Új a Balatonon: Paletta Keszthely

Új a Balatonon: Paletta Keszthely

Tetőteraszos hely egy kikötőben, ráadásul a balatoni street food (beach food) egyik meghatározó helyszíne. A keszthelyi Paletta a Télikert filozófiáját viszi tovább: minőségi, főleg helyi alapanyagok, megfizethető ebédmenü és persze az elmaradhatatlan bulik. A történetben új szereplő a rántott hús.

13233105_1190302807687815_7955920486404616653_n.jpg

A Paletta Keszthely központjától messzebb, a Phoenix Marinában nyílt meg. Ez nem az a hely, ahová csak úgy beugrasz egy pohár borra, de ha már ott vagy, megkaptad a fröccsödet és hátradőltél a tetőteraszon, egyáltalán nem fogod megbánni, hogy eljöttél idáig.

paletta.jpg

A Paletta a Télikert nyári „kiadása”, ami tavaly Fröccsterasz néven működött. Vagyis mégsem az, mert sok újítást is bevezetett a tulajdonos-borász, Bezerics Dani, de a koncepció és a gasztrofilozófa - “bisztrófilozófia”) ugyanaz. Helyi termelőktől veszik a hozzávalók nagy részét, régi környékbeli recepteket kutatnak fel, egy állandó és egy gyakran változó étlappal dolgoznak, és nagy körültekintéssel választják ki az alapanyagokat. Igen, tudjuk, hogy ma már minden második vendéglátóhely ezt állítja magáról, de itt ez tényleg nemcsak üres duma.

Nagyon hosszan tudnánk írni arról, hogy mi, honnan érkezik a Palettába, de akkor ez egy nagyon unalmas és nagyon hosszú poszt lenne, és valószínűleg ezt egyikünk sem szeretné, ezért csak kiemelünk néhányat az alapanyagok közül.

13244611_1190304177687678_6639374831954872914_n.jpg

paletta1.jpg

paletta2.jpg

A magyartarka marha Zalaszentivánból, az Angus-marha Balatonfenyvesről, a mangalica pedig az Istvándy-birtokról, Káptalantótiból jön. A sajtot három különböző helyről szerzik be (Kalláék, Kolosa Bandi, Vászolyi Sajtmanufaktúra). Külön beszállítója van a különféle zöld leveleknek (mángold, mustárlevél, rukkola), ezeket a szomszédos Cserszegtomajról kapják.

13265983_1190302437687852_2712081848713970970_n.jpg

A kínálat szerkezete is hasonló, mint a Télikertben: előétel, két leves, főételek, két desszert. Maradtak az „Éhségtapaszok” (krémek, stb.), és megjelennek olyan hozzávalók is, mint a vaddisznólapocka, vagy a marhaszegy. Mindig lesz gulyásleves, ami havonta változik majd, van reggeli és ebédmenü is (hétköznap két fogás 1350 Ft.) És akkor mindenki kapaszkodjon meg: ezen a helyen, ami a beach food egyik fellegvára, a beach burger és a vízikutya szülőhazája, lesz rántott hús. Házi morzsába panírozva, meg minden. Természetesen le fogjuk tesztelni!

Paletta Keszthely
Phoenix Marina, Keszthely
06704317413

Új a Balatonon: Paletta Keszthely Tovább
Címkék:keszthely gasztronómia gasztró kikötő paletta ebédmenü Balaton Bezerics Dániel beach food

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr798782578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása