Eljött a nap, amikor megnyitják a Sió-zsilipet. Mert muszáj. Ne higgyetek senki másnak, két év után először eresztenek a vízből, mert folyamatosan emelkedik a tó vízszintje, és péntekre további esőt várnak. Ahogy Ti, úgy mi is örülünk a sok víznek, de a túl sok már problémát jelent. Főleg a déli parton.

Márpedig a Balaton vízállása hétfőn megközelítette a 125 centiméteres, már kritikusnak számító magasságot. Hogy biztosan ne legyen gond, kedden 13 órakor nyomják meg a zsilipnyitó gombot, de ne aggódjatok, a turisztikai szezon érdekeire odafigyelnek majd. Magyarul: nem eresztenek túl sokat.

A Balaton továbbra is nagyon jó állapotban van hidrobiológiai és turisztikai szempontból egyaránt. Az esők felhígították a tavat, így a víz nagyon tiszta. A siófoki zsilip legutóbb 2011 tavaszán volt megnyitva, azóta a nagy szárazság miatt egyszer sem engedtek a tó vizéből. Erről itt olvashattok.

Szeretjük azokat a szakértőket, akik nemcsak számokban meg statisztikai adatokban tudják kifejezni magukat, de tényleg lelkesednek a szakterületükért. G. Tóth László, a Balatoni Limnológiai Intézet vezetője mindenképp közéjük tartozik. Hát milyen gyakran tudunk belefutni ilyen lelkes nyilatkozatokba?

"Kiváló a Balaton vízminősége, egyszerűen gyönyörű!".

Hogy számokra is lefordítsuk ezt a kijelentést: a nemzetközi ajánlások szerint akkor alkalmas egy víz fürdőzésre, ha egy literben 75 milligrammnál nem nagyobb a klorofilltartalom. Ehhez képest most a Balatonban 6-18 milligrammról beszélünk.

G. Tóth László az Inforádiónak azt is elmondta, hogy a magas vízszint ellenére nagyon jó a tó minősége, majd ismét hangsúlyozta a korábban már felvetett problémát: annyira tiszta a Balaton, hogy nem lesz elég tápanyag, és így a halak kevesebb táplálékhoz jutnak majd. Az élővilágnak ugyanis szüksége van algára, és ha az alga túl kevés a tóban, akkor előfordulhat, hogy nem lesz elég táplálék, így végső soron a horgászoknak sem jut majd elég hal. Ami azt jelenti, hogy a strandokon több hekk lesz, mint fogas (persze ez eleve így van).

Az mindenesetre jó hír, hogy a mezőgazdasági munkák nem rontanak majd a vízminőségen, a környéken ugyanis 20-30 éve nincs intenzív mezőgazdálkodás, így nem folynak majd mindenféle vegyszerek a Balatonba.

Szóval: sok, tiszta víz vár minket a tóban. Ez azért nem olyan rossz hír.

Az utolsóként érkező Füred nevű katamarán óta, tehát 32 éve nem került új hajó a Balatonra. Pedig időközben hatalmasat változott a technika és az utasok elvárásai is egészen mások most, mint a hetvenes-nyolcvanas években. A balatoni hajózással foglalkozó BAHART meg érthető okokból meg akarta tartani utasait, ezért úgy döntött, hogy új járművet vásárol, sőt: épít!

Másfél érkezett meg a németeknél gyártott, részben vízi úton, uszályon, Dunaújvárostól meg traileren szállított hajótest Siófokra.

Ott aztán nekiálltak a magyar mesterek a felépítménynek, hogy a rozsdás vasdarabból végül ez a szépség szülessen:

A Szigliget tavaly nyár végén készült el és most hétvégén kezdi meg a menetrend szerinti közlekedést a Balatonban. Néhány technikai érdekesség: a hajó orrában bulba van, ami úgy töri meg a vizet, hogy sokkal simább legyen a haladás, egyáltalán nem lehet hullámzást érezni a hajón. Tudjuk, múlt héten ugyanis kipróbáltuk és arra jutottunk, hogy a Szigligettel olyan utazni, mintha repülő szőnyegen ülne az ember.

A hatalmas ablakok is nagyon jók, ezeken keresztül lehet gyönyörködni a tájban, és a szakemberek azt ígérik, hogy rövidesen klíma is kerül a Szigligetbe, az előkészületeket mindenesetre már megtették. A hajón 300 ember fér el, a 9 ezer köbcentis, hathengeres motor akár 25 kilométer per órás sebességgel is tudná repíteni a Szigligetet, de csak 12-13-mal utazik majd, nehogy leelőzze a többi hajó miatt komótosabb menetrendet.

Hétvégén indul.

Tavaly ősszel még kevesen gondolták volna, hogy ilyen jól indul majd a szezon a Balaton partján. Akkor 38 centiméteres volt a vízmagasság, ami nagyjából azzal járt, hogy a part közelében Balaton helyett csak homokbuckákat láttunk. A jelenség sajnos nem egyedi, inkább trendszerű, írtunk is egy cikksorozatot a lehetséges jövőről, amiből kiderült, hogy már középtávon is gyakori aszályokkal és alacsony vízszinttel kell számolnunk.

Persze, és ezt a tél közepén is megírtuk, a trendeket megszakíthatják különleges évek, és az idei biztosan annak számít: annyi víz ömlött január óta a Balatonba, amire ritkán van példa. Több Velencei tónyi mennyiséggel töltődött fel a meder, ami egy csodás eredménnyel járt: a rekordalacsony vízmagasságból tavaszra rekordmagas lett. Most már 120 centiméternél járunk, amire tavasszal utoljára 2006-ban volt példa: akkor 119 centiméterrel indult a szezon, most ezt a csúcsot sikerült megdönteni.

Az elmúlt időszakban egyszer azért már volt ennél is magasabb a vízszint: 2011. januárjában 127 centinél jártunk, ám akkor a zsilipkezelő az előírt szabályoknak megfelelően a szezonra fokozatosan 110 centiméterig engedte a vízszintet. Aztán jött az aszály, meg az aszály, meg még egy kis aszály, majd végül a tavaly őszi 38 centi.

Idén ettől aligha kell tartanunk. A zsilipkezelő a jelek szerint egyelőre nem tervezi a beavatkozást: bár megkérdeztük őket, hogy a szabályok ellenére miért nem apasztották le a vízmagasságot az előírt 110 centiméterre (nem mintha zavarna minket a 120 centi, csak érdekes a válasz), de egyelőre nem érkezett reakció. Mindegy is.

Lényeg, hogy van víz a Balatonban, lesz miben úszni 2013. nyarán.

A cikkben található képek tegnap készültek Siófok és Fonyód között.

Tudjátok, hogy a Balaton itt az I love Balatonon nekünk abszolút szívügyünk, ezért is szenteltünk csak a vízszinttel kapcsolatos aggodalmaknak négyrészes sorozatot. Az élővilágról szóló részben a Limnológiai Kutatóintézet illetékese is megszólalt, az intézményt vezető Dr. Bíró Péter pedig most Alsóörsön tartott előadást.

Nagy tévhit egyébként, hogy a kutatók csak unalmasan és szárazan tudnak beszélni, aki ott volt, egy lebilincselően izgalmas és egyben mélységében is tudományos előadást hallgathatott meg. Amelyből kiderült, hogy a Balaton-kutatás Magyarország egyik sikertörténete, mert néhány évtized alatt sikerült az intenzív mezőgazdasági művelés káros hatásaitól (a foszfor és nitrogén vízbe jutásától) megszabadítani a Balatont. És csak hogy tudjátok, Bíró Péter szerint igazából két nagyobb halpusztulásnak, az 1965-ösnek és 1975-ösnek köszönhető a Balaton megszállott kutatása. Mi lett volna halpusztulás nélkül?

Az előadás tudományos részében szó esett a fajdiverzitásról, a változó vízmennyiségről, a fajok változásáról, új fajok megjelenéséről, valamint arról is, hogy mesterséges keretek közé szorítottuk a tavat a feltöltésekkel és beton partvédelemmel. Az meg tudjuk, hogy nem jó. Örömteli viszont, hogy míg 1940-ben 900 ismert fajról tudtunk a tóban, addig ez a szám az 1990-es évekre 2000 körülire emelkedett.

Dr. Bíró Péter a halpopuláción belül a géb fajok példáján keresztül mutatta be az új fajok megjelenését, valamint vándorlását. Jó volt, érdekes volt, még több ilyet.

Cikksorozatunk első részében arra a kérdésre kerestük a választ, hogy vajon a Sió-csatorna üzemeltetőinek van-e közük a nagyon alacsony vízszinthez, és megállapítottuk, hogy nem: 21 hónapja egyetlen centi vizet sem engedtek le a Balatonból, az okokat tehát máshol kell keresni. A második részből kiderült, hogy egy az embertől, pontosabban inkább csak a zsiliptől független jelenséget, az időjárást nagyon is okolhatjuk a kialakult helyzetért, a modellek ráadásul nem sok jót jeleznek előre. A harmadik részből megtudhattuk, hogy az élővilág alkalmazkodik a változó körülményekhez, nem kell aggódnunk, a negyedik részben meg egy független Balaton-szakértőt faggatunk.

Volt már ilyen

A Balaton jelenlegi helyzetével kapcsolatban két tábort különíthetünk el. A hivatalos kutatói vélemények inkább optimisták, a független Balaton-kutatók viszont riasztóbb állításokat is megfogalmaznak néha. De nem hangulatkeltési célból, ők ugyanannyira aggódnak a Balatonért, mint mi. Czigler László is közéjük tartozik.

Tény, hogy a Balaton vízszintje az elmúlt évtizedekben többször is aggasztóan alacsony volt, amit a magyarázatok jelentős része a klímaváltozással hoz összefüggésbe. Voltak olyan megnyilvánulások is, amelyek szerint mesterségesen kell pótolni a Balaton vizét, de arra egyik elképzelés sem adott választ, hogy amikor országosan is aszály van (márpedig a sorozat második részéből kiderült, hogy az van), akkor hol van akkora felesleges vízkészlet, ahonnan pótolható lenne a Balaton vízhiánya. És ez csak egy a fontos kérdések közül, mert az eltérő vízösszetételből származó ökológiai veszélyekre is oda kell figyelni.

Egy homokzátony 2003-ban Balatonfenyves partjainál

A vízszintet befolyásoló tényezők közül vannak rövid és hosszú távú hatások. Rövid távon a csapadékmennyiséget nem tudjuk befolyásolni, azt viszont igen, hogy mennyi vizet eresztenek ki a tóból, és mennyit eresztenek bele. Kiderítettük, hogy a Sió zsilipjét zárva tartják, ott bizony egy csepp víz sem jut ki a Balatonból. Lelakatolják, leláncolják, sőt le is hegesztik a zsilipet, ha a helyzet úgy kívánja. Mint most. Siófokon mégis sokan állítják, hogy eresztik a vizet. Hogyan lehetséges egyszerre igaz a két állítás? Úgy, hogy a siófoki szennyvíztisztító befogadója a Sió-csatorna. Ha az ide kivezetett vizet nem mosatnák el rendszeresen, akkor a környék folyamatosan bűzlene és még járványveszélyes is lenne. Ennek ellenére a hozzánk eljuttatott hivatalos adatok szerint csak egy 0,15 milliméteres eresztés történt tavaly áprilisban, illetve folyamatosan jelen lehet jelentéktelen mennyiségű csurgalékvíz, mert a zsilip nem zár teljesen hermetikusan, de ennek hatása a tó vízszintjére milliméterekben is nehezen kifejezhető.

A Siót, mint kimenetet tehát kordában tartják az illetékesek, a befolyó vizekre viszont kevesebb hatásunk van. Ezeknek a vizeknek a 83 százaléka lápos, mocsaras területeken, berkeken keresztül folyik be a Balatonba, és mindegyik végén van egy zsilip. Ezeket nyáron zárva tartják, és az összegyűlt vizet ősszel, a turistaszezon után eresztik be a Balatonba.

Nyáron csak akkor nyitják ki a zsilipeket, ha a csapadékos idő miatt a berkekben annyi víz gyűlik össze, hogy az már valamelyik települést elöntéssel fenyegeti. A fürdőzők számára egyébként a barnás, habos berekvíz riasztó lehet, a Limnológiai Intézet is elismeri, hogy ez nem szép látvány (még ha nem is jelent egészségügyi kockázatot), ezért is várják meg a beeresztéssel a szezon végét.

2003 Fonyód, háttérben a Badacsony

Összefoglalva: egy csapadékszegény nyáron (mint amilyen az elmúlt kettő volt) a Balatonba bejut az északi part patakjainak a vize (ez az összes befolyó vízmennyiség 17 százaléka) és a ráhulló csapadék. Az egyenlet másik oldalán a Sión opcionálisan leeresztett víz, és a legalább napi egy centiméternyi párolgási veszteség áll, de utóbbi nagyon forró kánikulai napon ennél még több is lehet. Ezek alapján nem meglepő, hogy nyáron a Balaton vízszintje rohamosan apad, és ha a szabályozási elv nem változik, akkor enyhe túlzással a Balaton nagy attrakciója a Balaton-átfutási verseny lehet. Persze, ez csak nagyon szélsőséges esetben lehet így.

Kiszáradni nem fog

Valójában nem kell tartanunk attól, hogy a tó kiszárad, ugyanis van még egy vízbázisunk, amelyről eddig nem esett szó: ez a bakonyi karsztvíz. A bakonyi szén- és bauxitbányászat intenzív vízkivételéig a Balaton medre tele volt forrásokkal, helyi szóhasználattal élve "hevesekkel". Tavasszal mindig ezek felett olvadt meg először a jég. Mivel a karsztvízszint változása csak lassan és késleltetve követi a csapadék mennyiségének ingadozását, így annak kiegyenlítő hatása van a vízszintre. Ezt a hatást fokozza az alábbi egyszerű fizikai jelenség: egy víz alatti forrás vízhozamát befolyásolja a felette lévő vízoszlop magassága. Magas vízállásnál nagyobb a forrásra nehezedő víz tömege, kisebb a vízhozam. De alacsony vízállásnál a kisebb ellenállás miatt nő a vízhozam.

Az intenzív karsztvízkiemelés időszakában ezeknek a forrásoknak a vízhozama nagyon lecsökkent, a tapolcai Tavasbarlangban például nem lehetett csónakázni, és a Hévízi-tó körüli problémák országos szinten is ismertek voltak. Ez azonban a Balaton vízszintjét nem befolyásolta, hiszen a kitermelt víz jelentős részét felszíni vízfolyásokon a Balatonba vezették. A bányászat - és így az intenzív vízkitermelés - leállításával a karsztvízszint emelkedni kezdett, és előbb-utóbb helyre fog állni a régi szint. Ha tehát emelkedik a karsztvíz, az nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a forrásokon keresztül a korábbinál több víz kerül a Balatonba, a szakértő szerint teljesen felesleges erre az átmeneti időre külső vízpótlásra gondolni.

De vajon tudunk-e mi esőt csinálni? Na nem esőtánccal, hanem régi, jól bevált módszerekkel. A legtöbb klimatológus ugyanis egyetért abban, hogy a klímaváltozás miatt az éves csapadékmennyiség csökkenni fog, és a csapadék eloszlása is egyre szélsőségesebb lesz. Hosszú aszályos periódusok váltakoznak majd rövid csapadékos időszakokkal, akár néhány órás felhőszakadással, amely során egy havi csapadékmennyiség is leeshet. Ez nem csak a Balaton, hanem az egész ország problémája.

A Balaton vízállásának hosszú távú változásai a siófoki vízmércén
(Az adatok és az ábra forrása: Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság)

Magyarországon az uralkodó széljárás az észak-nyugati. Ez a szél az Atlanti-óceán felől hozza a páradús légtömegeket, és ez okozza Nyugat-Európa bőséges csapadékellátását, hozzánk azonban már csak az Alpokon átjutó maradék jut. Csodálatos dolog, hogy varázslat nélkül növelni tudnánk Magyarországon a csapadék mennyiségét, ha sikerülne újra párásítani ezeket a légtömegeket. A szakértő szerint a Duna völgyén keresztül érkező levegőt évszázadokon keresztül a Hanság és környéke párásította újra, ettől javult a Dunántúl csapadékellátása. Ez volt az úgynevezett fokrendszer.

A fokrendszer egy több évszázadig működő - tehát kipróbált, biztosan eredményes - módszer volt. Lényege, hogy egy nagyobb víztest víztöbbletét egy nyíláson (ezt hívták foknak) elvezették. A Balaton vízét megcsapoló Sió patak nyílását, azaz fokát nevezték el például őseink Siófoknak. A fokrendszer főleg a nagyfolyóinkon működött: az árvíz víztöbbletét kivezették a holtágakba, morotvákba, halastavakba, elöntötték a mélyebben fekvő réteket, legelőket. A víz egy része beszivárgott a talajba, biztosítva a talajvíz-utánpótlást, a nagyfelületű vizes élőhelyek intenzív párologtatásukkal pedig növelték a levegő páratartalmát, így áttételesen a csapadék mennyiségét. Alacsony vízállásnál a maradék víz visszafolyt a folyóba, emelve annak vízszintjét. A modern mezőgazdaság velejárója, hogy a fokrendszer korábbi formájában már nem működik, nem működhet. De attól még, hogy fokrendszer nincs, az elvet akár hasznosítani is lehetne. De ez inkább csak egy elméleti lehetőség.

Tiszta vagy algás a víz?

Utolsó kérdésnek csak annyi maradt, hogy akkor most mi van a vízminőséggel? Vörös Lajos cikksorozatunk előző részében úgy fogalmazott, hogy mint minden hasonló élővízben, a Balatonban is élnek olyan algafajok, amelyek toxikus anyagokat termelnek. Ha ezeknek a méreganyagoknak a szintje bizonyos szint fölé emelkedik, bőrpírt és egyéb kellemetlenségeket okozhatnak, de jelenleg a vízszinttől függetlenül nincs ilyen veszély, az egészségre ártalmas algák száma a csatornázásnak köszönhetően minimális. Czigler szerint viszont ezt a kérdést több szempontból kell vizsgálni, de megkerülhetetlen, hogy beszéljünk a foszfor mennyiségéről. A Balaton könnyen felkavarodó üledékében 18 ezer tonna foszfor van egy OECD-jelentés szerint, amely a berkekből került a tóba. A berkek, amíg nem háborgatták őket, a befolyó vizeket szűrték, a megkötött tápanyagokat tőzeg formájában elraktározták. Aztán beavatkoztak: elsőként csatornákkal vágták át őket, így szűrő funkciójuk megszűnt. Ezzel egy időben a mezőgazdasági, ipari és lakossági terhelés elkezdett növekedni. A szennyeződés mind tisztítatlanul ömlött a tóba, így a Balaton elkezdett hínárosodni, majd 1974 után algásodni.

Ezen az ábrán az látszik, hogy 2002-ben és 2003-ban a vízállás csökkenése nem okozta a vízminőség romlását, mert a klorofill-tartalom a vízben (algák mennyisége) nem nőtt
(Forrás: MTA Ökológiai Kutatóközpont, Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany)

Kormányzati intézkedésként csatornáztak, szennyvíztisztítókat építettek és elrendelték, hogy a Kis-Balaton szűrőfunkcióját helyre kell állítani. Ez utóbbi azonban nem sikerült. Nem kivonják a szennyezőanyagokat, hanem feloldják, és a tóba vezetik az elmúlt több mint tízezer év megkötött tápanyagait. Durva kimondani, de napjainkban a Kis-balatoni Vízvédelmi Rendszer lett a Balaton legnagyobb szennyező forrása, amin most nagyberuházással próbálnak változtatni.

A Balaton vize a szó klasszikus értelmében tiszta, de nem is ez a kérdés. Hanem az, hogy toxintermelő kékalgák nagy számban vannak-e jelen benne, és Czigler szerint erre igen a válasz. A kékalgák azért termelnek toxinokat, hogy kiszorítsák a konkurens algafajokat, és sajnos ezek az anyagok a magasabb rendű állatokra is mérgezőek. A tavak kékalgák általi toxikussá válása mára egyébként világjelenséggé vált, nem egyedi a Balatonnál kialakult helyzet, az EULakes szervezetben, amelybe Magyarország is belépett, erre is kiemelten figyelnek.

Tény, hogy a nyílt vízen az ekkora vízszintváltozásnak nincs számottevő hatása. Egy félméteres vízszintcsökkenés a három és fél méteres átlagmélységet három méterre változtatja, összességében ez valóban indifferens. Partközelben viszont, ahol a 60 centis vízből 10 centis lesz, ott okozhat lokális problémákat az algásodás.

Cikksorozatunk első részében arra a kérdésre kerestük a választ, hogy vajon a Sió-csatorna üzemeltetőinek van-e közük a nagyon alacsony vízszinthez, és megállapítottuk, hogy nem: 21 hónapja egyetlen centi vizet sem engedtek le a Balatonból, az okokat tehát máshol kell keresni. A második részből kiderült, hogy egy az embertől, pontosabban inkább csak a zsiliptől független jelenséget, az időjárást okolhatjuk a kialakult helyzetért. A harmadik részben az élővilággal foglalkozunk.

A kutatók számára is nehéz nem tudomást venni arról a tényről, hogy a Balaton vízszintje tavaly nyáron a szokásosnál is alacsonyabb értékeket ért el, az élővilágot azonban mindez nem veszélyezteti. Vörös Lajost, a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének (a limnológia az édesvizekkel foglalkozik) tudományos tanácsadóját faggattuk ki arról, hogy kell-e aggódnunk az élővilág miatt. Ha röviden akarjuk összefoglalni a beszélgetést, akkor az a válasz, hogy nem nagyon. Volt már ilyen időszak a tó történetében, lesz is még, az ilyen jellegű édesvizek élővilága alkalmazkodik a változó vízszinthez. Ami az embernek rossz, nem biztos, hogy a Balatonnak is az, ugye.

Balatonfenyvesi homokzátony 2003-ban, a gyorsan megtelelpedő nyövényzettel

A vízszint megállapítása eleve egy önkényesen meghatározott skála szerint történik. Ahogy az első részből kiderült, a Sió-zsilipet 1863-ban nyitották meg a déli parti vasút védelmében, a vízszintet azóta minden nap feljegyzik. A nulla centiméteres szint csak egy viszonyítási alap, feljebb és lejjebb is lehetne. A mérés bevezetése óta eltelt másfél évszázad alatt 20-21 olyan év volt, amikor ilyen vagy ennél alacsonyabb volt a víz, ez a téma legutóbb 2002-2003-ban kapott nagy nyilvánosságot. A második világháború után is rendszeresen előfordult, hogy a mostanihoz hasonló mennyiségű víz volt a tóban, de volt példa arra is (a 20-as évek elején), hogy a megállapított nulla ponthoz képest mínuszba fordult a vízállás. Ez a 2003-as szintnél körülbelül fél méterrel alacsonyabb állást jelent, hatalmas homokzátonyokat lehetett látni mindenfelé.

Természetes, hogy változik a vízállás

A jó hír, hogy a Balatonhoz hasonló, sekély vizű tavak esetében a világ legtermészetesebb dolga, hogy a vízszint nem állandó. A kutatók szerint az ingadozás teljesen normális folyamat, még az is előfordulhat - bár a Balatonnal kapcsolatban nyilván hallani sem akarunk erről -, hogy az ilyen tavak teljesen kiszáradnak, ahogy az a Duna-Tisza-közén található szikes, sós tavakkal is megesik. És a Velencei-tóval is történt már ilyen. Az élővilág minden esetben tökéletesen alkalmazkodik és adaptálódik a változó körülményekhez, az itt élő fajok maximálisan tolerálják a vízszint ingadozását. Alacsony vagy magas víz, az élővilágnak mindegy, de változások természetesen vannak.

2004-ben megemelkedett a vízszint, de már felnőtt az előző évben megtelepedett nád. Az alacsony vízállás hatására rövid idő alatt új nádas keletkezett a tóban

Kevesen tudják például, hogy az alacsony víz a nádasnak nagyon jót tesz, 2002-2003-ban is a szokottnál sokkal nagyobb területeket hódított meg a növény. Fenyvesnél még új nádsziget is létrejött. Ennek a folyamatnak az oka, hogy a nád tömegének fele a víz alatt, az iszapban van, ezt a földalatti rendszert felülről látja el a növény oxigénnel. Ha túl sok a víz, a föld feletti rész nem tud elég oxigént pumpálni lentre, alacsonyabb vízállásnál tehát könnyebb dolga van a növénynek.

A halaknak nem téma

Szerencsére nem kell aggódni a halak miatt sem. A Balaton átlagos mélysége 3,2-3,3 méter, ha ebből fél vagy egy méter eltűnik, az a halakat nem nagyon zavarja. Merthogy mindegy nekik, hogy mennyi víz van felettük. Alacsony vízszintnél a parti öv kiteljesedése természetesen változik, ami még hasznos is lehet a halaknak, mert nekik nagyon rosszul jött, hogy a partvonalból 150 kilométert lebetonoztak. Ezzel az ívási lehetőség csökkent, ellenben lehetőség adódott az invazív fajok elterjedésére. Most, hogy egyes területek szárazra kerültek, lokális ívóhelyek alakulhatnak ki.

Vörös Lajos is megerősítette, hogy idén egyetlen csepp vizet sem engedtek le a Sió-csatornán. Egy siófoki "féregnyúlvány" felelős azért, hogy sokan úgy gondolják, eresztik a vizet: hogy ez a terület ne legyen mocsaras és büdös, feltöltik más forrásból származó vízzel, de úgy, hogy még véletlenül se folyjon vissza a Balaton felé. A Sió-csatorna tehát most üres, de az élővilága miatt nem kell aggódni, ez eleve egy mesterséges képződmény. És mivel mesterséges, az élővilága sem állandó, aki itt akar letelepedni, szintén alkalmazkodik a körülményekhez.

Az alacsony vízállás hatására az egész déli partot ellepte egy fonalas zöldalga, az érdes békanyál (Cladophora glomerata), ami a vizet gusztustalanná tette, de egészségügyi kockázatot nem jelentett. Ez a jelenség 2002-ben, 2003-ban és 2012-ben is megfigyelhető volt

Az alacsony vízszint egyetlen igazi látványos hatása a déli parton figyelhető meg. Itt kisebb, összefüggő, mindössze 10-20 centiméter mély vízfelületek alakulnak ki, amelyek a tűző nap hatására egészen felforrósodnak. Ez a körülmény kedvez a fonalas zöldalgák elszaporodásának, ami visszataszító lehet, valóban nem szép látvány, de egészségügyi kockázata nincs. Ez az úgynevezett békanyálmoszat, amely hatalmas területeket hódíthat meg a sekély vízben, és gusztustalansága miatt tényleg csökkentheti a tó idegenforgalmi vonzerejét. Már a 30-40 centis vízmélység sem kedvez ennek a fajnak, így megjelenése közvetlen összefüggésbe hozható az alacsony vízzel.

Újak jönnek, mások mennek

Új fajok egyébként állandóan jönnek-mennek a tóban, különösen a parti zónában. Az amúri kagyló a Keszthely-Szigliget vonalon már kiszorította a többi fajt. Két-három éve ehető ázsiai kagyló is megjelent a tóban, mindig jönnek új lények. Mások meg eltűnnek, de ez a csere-bere évszázadok óta a tart, nem hozható közvetlen összefüggésbe a vízszinttel.

A békanyál mikroszkópi képe

Kutatói szemmel a Balaton vízminősége továbbra is kitűnő, függetlenül attól, hogy sok, vagy kevés víz van a tóban. Az biztos, hogy látványosan feljavult a Balaton vízminősége, amióta nem engedünk bele szennyvizet, a legkevésbé tiszta területeken is alkalmas a fürdésre. A Balaton egésze teljesen tiszta, a tó közepéből merített vízből nyugodtan lehet inni. Különböző algák és vízibolhák persze lehetnek a vízben, de ennyit minden gyomor elbír.

És hogy mi van a méreganyagokat termelő algákkal? Mint minden hasonló élővízben, a Balatonban is élnek olyan algafajok, amelyek toxikus anyagokat termelnek. Ha ezeknek a méreganyagoknak a szintje bizonyos szint fölé emelkedik, bőrpírt és egyebeket okozhatnak, de jelenleg a vízszinttől függetlenül nincs ilyen veszély, az egészségre ártalmas algák száma a csatornázásnak köszönhetően minimális. Vannak ezzel kapcsolatban ellenvélemények is, de ezzel a következő részben foglalkozunk.

Cikksorozatunk első részében arra a kérdésre kerestük a választ, hogy vajon a Sió-csatorna üzemeltetői-e a felelősek a nagyon alacsony vízszintért, és megállapítottuk, hogy nem: 21 hónapja egyetlen centi vizet sem engedtek le a Balatonból, az okokat tehát máshol kell keresni. Egy az embertől, pontosabban inkább csak a zsiliptől független jelenségben: az időjárásban, amely az elmúlt két évben rengeteget tett azért, hogy a Balaton vízszintje ritkán látott mélységekbe zuhanjon.

2011. tavaszán még a szabályozási maximumként definiált 110 centiméter fölött volt a vízmagasság. Ekkor azonban két, egymást erősítő kellemetlen jelenség következett be:

1: forró nyár vette kezdetét, így a megszokottnál magasabb volt a Balaton párolgása, aminek a mérséklésére semmilyen lehetőség nem áll rendelkezésre.

2: a 2011-es az elmúlt száz év legszárazabb nyara volt, a lehulló csapadék alig 30 centiméternyivel töltötte fel a Balaton vízszintjét, szemben a sok éves átlagnak számító 61 centiméterrel. Az egész ország a legrosszabb évet zárta a 1901-es első mérés óta, de a Balaton térségében még az átlaghoz képest is óriási volt a negatív eltérés a lehulló csapadék mennyiségében.

Az első rossz éven még túl is tette volna magát a tó, ám a folytatás a szintén szörnyű 2012-es év volt: az elmúlt 112 év legszárazabb márciusa és augusztusa együtt gondoskodott arról, hogy alig 39 centiméter csapadék hulljon a tóra, az átlagos 61 centiméterrel szemben. De baj volt a vízgyűjtő területekkel is: olyan száraz volt a föld, hogy a kevés lehulló csapadék nagy része elszivárgott a talajba, tovább növelve a Balaton megpróbáltatásait. Ahogy az az OMSZ ábráján is látható, a zöld térségeket leszámítva mindenhol messze az átlag alatt maradt a csapadékszint 2011-ben:

És a kék térségeket leszámítva elég nagy volt a baj 2012-ben is:

Egymás után két száraz, forró nyár következett, ezek, és csak ezek tehetnek arról, hogy 2012. október 16-ára 38 centire csökkent a vízszint.

További rossz hír, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat Időjárás-előrejelző Osztálya havonta elkészíti a előrejelzését a következő fél évre, és ezek nem ígérnek az átlagot meghaladó csapadékot idénre sem, pedig erre most óriási szükség lenne a vízszint emelkedéséhez. A szakértők tehát arra számítanak, hogy 2013-ban a tavalyihoz hasonlóan alacsony lesz a vízszint - optimális esetben, mert a pesszimista forgatókönyvek szerint ennél akár alacsonyabb is lehet.

Öröm az ürömben, hogy az OMSZ hat hónapos előrejelzései még a készítők szerint sem különösebben pontosak, inkább jóslásról, tippekről beszélhetünk, mert nincs olyan számítógépes rendszer, ami képes lenne ilyen távlatban előre jelezni a változásokat. Néhány napra előrelátni is óriási kapacitást igényel, a világ legerősebb szuperszámítógépeit főként meteorológiai célokra használják, és az elmúlt évtizedek változásait figyelembe véve azt is nagy biztonsággal meg lehet jósolni, hogy mire számíthatunk évtizedes távlatban, de néhány hónapra előre senki sem lát. Ezt bizonyítja, hogy az OMSZ például tavalyra az átlagosnál csapadékosabb tavaszt jelzett előre, ez azonban elmaradt, és szárazság volt egész évben. Röviden: az idei előrejelzések vészjóslók, de bízhatunk abban, hogy tévednek.

Az igazi kérdés azonban nem a 2013-as év, hanem a Balaton hosszú távú jövője. Hogy most egy különleges időszakot élünk-e át, vagy hasonlóan száraz időszakokra rendszeresen sor kerül a Balaton életében? Hogy trendekről van-e szó, így jobb, ha alacsony vízállásra és egyre sekélyebb Balatonra rendezkedünk be, vagy túlaggódjuk az egészet? A tó egy nap teljesen el fog tűnni, mint az Aral, ahol most már homokbuckákon dülöngélnek a megfeneklett hajók, vagy minden marad a régiben?

Az előjelek mindenesetre nem túl biztatók. Egyrészt ismerjük a világszerte tapasztalható trendeket, és nehéz bárkit megnyugtatni, amikor a sarki jégtakaró augusztus havi kiterjedése ilyen ütemben csökkent az elmúlt 33 évben:

A száraz 2011-es és 2012-es évből azonban még kár messzemenő következtetést levonni, hiszen míg az elmúlt száz év legszárazabb nyara a 2011-es volt 30 centiméternyi csapadékkal, a legnedvesebb a 2010-es volt, 93 centiméterrel. Ezek alapján még hihetnénk akár azt is, hogy a száraz és nedves évek váltakozása normális, és hasonló változások voltak a Balaton vízszintjében már száz éve is.

Sajnos azonban a trendek mást mutatnak: nem a két száraz év a különleges, hanem a nedves. Az OMSZ adatai szerint ugyanis az 1970-es évektől nagyobb számban fordulnak elő szárazabb évek, mint a korábbi időszakban. Melegebbek a nyarak és gyakrabban követik egymást az aszályok. Ettől még nem szárad ki a tó, hiszen a 2010-eshez hasonló években pillanatok alatt elérjük a maximális szabályozási szintet, de a kiugróan jó évek közt gyakrabban fordul elő az alacsony vízszint. További probléma, hogy ezek az időszakok most már csoportosan jelentkeznek, nem ritka, hogy egymás után 3-4-7 év is aszályos. És nemcsak csapadékból hull kevesebb a tóba, de a vízgyűjtő területekről is egyre kevesebb víz érkezik: évente átlagosan 86 centiméterrel növeli a Balaton vízszintjét a Zala és a többi vízfolyás, de a kétezres évek elején két éven át is csak 29 centiméteres volt a hozzáfolyás, és a nyolcvanas évek óta egyre gyakoribbak az átlag alatti értékek. Az elmúlt 12 évben a vízgyűjtőről érkező vízmennyiségek az időszak közel kilencven százalékában az átlagtól jelentősen elmaradtak, sőt, 1960 és 2009 között pont a Balaton vízgyűjtő területében volt a legnagyobb, több mint 25 százalékos az éves csapadékösszeg csökkenése:

Tehát közel négy évtizede sűrűsödnek a csapadékmentes évek, és három évtizede tapasztalható a vízgyűjtő terület száradása. És mindehhez hozzájön, hogy a lineáris trend az elmúlt 111 évben folyamatos melegedést mutat Magyarországon:

Ezek együttesen eredményezik azt, hogy a Balaton szintje is gyakrabban süllyed a korábban megszokott érték alá, és azt, hogy míg 1921-től 1999-ig, tehát közel nyolcvan éven át mindig több víz érkezett a Balatonba, mint amennyi természetes úton távozott onnan, az utóbbi 13 évből 7-szer negatív előjelű volt az egyenleg: akkor is csökkent volna a vízszint, ha az ember nem nyúl hozzá a Sió-csatorna zsilipjéhez.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság nem tudja teljes biztonsággal kizárni, hogy már egy változóban lévő éghajlat első jeleit tapasztaljuk, amikor tartós szárazságra és alacsonyabb vízállásra kell berendezkedni, amelyek a Balaton jelenlegi üdülőtó jellegét komolyan veszélyeztetik. Szó lehet arról, hogy a jelenlegi, 110 centiméteres maximális vízszintet 120 centiméterre növelik, hogy a tó több vizet tudjon raktározni, így egy száraz évet könnyebben vészelné át, ez azonban több százmilliós kiadást jelentene a szükséges partmenti átalakítások miatt, és valójában nem oldaná meg az egyre szárazabb éghajlat problémáját. Mintha úgy próbálnánk védekezni egy minden másnap utunkba álló rabló ellen, hogy több pénzt viszünk magunkkal, hátha nem tudja egyszerre elvinni az összeset.

És hogy hosszú távon mire lehet számítani? Nehéz megjósolni, de az OMSZ az elmúlt 112 év tapasztalata alapján megpróbálta lemodellezni, hogy mi történik majd Magyarországon 2100-ig. Abban biztosak a szakértők, hogy statisztikailag szignifikáns melegedésre lehet számítani, méghozzá egyre ijesztőbb mértékűre: 2021 és 2050 közt várhatóan 1,7 Celsius-fokkal, tehát a már eddig is sok bajt okozó elmúlt száz év melegedését jelentősen meghaladó mértékben növekszik majd a hőmérséklet, míg az évszázad utolsó évtizedeiben már 4,1-4,9 Celsius fokkal lehet melegebb. Jó hír, hogy a csapadékátlag csökkenése a jelenlegi modellek szerint csak ötszázalékos lehet. Persze ez is elég ahhoz, hogy tovább apadjon a Balaton vízszintje, amire azonban sokkal nagyobb veszélyt jelent a nagyobb hőséggel járó gyorsabb ütemű nyári párolgás.

Hogy konkrétan mi lesz a Balatonnal, azt nehéz megmondani. Fekete Péter független Balaton-kutató szerint például a következő években soha nem látott mélységbe süllyedhet a vízszint, és a 2020-as évek végére visszafordíthatatlan lesz a helyzet - a Balaton lassan elpárolog, kiszárad, a helyén csak egy üres tómeder lesz, mint ma az Aralnál.

A szakértők többsége azonban nem akar ilyen sarkos véleményt megfogalmazni, ők azt állítják, hogy jelenleg még nem állnak rendelkezésünkre olyan modellek, amelyek nagy biztonsággal meg tudnák jósolni, hogyan változik majd a tó vízszintje a későbbiekben. Az viszont biztosnak tűnik, hogy egyre melegebb, aszályosabb évek követik majd egymást, és az elmúlt két évben tapasztalható vízszint nem kirívó rossz példa lesz, hanem hétköznapi jelenség.

Idén őszre olyan alacsony lett a Balaton vízszintje, hogy szinte száraz lábbal át lehetett sétálni egyik településről a másikra. A mélypont a tavaly év végi 38 centiméteres vízmagasság volt. Azóta valamelyest javult a helyzet, hiszen Velencei-tónyi vizet hozott a Balatonba a havazás, és ma már 62 centiméteres a vízállás, ami még mindig nagyon alacsonynak számít: ha nem következik az átlagosnál jóval csapadékosabb tavasz, akkor őszre megint homokbuckákra számíthatunk a part mentén.

Sokan a 121 kilométer hosszú Sió-csatornát, illetve a zsilipet üzemeltető Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot hibáztatják és tulajdonképpen máig tartja magát az a nézet, hogy a víz nem eltűnt a Balatonból, hanem egyszerűen leengedték azt a parti nyaralók védelmében. Egyszerűbben szólva: a gazdagok szárították ki a tavat.

Szerencsére ezt a kérdést nagyon könnyű tisztázni, hiszen hivatalos adatok vannak arról, hogy melyik évben mennyi vizet engedtek le a csatornán, amelynek az ősén már Galerius császár is dolgoztatott i. sz. 292-ben. Az igazi szabályozás aztán a 19. század elején indult be, amikor egész métereket engedtek le a tóból, hogy növeljék a mezőgazdaság számára hasznos területeket, mert csak a század közepén kezdték el turisztikai szempontból is hasznos térségnek tekinteni a Balatont.

Akkortól már nem a tó kiszárítása, és a felszabaduló terület felszántása, hanem egészséges határok közti szabályozása vált a kulcskérdéssé, amiben a zsilip segíti a szakembereket. Hogy aztán mikor, mennyi vizet kell leengedni a tóból ahhoz, hogy a déli parti települések és a vasútvonal biztonságban legyen, azóta is vita tárgya.

Abban viszont mindenki egyetért, hogy szükség van szabályozási szintre, és a szakértők közt abban sincs vita, hogy ez a szint a jelenleg meghatározott 110 centiméter környékén lehet optimális. Egyébként már a mostani maximum is egy emelés eredménye: korábban 100 centiméter volt a megengedett csúcsérték, majd egy hatéves előkészítő munka eredményeként 2002-ben emeltek tíz centimétert, ami 60 millió kőbméter többletvizet jelent a mederben. A régi szép időkben tehát, amikor emlékeink szerint mindig tele volt vízzel a Balaton, jóval korábban húzták ki a dugót, mint az elmúlt években, és alacsonyabban volt a maximális vízmagasság. Viszont a megszépülő emlékektől függetlenül az könnyedén eldönthető kérdés, hogy a mostani szárazság a Sió-csatorna hibája-e.

Röviden válaszolva: nem.

Ennek az a pofonegyszerű oka, hogy 2011. május elseje óta, tehát közel 21 hónapja nem engedtek le vizet a csatornán. Ráadásul akkor a 110 centis szabályozási maximum fölött, 111 centiméteren tetőzött a Balaton. Ez az a vízmagasság, amelynél a zsilip üzemeltetőinek nincs mérlegelési joguk: 110 centinél nem lehet magasabb a víz szintje a korábban már említett okok miatt, és az évszázados tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyen szabályozási magasság mellett egy-két aszályos évet leszámítva köszöni szépen, remekül érzi magát a Balaton.

Sajnos azonban lassan két éve nem volt olyan problémája a zsilip üzemeltetőinek, hogy azon kelljen gondolkozniuk, leengedjenek-e a Balatonból. Pedig pontosan két éve még merőben más képet mutatott a térség: míg most örülünk a 62 centiméteres víznek, 2011. január elsején a nagyon csapadékos 2010-es év miatt 127 centiméteres volt a vízmagasság, így akkor a Sió-csatorna üzemeltetőinek 17,7 centimétert kellett engedniük a Balatonból. Februárra a vízállás újra 118 centire nőtt, márciusban 110 centiméter volt, áprilisban 115 centiméter, májusban 111 centiméter, ekkor már csak 0,02 centimétert engedtek le a vízből. Lényegében tehát a szabályozási maximum felett állt néhány tized centiméterrel a Balaton, amikor utoljára kinyílt a zsilip. Ami alapvetően remek hír volt, hiszen a maximális és az optimális vízállás általában megegyezik.

Általában. Mert van, hogy nem éri azt el, de ettől még nem kell eret vágni magunkon, mert a Balaton egy természetes tó, és előfordulhat az ingadozás. 2003-ban, abban az aszályos évben, amikor még a tavalyinál is alacsonyabb volt a vízállás, alig 70 centiméteres maximumig kúszott fel a vízszint. Csak nyolc centiméterrel volt magasabb, mint most, amikor még bőven töltődő szakaszban van a tó. Mégsem száradt ki a Balaton, mert egy évvel később már 81 centi volt a vízmagasság, aztán 100, majd 119, majd megint 110, aztán 112, 107, majd megint 112, végül jött a már taglalt 2011-es 111 centi, és ez után nem nyílt meg többé a zsilip.

Sőt az egész 2012-es évben zárva volt. Vannak, akik szerint ennek ellentmond, hogy a 121 kilométeres Sió-csatornában tavaly is volt víz, de ez főleg az alsó folyásra igaz, amit már nem a Balaton, hanem a Kapos folyó tölt fel, ez a szakasz tehát független a Balatontól. És ahogy 1993-ban, majd 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben, úgy 2012-ben sem volt apasztó eresztés a Balatonból. Pontosabban egyetlen egyszer mégis: 2012. április hatodikán egy pillanatra kinyílt a zsilip, de körülbelül csak annyi időre, mint amikor belesünk egy ajtón, aztán rögtön be is csapjuk: összesen 15 századmillimétert engedtek le, hogy felfrissítsék a Sió-csatorna siófoki szakaszát. De a nyár során már erre a fontos feladatra sem engedtek ki vizet a Balatonból, pedig az érintett települések határozottan követelték a zsilip üzemeltetőitől a pangó, szennyezett tározótér átmosását. De már ehhez sem volt elég víz.

Hogy akkor mi történt a remek, 111 centivel tetőző 2011-es tavasz és a tavalyi 82 centis maximális vízállás között? Jött egy aszályos év. És hogy miért engedtek le 2011. elején a Balaton vízszintjéből több alkalommal összesen 37 centiméternyi vizet, ha egyszer aszályos év következett?

Két okból: egyrészt mert a maximális szabályozási szint felett hagyni a tó vízét komoly kockázatot jelent a part menti településekre, és nem is adnak erre lehetőséget a jogszabályok. Másrészt mert májusban senki sem láthatja előre, mennyi csapadék esik majd a nyáron, a 6-8 napos időjárás-előrejelzéseknél messzebbre kitekintő meteorológiai kalkulációk már a jóslás kategóriájába esnek: vagy bejönnek, vagy nem. Akadnak persze teljesen más módszerekkel dolgozó évtizedes előrejelzések, amelyek a korábbi évtizedek trendjeiből próbálnak következtetéseket levonni a jövőre nézve, ezek vicces módon a rövid távú előrejelzésekhez hasonlóan akár pontosak is lehetnek, de éppen a néhány hónapnyi távolság az, amit a meteorológiában képtelenség előre látni: erre az időszakra nincs jó módszer. És a későbbi cikkekben majd látni fogjuk, hogy az alacsonyabb vízszint egyáltalán nem életveszélyes a Balatonra nézve, a túlságosan magas viszont beláthatatlan kockázatot jelent a térség környékén élők mindennapjaira és közlekedési lehetőségeire. Atombiztos előrejelzés nélkül tehát kicsit vaktában kell lövöldözni, éppen ezért a zsilip üzemeltetői nem lehetnek másra tekintettel, csak a 110 centis szabályozási szintre és arra, hogy az alacsony vízállás sokkal kisebb kockázatot jelent, mint a magas.

Összegezve: a problémát a száraz 2011-es és 2012-es év jelentette, nem a zsilip kinyitása, hiszen az a vizsgált időszakban zárva volt. De hogy pontosan milyen meteorológiai jelenségek vezettek el a valóban nagyon alacsony nyári-őszi vízálláshoz, hogyan értük el a 38 centiméteres mélypontot, és hogy kell-e attól tartanunk, hogy a Balaton vize egy nap teljesen eltűnik, azt a következő cikkünkben fogjuk megvizsgálni.

Életemben nem kóstoltam még pisztrángot, de most itt a lehetőség: hétvégén második alkalommal rendezik meg a Tapolcai Pisztráng és Bor Fesztivált, amely a magyar pisztrángfogyasztásnak kíván hagyományt teremteni. A szervezők mernek nagyban gondolkodni, kispályázásról szó sem lehet: hozzávetőleg ezer kilogrammnyi pisztrángot terveznek sütni, ráadásul többféle módon, így lesz például tökmaggal sütött és füstölt pisztráng is.

Mezőssy Zoltán főszervező szerint a tapolcai karsztvizek országosan híresek voltak a pisztrángállományukról, de a bauxitbányászat leállítása után elapadt patak helyett most a település déli városrészében találhatóak a pisztrángtelepek, amelyeket a híres tapolcai barlangokból kiáramló tiszta, oxigéndús, télen-nyáron 17 fokos karsztvízzel táplálnak.

Tapolcán a halak mellett komoly hagyománya van a borkereskedelemnek is, így a rendezvény hangsúlyt fektet a hal- és borfogyasztás együttes népszerűsítésére: tíz neves környékbeli borház kínálja majd a balatoni borvidékek jellegzetes borait péntektől vasárnapig.

A rendezvény ideje alatt a Borházak által kínált borokkal halételeket, házi sajtkülönlegességeket lehet fogyasztani, megízlelve egyebek közt házi réteseket, házi szörpöket, házi lekvárokat, miközben népművészek, kézművesek kínálják portékáikat. Az önkormányzat és helyi vállalkozók támogatásával megvalósuló háromnapos rendezvénysorozatra a szervezők több ezer embert várnak. Kommenteljen, aki ott lesz idén is!

Ez egy ilyen hét. Néhány napja még arról tudtunk beszámolni, hogy új, szupermodern hajót adtak át a Balaton partján, most meg egy újabb csúcstechnikás kütyü került elő a szezon végén.

A légpárnás járművet a Siófok-Kiliti repülőtéren adták át, és elsősorban a légpárnás járművek pilótáit képzik majd rajta. A tanultakat aztán sok helyen lehet majd hasznosítani: a különleges alakulatoknál és speciális mentőegységeknél is alkalmazzák ezeket az eszközöket, persze nekem elsőre az És megint dühbe jövünk és a Rendőrakadémia 5. ugrik be róluk.

A légpárnás, háromszemélyes jármű angol gyártmányú. 1000 köbcentiméteres, 35 lóerős Briggs V2-es motor hajtja légcsavarját, amely az emelő és tolóerőt biztosítja. A földtől 30 centiméter magasra emelkedik fel, vízen, jégen, mocsaras és lápos területen is otthonosan mozog. Maximum 70 km/órás sebességre képes a jármű, óránként nagyjából tíz liter üzemanyagot fogyaszt.

Lesz végre mire vigyáznia a Balatoni Hajózási Zrt.-nek is. Pénteken ugyanis ünnepélyesen felavatták a szigligeti kikötőben a Balaton új hajóját, ami a Szigliget nevet kapta.

A 40,4 méteres, 90 tonnás hajó tavaly decemberben érkezett meg Siófokra, azóta is dolgoztak rajta a szakemberek, hogy elkészüljön. Augusztusban volt a keresztelő (Szigliget nyerte a névadásra kiírt pályázatot), most pedig a próbautat is lezavarták.

Lain Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. műszaki igazgatója szerint a háromszáz fős Szigliget különlegessége, hogy két hétlevelű hajócsavar hajtja. Minél több levelű a propeller, annál egyenletesebben oszlik el a hajó teljesítménye, más szavakkal annál hatékonyabban tudja leadni az erőt, kisebb zaj mellett. Hátránya viszont, hogy sérülékenyebb a háromlevelű hajócsavarnál.

De vannak itt további érdekes részletek: a hajó teljesen automata, így a kapitány képes mindent egyedül irányítani, és bulba van a hajó orrán, ami megtöri a hullámokat, így viharosabb időben is simán siklik a vízen. Ráadásul nagy méretei ellenére alacsony a merülése, így tökéletesen alkalmas a balatoni közlekedésre.

Vannak külső utasterek, zárt páholyok, és étterem is van a háromszázmillió forintos építési költségű hajón.

A próbaúton 19,8 km/órás átlagsebességet sikerült elérni, a menetrendbe 2013 tavaszán állítják be a Szigligetet, ami a második legnagyobb lesz a Balatonon a Szent Miklós után.

Egy remek írás jelent meg a Toronto Star című oldalon, ami egyébként Kanada legnagyobb online hírlapja. A Claudia Capos nevű szerző hosszabb időt töltött a tóparton és számos helyi jellegzetességbe beleszeretett, aminek mi itt az I love Balatonon nagyon tudunk örülni.

A cikk azzal kezdődik, ahogy cigány zenészek húzzák a Magyar rapszódiát a Kisfaludy Házban a szerzőnek, akinek a zene hallgatása közben eszébe jutnak a Balaton-parti borozók, ahol hatalmas lelkesedéssel mulatnak hétvégente a magyarok, a gesztenyefák illata a levegőben, a csirkepaprikás,  és a Dreher Classic sör. És elmereng a halványkék tó fölött lebegő kövér felhőkön a vulkanikus hegyek árnyékában.

Aztán megemlíti a Gundel palacsintát csokoládémártással, amit az istenek eledelnek nevez Claudia, aki két hetet töltött a Balaton körül és közben számos fesztiválon vett részt, remekül érezte magát és remek borokat ivott. Elmeséli az olvasóinak, hogy a magyarok minden évben a tóparton nyaralnak, hogy külföldiként kicsit zavaró, hogy majdnem minden település neve előtt ott van a "Balaton"-előtag, de jó látni, hogy a nevüket leszámítva sokban különböznek egymástól a falvak, városok.

A szerző törzshelye Keszthely volt, ahol érkezésekor a főtéren épp pünkösdi ünnepséget tartottak, gulyással és sörrel. Claudia megnézte a Festecsics kastélyt, aztán autóval útnak indult felderíteni a környéket. A magyar utakat egyébként jónak találta, ami némi alkoholos befolyásoltságra utal.

Claudia imádta Hévízt és a fürdőt, és bár az első három órában a kénes szagot nehezen tudta elviselni, egy idő után már fel sem tűnt neki. Aztán jött Sümeg, ahol összeismerkedett két amerikai házaspárral. Ők azt mondták, hogy Magyarország pont olyan, mint Nyugat-Európa, tiszta utcákkal, gyönyörű építészettel, csak olcsóbb. Ezután részt vettek egy lovagi tornán, majd hazaindulás előtt ittak még egy utolsó pohár bort.

Hát így.

Nincs egy hete, hogy néhány fiatal bringás útnak indult a parton, hogy körbetekerje a Balatont. Többségük most először, de voltak köztük tapasztaltabbak is. Most ők mesélnek!

Tizennyolc kerékpáros indult útnak pár nappal ezelőtt a Balaton parton. A legtöbben egyetemisták, főiskolások, de akadt olyan is, akinek már a munka tölti ki mindennapjait. Mindannyian fővárosiak, de jól ismerik a Balatont, mivel minden nyáron itt nyaralnak. Ketten közülük vállalkoztak arra, hogy megosszák tapasztalataikat velem és az olvasókkal. Most ők következnek!

Csenge: Most először tekertétek körbe a tavat? Honnan indultatok?

Máté: Személy szerint negyedszerre (bár ebből kettő sikertelen volt, igaz itt egy nap alatt próbáltuk megtenni a távot), de a nagy többség először tekerte körbe.

Tamás: Én másodszorra voltam. A másik alkalommal is együtt voltunk Mátéval. Akkor egy nap alatt próbáltuk, de sajnos nem sikerült, csak 170 km-ig jutottunk. Természetesen csak a zord időjárásnak tudható ez be, nem a fizikai korlátainknak! Vonattal Balatonakarattyáig mentünk. Ez a legcélszerűbb kezdési pont, hiszen ez a legelső megálló a Balatonnál.

Csenge: Miért szeretettek volna elindulni?

Tamás: Egyrészt, körbe szerettem volna tekerni ténylegesen a Balatont, amit 3 nap alatt kényelmesen meg lehet tenni, és sikerült is. Másrészt nagyon jó a közösségformáló ereje és sportértéke sem elhanyagolható.

Csenge: Hányan és milyen felszereléssel vágtatok neki?