Hétvégén Borparádé a Balatonon!

Hétvégén Borparádé a Balatonon!

Teljesen nyilvánvaló, hogy a mínuszoktól még nem kell bezárkózni a lakásba és elbújni egy nagy rakás dunyha alatt, mert annak csak a teljes befordulás lesz a vége. Ehelyett érdemesebb inkább programokat tervezni és elsőre talán furcsának tűnhet, hogy pont a Balatonra (TÉLEN?), de csak azok gondolják így, akik

  1. 1: semmit sem tudnak arról, hogy mekkorát változott a környék az elmúlt tíz évben
  2. 2: nem látták azokat a fantasztikus képeket, amik az elmúlt héten készültek a befagyott Balatonról.

dsc_0084_2-edit.jpg

Fotó: Badics Gergely

Igen, ez most az egyik legszebb része az országnak, ami autópályán gyorsan elérhető, és ha már úgyis ott vagyunk nézelődni, egy éjszakára meg is lehet szállni a tél közepén, kevés ennél pihentetőbb dolog van januárban.

És ha már úgyis ott alszunk, akár ihatunk is egyet és erre tök jó lehetőség a II. Vince napi borparádé. Az eseményen tíz pincészet vesz részt, és (figyelem!) korlátlan kóstolási lehetőség van. Mindezek mellett szakmai előadások, kézműves vásárok, balatoni sajt és sonkavásárok lesznek most szombaton, azaz január 21-én.

A következő borászatok lesznek ott: Büttner Borászat, Istvándy Pince, Laposa Birtok, Szászi Pince, Kristinus Borbirtok, Feind Borház, Pampetrics Borkereskedés Keszthely, Takler Pince, Árvay Családi Pince, összesen 6 borvidék 50 borát kóstoltatják. Főleg balatoni borok lesznek, de Tokaj, Villány és Szekszárd is felbukkan.

dsc04279.jpg

A napijegy 5600 forintba kerül, de ez nem vészes összeg, ha figyelembe veszed, hogy cserébe egész nap korlátlanul ihatsz 11 és 18 óra között, és a szakmai előadásoknak köszönhetően délutánra, kora estére sokkal jobban képbe jössz a borokkal, mint gondoltad volna.

Az eseményre a Zenit Hotelben kerül sor, ami tök jó hír, ez egy modern, világos szálloda remek környezettel, jól jön az ilyesmi ebben a félsötét hidegben, meg a kisvárosnyi wellness is, ahol vasárnap ki lehet pihenni a szombaton tanultakat. Ja, és a Bock Bisztróban a fesztivál ideje alatt lesz kedvezményes menü, 2700 forintért adják a két fogást, ami elég spéci ár.

Részletek itt.

Hétvégén Borparádé a Balatonon! Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr5912132257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása