A legjobb balatoni hotel nyomában: Jókai Hotel

A legjobb balatoni hotel nyomában: Jókai Hotel

Tegye fel a kezét, akinek Siófokról a nagypolgári miliő vagy az irodalom jut eszébe! Rendben, bácsika, tessék nyugodtan ülni, a hoszteszeink rövidesen felszolgálják a frissítőket.

Tényleg kábé száz éve annak, hogy a környéken még a villák voltak az urak, de ez az időszak nem múlt el nyomtalanul, csak a háttérbe szorult. Erre a legjobb bizonyíték az 1897-ben épült Jókai Villa, aminek Dr. Fekete Vilmos temesvári ügyvéd volt a tulajdonosa, és amiben Jókai Mór 1903-ban utolsó nyarát töltötte. De van itt még a történelmi fordulatból bőven: a hotel a második világháború végéig megőrizte funkcióját, majd 1947-ben államosították. A szocializmus éveiben működött itt rendőrség, zeneiskola, majd 1995-ben újból magánkézbe került, és elkezdték a nagyszabású rekonstrukciót.

Aminek ez lett az eredménye:

Dsc05313

Dsc05316

Dsc05320

Dsc05321

Dsc05322

A villa igazán szellős, tágas, jó ízléssel kialakított, nagypolgári. Főleg a szobákban érzed majd úgy magad, mintha Budapest belvárosában lennél egy varázslatos belmagasságú lakásban, talán csak annyi a különbség, hogy az ablak nem egy tűzfalra, hanem egy szép kertre néz, és hogy a következő utcában nem valamelyik körút van, hanem a Balaton. De a lényegen nem változtat: az épület kívül-belül villa, amiben úgy érezheted magad, mint egy kevésbé kiemelkedő báró, vagy egy nagyon is kiemelkedő polgár a századfordulón.

Dsc05330

Dsc05332

Dsc05333

Dsc05334

A hotel legnagyobb erőssége kétség kívül a hangulat, ami az előtértől a könyvszekrényen át mindenhol visszaköszön, de legerősebben a szobákban, a wellnessrészleg ehhez képest már inkább csak funkcionális, és a reggelinél is alulreprezentált a lazac, a kaviár, a libamáj és a Moët pezsgő (értsd: nincs). Van viszont néhány a balatoni négycsillagosok átlagos mezőnyének megfelelő felvágott, péksütemény, virsli, tojás, a szokásos.

Dsc05335

A Jókai villába tehát nem a gasztronómiai fordulatok miatt jössz, de ha a századfordulón akarod érezni magad karnyújtásnyira a Balatontól a tó első számú bulivárosában, kevés ennél megfelelőbb helyet találsz.

Itt tudsz remek árakon szobát foglalni a villába.

A legjobb balatoni hotel nyomában: Jókai Hotel Tovább
Címkék:szállás helyszínek

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr926659177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása