A Balaton történetében nemcsak jól sikerült fajbetelepítés (pontusi tanúrák) fordult elő, mellényúlásra is volt példa: az angolnával (Anguilla anguilla) mindenki csúnyán elszámította magát.
A nem túl bizalomgerjesztő megjelenésű, kígyószerű hal fogyóban van ugyan, de még mindig tele van vele a tó, egyébként már akkor is itt volt, amikor még el sem kezdődött a telepítés. Ez nagy szó, mert az angolnák bölcsője Európától 6500 kilométerre, a Bermudáktól nem messze, a Sargasso-tengerben található, innen indulnak el világhódító útjukra. Kétféle angolna ívik itt, az európai ivadékok (115 csigolya) a mi kontinensünk folyói, az amerikaiak (107 csigolya) az ellenkező irányba indulnak. A legtöbb európai angolna Franciaország atlanti partjaihoz érkezik.
Már az 1835 és 1914 között élt híres természetkutató, Hermann Ottó is figyelt meg angolnát a Balatonban, az első példányok a vizenyős, lápos rétekkel összekapcsolt európai vízrendszereken keresztül vándoroltak a tóba. Sokáig korlátozott számban volt jelen a faj, aztán valaki az 1950-es évek végén kitalálta, hogy mivel remek (vagy legalábbis ehető) a húsa, gazdasági érdekből nagy arányban emelni kéne az állományt.
A mesterséges angolnatelepítés 1961-ben indult, és egészen 1990-ig tartott, évente 3-4 millió ivadék kihelyezésével. A túlnépesedés kockázatát minimalizálni látszott, hogy az angolna nem szaporodik a Balatonban, és a visszafogás angolnacsapdával a Sió-zsilipnél, valamint elektromos vonóhálóval könnyedén megvalósítható.
Csak a telepítés stratégiája volt teljesen elhibázott, mert a gazdasági haszon fontosabb volt az ökológiai károk kockázatánál. Úgy számoltak, hogy a kihelyezett ivadékok nyolcvan százaléka elpusztul, ezért biztos, ami biztos, jó sokat telepíttek belőlük. Hamar látni lehetett, hogy ennek nem lesz jó vége, és a katasztrófa be is következett: sosem pusztult el a kihelyezettek ivadékok nyolcvan százaléka, jóval kevesebb hullott el. A túlnépesítés aztán látványos, a Balaton PR-je szempontjából nem túl hasznos angolnapusztulásokhoz vezetett 1985-ben, 1991-ben és 1992-ben.
Mindezek tetejébe az angolna mohó fogyasztója és táplálék konkurense számos nagy természeti értékű, őshonos állatnak, a csíkféléknek, menyhalnak, amely már nincs is a tóban, kétéltűeknek, eszi az árvaszúnyogot, a bolharákot, a fogassüllő, kősüllő, vágódurbincs, küsz ikráit és parti övben növekvő ivadékát. Sőt, az egyetlen olyan halfaj, amely kígyószerű testével a parti kőszórások legmélyebb zugaiba is beférkőzik, ahol a hajdani Balaton korábban jellegzetes kecskerákja és folyami rákja vedlés után visszavonulva várta az új páncélja megkeményedését. Nem csoda, hogy a tízlábú rákok pont az angolnatelepítés utáni első két évben tűntek el a Balatonból.
Ma már nem telepítenek angolnát a tóba, de az évekig tartó intenzív halászat ellenére is maradt még belőlük bőven, így még évekig pusztítják majd a Balaton gerinctelen és gerinces állatvilágát.
És ha nyárra is terveznél egy igazán jó programot, jelentkezz az I love Balaton Öbölátúszásra, július 19-re, most még kedvezményes áron!
