A Balaton jövője: Tihany

A Balaton jövője: Tihany

Sorozatunk első felében azt vizsgáltuk meg, hogy milyen fejlesztéseket eszközöltek az elmúlt években a Balatoni települések, most meg azt csekkoljuk, hogy milyen beruházásokat terveznek: milyen lesz néhány éven belül a tó környéke.

Folytassuk Tihannyal!

levendula_1132172_1942.jpg

2015. egyik legfontosabb ügye a várossá nyilvánítási pályázat benyújtása, a nyár közepén várható eredményhirdetés. A várossá nyilvánítás kezdeményezésének több oka is volt, mondta el az I love Balatonnak Tósoki Imre polgármester, de a legfontosabb, hogy a városi státuszú települések nagyobb lehetőséggel tudnak pályázni településrehabilitációs programok megvalósítására. Tihany célja, hogy olyan imázsváros pozíciót vívjon ki magának, mint Villány, vagy Visegrád.

tihany.jpg

2016-tól aztán felpörögnek a fejlesztések turbinái. Az egyik legfontosabb a tihanyi rév, és környezetének megújítása lesz, ahol a hajóállomáshoz hasonlóan a 60-as évek közepe óta átfogó fejlesztés nem valósult meg. Ez a program nemcsak Tihany, hanem a Balaton számára is fontos, hiszen a komppal érkező vendégek több mint fele kizárólag tranzitra használja a Tihanyi-félszigetet.

Hosszútávon újra szeretnék fellendíteni a 20. század elején elindított levendulatermesztést, ennek megfelelően három projekt előkészítésébe is belekezdtek. Mintegy 30 hektár területen szeretnének levendulaültetvényeket létrehozni a Tihanyi-félszigeten, szeretnénk alapítani egy levendulamanufaktúrát, amely a levendulaolaj lepárlásán kívül egyéb levendulatermékek előállításában is fontos szerepet játszhat, támogatják továbbá a Tihanyi Bencés Apátság levendulalepárló és látványgazdaság létesítésének programját.

Régóta dédelgetett cél, hogy Tihanyban egy helytörténeti múzeumot hozzanak létre, ebben a múzeumban Tihany település bemutatása mellett szeretnének emléket állítani a 20. században itt élt művészeknek is, például Illyés Gyulának, Borsos Miklósnak, Németh Lászlónak, mondta el a polgármester.

5942_b0dd033cbe58aa5ea27747271bfd84e3.jpg

“Terveink között szerepel egy új művelődési ház létesítése a tihanyi Belső-tó partján, hiszen a település centrumának megépítésével megszűntek a parkolási lehetőségek a jelenlegi művelődési ház környékén, és a régi apátsági magtár sem igazán alkalmas a helyi közösség kiszolgálására művelődési házként” - mondta el Tósoki Imre.

A központban lévő régi művelődési házból egy turisztikai fogadóépületet szeretnének kialakítani, és további terv, hogy a település központjából kerékpáron a nemzeti parki területeken keresztül is megközelíthető legyen a sajkodi öböl, ezáltal teljes egészében körbekerékpározható lenne a Tihanyi-félsziget.

A Balaton jövője: Tihany Tovább
Címkék:tihany helyszínek a balaton jövője

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr737163737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GöTi 2015.04.18. 11:35:03

Tihany sokat javulna, ha kevesebb elkerített, turista akadályként jelentkező szakasz volna. Körbe akartuk sétálni a belső tavat - kerítés. Mindenkinek ajánlott, szép és érdekes túraútvonalak végén vissza akartunk térni a kemping felé - hosszú utcányi elkerített teleksor áttörés nélkül, ami jelentős kitérőt okozott.
süti beállítások módosítása