És nem is akármilyen. Kinek mi, de valószínűleg a fesztivál történetének egyik legigényesebb napja volt a pénteki - legalábbis zeneileg.
Van egy olyan mondás, hogy ha Beethoven vagy Mozart ma élne, trance-szel (is) foglalkozna. Persze, ezt mindenki azzal a műfajjal ismeri, amely a saját szívéhez a legközelebb áll, az igazságtartalmáról is nyilván lehetne vitatkozni, egy valamiről azonban nem: arról, hogy a trance az elektronikus zene klasszikus zenéje, tele végtelen számú dallammal.
A Balaton Sound zenei kínálata tavaly, meg néhány korábbi évben végtelenül egysíkúan alakult, egy monoton durrogás volt az egész fesztivál. Az idén viszont sokak könyörgését meghallgatva olyan előadókat is hívtak, akik nem csak fogalmatlanul nyomogatják a gombokat a keverőpulton, mindenféle logika nélkül felrakva egymás után a döngölős tucatszámokat, hanem van valami fogalmuk a zenéről is.
És milyen jól tették.
Pénteken ott volt a Soundon Ferry Corsten a kizárólag trance-re fókuszáló Gouryella projektjével. Jó sok évvel ezelőtt, amikor a trance nem rétegműfaj, hanem a fél világ kedvence és az elektronikus zene meghatározó irányzata volt, még Tiësto is benne volt a Gouryellában, ő azonban már végleg elveszett. Corsten viszont tavaly újraélesztette a projektet, a túrázást pedig az idén kezdte el - Európában Magyarország volt az első helyszín, ahol fellépett.
Furcsa dolog történik, amikor olyan ember megy fel a színpadra, aki nem ordítja kétpercenként, hogy put your fuckin' hands up vagy jump, jump, jump. Azok, akik nem sokkal korábban még úgy pattogtak egy tortahajigáló fazon (Steve Aoki) borzalmas haknijára, mintha nekik fizetnének ezért, teljesen megzavarodnak attól, ha egy DJ a zenébe pofázás helyett el akar, és el is jut a zenéjével valahonnan valahova.
Furcsa, hogy mennyire nem tudják hovatenni, ha egy DJ-nél a vizuális effektek nem csupán céltalan villódzások, hanem gondosan megkomponált jelenetek, amelyek a zenével alkotnak teljes és szerves egészet. Márpedig a Gouryella projekt egy sebészi pontossággal felépített show, felemelő utazás, ha úgy tetszik, az pedig, hogy ezt valójában mennyire kevesen tudják értékelni, mindent elmond az elektronikus zene jelenlegi helyzetéről.
Jó volt újra a pultban látni Paul van Dykot, aki csupán június közepén kezdte újra a túrázást, miután február végén kis híján belehalt egy idióta balesetbe. Utrechtben több métert zuhant a színpadról, két csigolyája eltört, nyílt fejsebe volt, a baleset éjszakáján nem sok esélyt adtak neki az orvosok. Élet-halál között lebegett, de azóta visszatért ahhoz, amit a legjobban szeret. Lehet, hogy még nem mozog úgy, mint korábban, lehet, hogy miatta kellett kissé átszervezni az esti programot, mert talán még nem bírja úgy az éjszakázást, mint régen, de itt volt. A zenéje pedig semmit sem változott, ugyanolyan egyedi hangzású, mint mindig is volt.
Az éjszakát az egyiptomi tranceduó, Aly & Fila zárta - bár ez egy kis csúsztatás, mert Fadi (Wassef Naguib) néhány éve már egyedül áll a pultban, miután óvodás kora óta ismert jó barátja és szerzőtársa, Aly (Amr Fathalah) egy fellépésen súlyos fülsérülést szenvedett egy felrobbanó technikai eszköz miatt. Fadi a műfaj egy harmadik, minden egyes izmot megmozgató arcát mutatta meg, olyan szettel, amely kérdés nélkül választ ad arra, hogy jelenleg miért ő a világ első számú trance-DJ-je.
Ha valami, a büdös, levegőtlen és füstös partysátor nagyon nem illett ehhez az estéhez, és a műfajhoz sem igazán. Drága szervezők, bátran vállaljátok be a zenét főműsorként is! Vagy netán attól féltek, hogy a közönség ostoba instrukciók hiányában birkaként álldogálna a nagyszínpad előtt?
Sebaj az, hadd szokják a minőséget.
(fotók balatonsound.hu)
