Kincsvadászat a középkori malomban

Kincsvadászat a középkori malomban

Lehet, hogy a Gyulakeszi határában található Csigó Malom ma már csak egy életveszélyes rom lenne, ha nem jár arra 9 évvel ezelőtt egy erdélyi iparművész, és nem szeret bele a rossz állapotú épületbe. Pusztulófélben levő ingatlan volt, amin látszott, hogy több évnyi munkát kell beleölni. Bartunek Katalin mégis ideköltözött, és a fejébe vette, hogy újjáéleszti az egykori malmot, és egy kulturális és művészeti központot hoz létre a területén.

csm8_1.jpg

Az épület már állt a 13. században, víz-, majd gőzmalomként működött. Nevét a fénykorát biztosító Csigó családról kapta, akik a 19. században bővítették egy klasszicista stílusú szárnnyal. 1929-ben leégett, és hiába nyilvánították műemléknek az 1980-as években, állapota egyre csak romlott.

csm7_1.jpg

Az első évek a romok eltakarításával teltek. Katalin egy ideig a telken található gabonatároló hasznosításából finanszírozta a munkát, aztán más bevételi forrásra is szükség volt. 2009-ben nyílt meg az antik lakáskultúra üzlet. A régiségek egy része Dániából érkezik, más részük magánszemélyektől és hagyatékokból. Kb. 3000 négyzetméteren lehet válogatni, és ahogy Katalin mondja, lehet jönni csak „gyönyörködni” is.

csm5_1.jpg

csm2_1.jpg

Itt tényleg minden van, amire egy gyűjtögető vágyik. A földszinten és az emeleten vannak az értékesebb dolgok: antik órák, porcelánok, festmények, ruhák, dísztárgyak, stb., az egykori gabonatároló csarnokban pedig a bútorok, könyvek, retró cuccok, lámpák. Akkor is érdemes beugrani a malomba, ha nem kötnek le a porcelánok és a szőnyegek, mert sok minden van, ami egy hipszterlakásban vagy egy provence-i stílusú konyhában is jól mutat.

csm3_1.jpg

csm6_1.jpg

A régiségkereskedelem csak az egyik a Csigó Malom funkciói közül. Katalin egy kulturális szalont és a művészeti galériát is létrehozott, és a hely kiállításoknak és koncerteknek is otthont ad (van egy 120 fős rendezvényterem is). Nyáron olyan előadók léptek fel, mint Varnus Xavér vagy a Budapest Bár, a téli szezonban pedig komolyzenei koncertek és sanzonestek is lesznek.

csm1_1.jpg

A tervek között szerepel egy kávéház és malomtörténeti gyűjtemény is, ezek az egyelőre üres épületszárnyban nyílnak majd meg, ha sikerül pályázati forráshoz jutni. Az öt hektáros telek kihasználatlan része szabadtéri fesztiválok helyszíne is lehet a jövőben.

csm9_1.jpg

Gyulakeszibe egyébként nemcsak a galéria miatt érdemes eljönni. A faluból megközelíthető a Csobánc hegy és a tetején a várrom, itt van a velős pirítósáról híres Autóspihenő, nyáron pedig itt rendezik a középkori végvárak legnagyobb csatáit és a környék legbalhésabb várkapitányát idéző Gyulaffy-napokat.

Stílus Galéria
Gyulakeszi, Kossuth Lajos u. 109.
Nyitva tartás: minden nap 9-17h (ősszel és télen is)
06205341333
www.stilusgaleria.com

 

Kincsvadászat a középkori malomban Tovább
Címkék:zene programok galéria koncert kiállítás antikvitás malom műemlék szalon régiség Balaton Gyulakeszi Csigó Malom esőprogram Bartunek Katalin

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr26785659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása