Így újult meg a Balaton: Siófok

Így újult meg a Balaton: Siófok

Sorozatunk első felében bemutatjuk néhány fontos balatoni település mostanában lezárult fejlesztését, míg a második blokkban azt nézzük meg, hogy milyen tervek vannak a következő évekre nézve. Szóval belenézünk a varázsgömbbe és csekkoljuk a tó jövőjét.

Siófok 2014-ben úgy fejlődött, mint egy nagyváros. Nem elszigetelt, apró beruházásokat zártak le, de még csak nem is egy-egy városrész teljes arculatát átszabó gigaépítkezések voltak napirenden. Azok ugyanis már megtörténtek, aki járt az utóbbi néhány évben Siófokon, láthatta, hogyan újult meg az egész városközpont, a víztorony környéke, a belváros, hogyan kapott új díszburkolatot a település, hogyan emelkedtek fel új épületek, nőttek ki a földből új szolgáltatások, amik jelentős hatással voltak a turizmusra is: közel egymillió vendégéjszakát töltöttek tavaly a turisták a településen, annak ellenére, hogy a szezonban 72 napon át esett valamilyen intenzitással az eső, ezzel Siófok maradt a legnépszerűbb utazási célpont a vidéki városok között.

128751.jpg

Egyre több nagycsaládos érkezik a településre, és az iparűzési adó még a turisták számának növekedését is meghaladó mértékben emelkedett: nőtt tehát az átlagos költés.

Siófok kitüntetett szerepe a Balatonnál könnyű megközelíthetőségének és szabadstrandokkal teli, 17 kilométer hosszú partjának köszönhető, illetve az olyan szolgáltatásoknak, mint a Galerius Fürdő, ahol tavaly már 170 ezren jártak, illetve az olyan menő szállodáknak, mint az általunk is tesztelt, ázsiai hangulatú Mala Garden, pucérkodásban erős Best Western, vagy a decens Residence.

dsc03821_jpg_1280_1.jpg

A tavaly év a fentieknek megfelelően inkább olyan infrastrukturális fejlesztésekkel telt, amiket nehéz észrevenni a városban járva, de fontos hatással vannak Siófok mindennapjaira.

Befejeződött például a siófoki hajléktalanellátás korszerűsítése, ennek során Siófok 95 millió forintból bővítette a szolgáltatás feltételeit. A fejlesztés során a hajléktalanszálló homlokzati hőszigetelést kapott, burkolatcserére és új konyhai berendezések és felszerelések beszerzésére került sor, és három új szobával bővült, így 37 személyes lett az eddig 32 férőhelyes épület a fedél nélküliek ellátására.

A „Csodálatos természet” néven indult térségi projekttel a helyi gimnázium olyan módszertani és tudásközponttá válhatott, ahol a diákoknak lehetőségük van kipróbálni a legmodernebb természettudományos szemléltető eszközöket. Ennek eredményeként széles körű együttműködésen alapuló természettudományos szakmai pedagógiai módszertani program valósulhatott meg.

gimilabor.JPG

2014-ben fejeződött be a Somi Hulladékgazdálkodási Telep fejlesztése és annak bővítése, amely szervesen kapcsolódott a 2010 őszén sikeresen lezárult Dél-Balaton és Sió-völgye Hulladékgazdálkodási projekthez. A projekt célja az volt, hogy a térségben a települések megteremtsék a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás műszaki és szervezeti feltételeit és az európai színvonalú hulladékkezelés kereteit. A projekt 3 milliárd forintból kelt életre, és a legkorszerűbb technológia alkalmazásával mechanikai hulladék-előválogató üzem is épült.

Állandó probléma volt Siófokon a parkolóhelyek hiánya, ezért a Sió utca – Sorház utca csomópontját felújították és új parkoló létesült. Megtörtént az utak, járdák felülvizsgálata, és ennek kapcsán több utcában végeztek felújításokat, aszfaltozást és a meglévő járdákat, járdaburkolatokat újították fel. Ezek közül kiemelt jelentőségű volt a Petőfi sétány és Mártírok utca járdáinak és térkövezetének felújítása, mindkét oldalon. A sétálóutca csomópontja a legforgalmasabb a Hajóállomás közvetlen környezetében a nyári szezonban, ami érthető, hiszen a városnak ez a része a fesztiválok állandó helyszíne is egyben.

Így újult meg a Balaton: Siófok Tovább
Címkék:siófok helyszínek megújult balaton

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr547267367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drstomi 2015.03.14. 22:17:20

Érdekes a Balázs Árpád polgármester által elüldözött Flavius Kft. idejéből való az összes kép amivel a Nagystrand (BEACH)-ot reklámozzák, bemutatják! A Balázs "úr" által vezetett önkormányzat micsoda jó munkát végzet... 1-2 milliárd forintból. :D :D :D 2001-2007 ig egy törülközőt alig lehetett letenni a strandon. Megnézném az idei képeket és a jegyeladási számokat a fent említett időszak tükrében!!!

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.03.15. 00:02:10

Ja, és a nyuggerek majd nem kaptak egy ingyen telcsit!
Csak Balázsárpi beváltotta egy buktára.

turulpina 2015.03.15. 10:17:59

ennek a pár milliárdnak hány %-a (10? 20?) került a derék ex-polgi zsebébe?

a coca-colát miért űzte el a derék expolgi, tán csak nem túl sokat kért zsebbe?

samot 2015.03.15. 10:57:19

A közlekedés autoval tovàbbra is gagyi maradt!!Különösen szezonban!

lobster thermidor 2015.03.15. 11:54:59

Az eszement törvény miatt vasárnap zárva tartó üzletek tulajdonosai meg csak nézhetik, hogy hogyan lop el az állam a 3 hetes szezonból 3 - 4 napot.

ügyelő 2015.03.15. 15:59:25

lehet, h a város központja fejlődött, de pl a széplaki részen az utcai szemetet csak 3x telefonálásomra vitték el a nyáron,addig ott bűzölgött a kánikulában, a partra vezető út szélén. A valamikor működő,és tiszta nyilvános WC-ket a parti sávban megszüntették (pontosabban bezárták,mert az épületek ott vannak) így a kedves vendégek mehetnek a fák közé, vagy rosszabb esetben a Balatonba, hiszen a műanyag budik 2 óra alatt megtelnek.
Zamárdihoz képest az Ezüstpart siralmas, koszos, gondozatlan. Igaz, az adónkat gondosan beszedik, évenként emelve rajta.(jut eszembe, miért is emelnek, ha nincs is infláció?)
süti beállítások módosítása