Ki volt a Balaton leghíresebb remetéje?

Ki volt a Balaton leghíresebb remetéje?

A pusztuló, és ma már hátborzongató Ify-kápolna építőjéről számos legenda maradt fent. A helyiek sokáig nem merték megközelíteni a Szent György-hegy déli lejtőjén álló romos templomot és a hozzá tartozó épületeket, kísértetekről is beszéltek. De ki is volt a kápolna építője, és miért választotta a remete életet? És hogyan kerültek az épületbe régi hangszerek?

screen-shot-2017-08-30-at-9_55_16.jpg

Ify Lajos 1893. november 16-án született Keszthelyen. Pécsen végezte teológiai és zenei tanulmányait, 1917-es pappá szentelése után a pécsi egyházmegyében szolgált. Később Fonyódra került, ahol plébánia alapításával bízták meg, kápolnát és iskolát is létrehozott.

Egészen az 1940-es évek végéig dolgozott itt, aztán a politika viharai miatt úgy döntött, önként hagyja el a plébániát. Egy szerzetesrendházba költözött, majd miután feloszlatták a szerzetesrendeket, visszavonult családja Szent György-hegyi birtokára az ötvenes évek elején, olvasható a Zala Megyei Hírportálon. 

217291421506454602771103771509748n-864x1024.jpg

Ify Lajos (forrás: zaol.hu)

Remeteként itt élt haláláig, és önerőből felépítette az Emmaus nevet viselő kápolnát, a hozzá tartozó lakóházat és gazdasági épületet. Harmóniumokat gyűjtött és épített, néhány régi darab maradványa még ma is látható a lepusztult épületben. Az egykori plébános azonban nem szigetelődött el teljesen: egy zászlóval jelezte, amikor készen állt régi hívei és a zarándokok fogadására.

2013-02-25_11_01_16.jpg

A kísértetsztoriknak és a kápolnát övező félelemnek valószínűleg semmilyen alapja nem volt, bár az egyik történet szerint a pap itt tartotta a saját koporsóját is, és minden évben átírta rajta az évszámot. A remete 1967 szeptemberében, 74 éves korában halt meg, és a hivatalos gyászjelentéssel ellentétben nem a kisapáti temetőben, hanem a kápolna közelében helyezték örök nyugalomra. Ez volt az utolsó kívánsága. A sírt a kápolna mellett találta meg Osvald Gábor, Ify Lajos életének kutatója.

Ify Lajos halálának 50. évfordulója alkalmából kápolna emlékét őrző csoport megemlékezést is tartott. A közösség célja, hogy valahogy megmentsék a kápolnát, a megmaradt harmóniumokat. Talán egyszer sikerül helyreállítani ezt a hátborzongatóan különleges helyet.

A terület magántulajdon, és hivatalosan nem látogatható.

 

 

Ki volt a Balaton leghíresebb remetéje? Tovább
Címkék:legenda remete emmaus szent györgy-hegy Balaton ify lajos ify kápolna

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr4112933017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása