Közel másfél évig követtük nyomon a Lela építését, ahogy a munkaterületből kinőtt ez az üdülőpark a Balaton partján, és tök őszintén izgatottak voltunk a végeredménnyel kapcsolatban, ha már annyit írtunk róla, szóval most hétvégén, amikor a környéken jártunk, beugrottunk megnézni az épületet is.
Épp Balatonbogláron nyaraltunk, kábé tíz percnyire a Lelától, ami viszont Balatonlellén van, egy olyan területen, ahol eleve valamilyen vízparti ingatlan volt, most viszont már ezt találjátok a helyszínen:
Engem főként azért érdekelt az ingatlan, mert annyiszor hangzott el vele kapcsolatban a minőségi jelző, amit Magyarországon persze az első pillanattól széteső lakóparkokra is szívesen ráaggatnak, szóval nagy kérdés volt, hogy mit sikerül ebből az egészből megvalósítani.
És az a helyzet, hogy a kábé nyolcvan lakásnak otthont adó épületek tényleg jól néznek ki: ahogy ott mászkálsz, és fogod a kezedbe a fényképezőgépet, az jut eszedbe, hogy Lucien Hervé biztos izgalmi állapotba jönne tőle, a magyar származású, egyenes vonalakért rajongó fotós bőven találna témát az épületben.
Aminek egyébként a környezete is őrült jól néz ki, a gyep olyan zöld, hogy hasonlóval csak a briteknél szoktál találkozni, van játszótér és az épület anyaghasználata is izgalmas. A Balaton meg ott hullámzik kőhajításnyira az épülettől, szóval tényleg olyan lett minden, ahogy ígérték.
Drónoztunk is egyet, ha már arra jártunk:
Az építés lekövetését most lezárjuk, aki lakást akar a Lelában venni magának, itt teheti meg, és ha a szerencsés vevő jövőre vendégül akarja majd látni az I love Balaton stábját, akkor már most szeretnénk jelezni, hogy szívesen megyünk!