beszélhetek más nők nevében, de van egy olyan érzésem, aki egyszer belekóstolt és élvezte, gyanítom, valami nagyon hasonlót érzett.

MaCS_70 2013.08.06. 00:53:47

@A szerelő:

Köszönöm a kimerítő válaszodat!

Nem tudom, hogy ténylegesen milyen kapcsolatod van a naturizmussal, de nagyon jól látod a helyzetet.

Sajnálom a "rossz kezdést" -- az első vulgáris kirohanásod nagyon nem tetszett, a mostani eszmefuttatásod annál inkább. Így már jobban értem, hogy mi volt a bajod az inkriminált mondattal — nagyjából azért az elején se volt titok —, de a válaszod hangnemével kapcsolatos problémámon túl is meg kell, hogy védjem Fém fatálat: a magányos férfiakkal kapcsolatos aggodalmak időnként jogosak. Mondom ezt úgy, hogy időnként jómagam is ebbe a körbe tartozom és maximálisan ellene vagyok annak, hogy korlátozzuk az egyedüli férfiak vagy tisztán férfiakból álló csoportok belépését. (Álltam már úgy egész napos motorozás után egy isztriai kemping bejáratánál, hogy erősen kétesélyes volt, hogy beengednek-e vagy fordulhatok vissza.)
Ennek ellenére tudomásul kell venni, hogy a probléma igenis fennáll, vannak kukkolók akikre oda kell figyelni. Az utóbbi időben szerencsére nem hallottam problémás esetekről, de régebben többször is volt szerencsém részt venni elhárítási akciókban, és bizony megmondhatom, hogy az emberi leleményesség végtelen.

A többiről: sokféle nézet, felfogás uralkodik a naturista társaságokon belül is. Vannak nagyon szigorú és kifejezetten laza irányzatok, homlokegyenest ellentétes vélemények fontos kérdésekben is.
A lázadást mint fő indítékot már egyáltalán nem látom jellemzőnek, ami sokak szerint meg is látszik a létszámunkon. Úgy látom, hogy ténylegesen a szabadságvágy, a felszabadultság érzése a fő motiváció.

Szerintem teljesen természetes, hogy megnézzük egymást — de csak úgy és annyira, hogy a másikat az ne zavarja. Nem hiszek abban a nézetben, hogy a naturista helyeket voltaképpen szelektív vakká kellene válnunk, ugyanakkor tény, hogy naturisták között nincsenek szemlegeltetős atrocitások.

Üdv: MaCS
süti beállítások módosítása