Kávé és süti a legszebb balatoni panorámával

Kávé és süti a legszebb balatoni panorámával

Amikor nem kell más, csak egy kiadós, finom reggeli, vagy egy forró tea, egy süti, meg egy kis nyugalom: a Tündérsziget minden évszakban nyitva tart.

tsz5.jpg

Kivételes poszt következik: egy olyan helyet mutatunk be, amit nyáron és télen is leteszteltünk.

A Tündérsziget Tihany központjában, az Apátságtól rövid sétára található, igazi mesebeli hely kerttel, régi sparhelttel, lekvárokkal, teákkal és gyönyörű kilátással. A ráérős, beszélgetős reggelik, merengős kávék, isteni házi sütik helye ez. A forróság és a mínuszok elől is el lehet bújni ide egy kicsit.

Tény, hogy nyáron elég nagy a tömeg. Ha gyors kiszolgálásra vágysz, és olyan állapotban vagy már, hogy csaknem bármire kapható vagy egy kávéért, és korog a gyomrod, akkor nem ez a te helyed. Eltelik egy kis idő, mire megkapod, amit rendeltél. Ha nem ez a helyzet, akkor viszont megéri itt várakozni, mert már itt lenni is feltöltődés. A kertből látod a Belső-tavat, és van játszótér is van a gyerekeknek, és amíg vársz, megnézheted a gyapjúból és lenből készült ruhákat, terítőket a Tündérszigethez tartozó üzletben.

tsz9.jpg

tsz8.jpg

A tojásrántotta, amit egy nyári vasárnap délelőtt ettünk, elképesztően finom volt. Kérheted sonkával, vagy provence-i fűszerekkel. Szükségünk volt a kalóriákra, mert egy SUP-os programra készültünk (burnout szindrómára nagyon jó, és még beach body-t is ad). Nan sajtos omlettjük, debreceni, paraszttál, péksütik lekvárral, vajjal - jobb, mint egy brunch egy szállodában.

tsz4.jpg

Télen persze egész más minden. Olyan, mintha a nagymamád nappalijában ülnél. Ha ép a téli Balatont fedezed fel, amit erősen ajánlunk, igazi nyugis pihenőhely. Kapkodás ilyenkor sincs, de a hely méretőből adódik, hogy nincsenek bent sokan, a kinti pokrócos teázást pedig azért kevesen vállalják be. Ez a tökéletes alkalom, hogy degeszre edd magad sütikkel. Glutén- és tejmentes is van, mindenkire gondolnak.

tsz1.jpg

tsz2.jpg

tsz3.jpg

A kredencekben házi lekvárok, levendulás teakeverékek és más saját készítésű levendulás termékek sorakoznak. Inkább egy ilyet vigyél emlékbe vagy ajándékba, mint egy sokadik bögrét a bazársorról.

Tündérsziget
Tihany, Kossuth utca 29.
06302430105

Kávé és süti a legszebb balatoni panorámával Tovább
Címkék:reggeli tihany bor gasztronómia kávézó gasztró sütemény Balaton tündérsziget

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr9712093849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vili Doli 2017.02.07. 17:56:26

És hol az a panoráma?
Arról kellett volna fotó, ha már a címben benne van, nem a lekvárosüvegekről.

Parajpuding 2017.02.07. 19:06:12

@Vili Doli: Itt egy mezei reklámcikkről van szó, meg arról, hogy minél többen idekattintsanak. Erről szól. És te még telhetetlenül panorámát is akarsz? Ejnye:)

vackor1 2017.02.07. 19:36:46

@Vili Doli:
Nem akarok hüleséget írni, de szerintem én többször is voltam itt - remélem nem keverem másik , ugyanilyen helyen lévővel - és panorámát valóban ne keress , viszont az tény, hogy csendes, nyugalmas helyen van és csak alig 2-3 percre a központtól.

csodatévő dzsagodar 2017.02.07. 21:39:43

Füred, Karolina. Annál jobb helyet nem találsz. :)

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.02.07. 23:30:53

@vackor1:
És még az is jó benne, hogy innen se látni a halrajok vonulását.
süti beállítások módosítása