A Káli-medence legjobb reggelije: Kikötő

A Káli-medence legjobb reggelije: Kikötő

Házi kolbász gorgonzolás sajtkrémmel, mangalicasonka és bazsalikomos rántotta, mindez egy csendes kertben, ahol wifi is van. Itt minden megvan, ami a tökéletes reggelihez kell.

kikoto3.jpg

A Káli-medence egyik leghangulatosabb szálláshelye, a pajtából kialakított Kikötő a 2016-os szezonban nyílt meg. A tulajdonosok, Hegyi Zoltán és Brigitta több mint másfél évtizede költöztek a Káli-medencébe. Megnyitották a Pannon Udvarháza, ami kulturális és közösségi térként is működött, és már akkor a saját kertjük terméseit tették az asztalra.

A pajtából tavaly egészen rendhagyó hostel lett, ahol falak helyett nehéz függönyök választják el egymástól a „szobákat”. Nem akarták ugyanis elmozdítani a gerendákat, meséli Brigitta, miközben a reggelire várunk.

kikoto6.jpg

kikoto9.jpg

A Kikötőben ugyanis kiadós reggelivel kezdheted a napot – akkor is, ja ez a kezdés mondjuk délben történik meg. Itt minden megvan, ami egy nyaralás reggeléhez kell: árnyas fák, kert, helyi alapanyagokból készült ételek, és wifi, természetesen. Van, aki innen intézi az ügyeit, ha mégis muszáj dolgoznia, amíg a Káli-medencében pihen.

Ami viszont itt hiányzik, az a sietség. Minden és mindenki be van lassulva egy kicsit, itt nem fogod 5 percen belül megkapni a rántottát - de rá fogsz jönni, hogy itt egy kicsit az idő is máshogy telik.

kikoto_1.jpg

kikoto_2.jpg

kikoto4.jpg

A zöldség, a gyümölcs és a fűszerek a Kikötő kertjében teremnek, a mangalicát pedig egy helyi tenyésztőtől veszik. Házilag készülnek a szörpök, a lekvárok, a pesztók, a májpástétom és a görög joghurt is, mondja Brigitta. Ezek után fel sem merül bennünk, hogy a tojás nem boldog és teljes életet élő tyúkoktól származik.

A reggeli "menüben" sajttál, tükörtojás, két személyre szóló frittata, görög joghurt szerepelnek. A rántottát kérheted kapribogyóval, bazsalikommal és sajttal, házi kolbásszal és füstölt sonkával is. Ha kalóriára és zsírra van szükséged, mangalicasonkát, kolbászt is rendelhetsz házi gorgonzolás sajtkrémmel és friss kerti zöldségekkel. Napi menü és desszertek is lesznek a kínálatban.

kikoto8.jpg

kikoto7.jpg

Koncerteket nem szerveznek, mert a szállóvendégeknek nyugalom kell, lesznek viszont kézműves és fotós workshopok, építészeti előadások. És hogy miért lesz tökéletes a nyaralás egy ilyen helyen? A Balaton közel van, de nincs tömeg, a Káli Kapocsban éjszakai életet is élhetsz, a Kő fagyi?-ban pedig isteni a házi fagyi. És kevés az olyan apró falu, ahol ennyi helyen kapsz finom kávét.

kikoto5.jpg

Kikötő

Mindszentkálla, Jókai utca u. 7.

A mai cikket a Lidlben kapható Grill and Fun csevapcsicsa  támogatja, melyet 480 grammos kiszerelésben csütörtöktől egy héten át  899 forintért lehet megvásárolni a Lidl bármelyik balatoni üzletében.

A Káli-medence legjobb reggelije: Kikötő Tovább
Címkék:reggeli programok mindszentkálla szállás gasztronómia gasztró kikötő hostel Balaton

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr6812671377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molnrp30 2017.07.22. 09:56:03

Fizetett hiredtésünket olvastàk!
Tisztel cikk író! Tegnap az önök àltal készített "élménybeszàmoló" alapjàn volt szerencsénk meglàtogatni a helyet!
Amit bàtorkodtak leírni ordas nagy csúsztatàsokkal van teli, külön kiemelném a "termelői" részt! A kézműves meg az én értelmezésemben nem az, hogy a két kezemmel kenem meg a boltos kenyeret! 1200 forintért ettem 3 tojásos "termelői" tescos tojásràntottàt, a pàrom màjpástétomot kért, melyhez "hàzi" fehér kenyeret kapott 1100-ért, mellé vízízű boltos paradicsommal, ócska salàtàval! Ihatatlan presso kàvé mellé teszkós tej dukàlt! A hely hangulata jó, de a vendéglàtàsnak ehhez nem sok köze van!

wellnessandwinehu · http://wellnessandwine.hu/ 2017.08.02. 15:41:58

Kedvenc helyem a Káli-medence, bortúrákat is viszünk majd ide!
süti beállítások módosítása