A Sió-csatornáról a legtöbben csak annyit tudnak, hogy a patás burzsujdémon legfőbb támasza, a rendes balatoni ember antagonistája, aki a vitorlázókkal szövetkezve tesz meg mindent azért, hogy a Balatonban ne legyen víz (mert az a vitorlázóknak állítólag jó).

Pedig ennek a 120,8 kilométeres csatornának az előítéletes leegyszerűsítésnél jóval izgalmas a sztorija, Siófoknak meg az etimológiája, szóval érdemes szánni rájuk két percet.

Kezdjük a Sióval: ez sose volt természetes folyómeder. Először a rómaiaknak lett elegük abból, hogy nincs összekötve a Balaton és a Duna, ezért Galerius császár i. sz. 292-ben úgy döntött, hogy kivágat minden útba eső erdőt és kiásatja a Sió-csatorna ősét. Sokak szerint a rómaiak már bevezettek egyfajta zsiliprendszert is, hogy azzal szabályozzák a tó vízét, de az újabb kutatások bizonyították, hogy a rómaiak legfeljebb szállítmányozásra, hajózásra használták a csatornát, a vízszint beállítására nem.

Majdnem ezer évvel később a honfoglaló magyarok is találtak valamit a csatornából, a pécsi püspökség 1009-es alapítólevelében Ozoraként emlegetik, de a tihanyi apátság 1055-ös alapítólevelében is szóba kerül, igaz, más néven:

„Rivulus namque, qui dicitur Fuk fluens”,

azaz

„A kis patak, amit Fuknak neveznek, az említett tóból ered, olyan helyen van, amelyen a népeknek átjárása van egy régebbi hídon és gyakran gázlón is”.

Szóval Fuknak hívták a csatornát, ami később aztán a torkolatnál található település neve lett. 1528-ban már Fok néven emlegették, 1790 óta meg csak Siófoknak hívják.

A honfoglalás óta eltelt évszázadokban aztán felmerült a folyó szabályozásának is az igénye, már Mária Terézia ideje alatt elkezdték lecsapolni a környező mocsarakat, az intenzívebb mezőgazdasági munkák miatt szabályozni kezdték a környékbeli folyókat, 1821 és 1835 közt magát a Siót is. Miután elkészült a csatorna, jó egy métert engedtek le az akkori vízállásból, ezzel körülbelül 90 ezer holdnyi területet sikerült lecsapolni és kiszárítani, hogy mezőgazdasági termelésre alkalmas legyen. A tó szabályozásának igénye viszont akkor erősödött fel, amikor az 1860-as években déli parton megépült a vasút és a part közelében villákat kezdtek építeni a tehetősebb birtokosok: a vasúttársaság és a tehetős polgárság összefogott, hogy rendezzék a kérdést, emiatt épült meg az azóta sokat kárhoztatott zsilip. Pedig nélküle most nagyjából elképzelhetetlen lenne a balatoni nyaralás, el lehetne felejteni a strandokat, a szállodákat, a tóparti hekkezést, mindent, ami túlmutat egy mocsaras természetes tó keretein.

A csatorna felső szakasza csak akkor hajózható, ha vizet engednek le a tóból, de erre például majd három éven keresztül nem volt lehetőség, akkora volt a vízhiány, az alsó szakasz hajózhatósága a Kapos folyótól függ.

A cikk megírásához nagyban használtuk a Wikipedia szócikkeit, a fotók az MTI-től származnak.